Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-64

438 64. országos Illés 1892. május 31-én, kedden. ben voltak, részint gr. Apponyi Albert, részint a t. vallás- és közoktatásügyi minister űr egyegy vádja, vagy mondjuk egy-egy nézetnyilvánítása ellen igazoljam. (Halljuk! Sálijuk!) Nem feleselési viszketeg indít tehát, hanem a jogos önvédelem kötelessége, (Helyeslés a szélső 'baloldalon.) a miért is remélem, hogy maguk a t. urak, a kiknek feleim kívánok, figyelemmel fogják meghallgatni érveimet és ha őket tévedéseikről sikerűi meggyőznöm, igazat fognak adni nekem. Gróf Apponyi Albert t. képviselő úr azon hatalmas és nagyhatású beszédében, a melylyel határozati javaslatomat támogatta — és a melyért éii neki itt e házban nyilvánosan köszönetet mondok, (Helyeslés a szélső baloldalon.) meg lévén győződve, hogy az által a jó ügynek jó szolgálatot tett — többek közt, hogy az én hasontartalmú indítványaimmal szemben elfoglalt régibb álláspontját megmagyarázza, a következőket mondotta: (Halljuk! Halljuk!) »Én, t. ház, megvallom, éveken át ellene szavaztam í. képviselőtársam indítványának. Megmondom, miért ! Mert én semmi doctriuär elfogultság által magamat nem vezéreltetem. Addig, míg ezen országban egyházpolitikai béke uralkodott, addig én a quieta non movere elvét fogadtam el és nem akartam bizonytalan kimenetelű törvényhozási kísérletek terére lépni íiddig, míg a fennálló helyzetet, habár elvileg nem, de tényleg kielégítőnek vagy legalább tűrhetőnek tartottam.« Ezen mondatban, t. ház, közvetve, megengedem akaratlanul, azon vád foglaltatik, mintha azok, a kik Í869. óta a vallásszabadságot sürgették, doetrinär elfogultság által vezéreltették volna magukat, tehát a vallásszabadságnak pusztán elméleti szeretete által, a nélkül, hogy arra a létező viszonyokban és tényekben elegendő alapot találtak volna. E nézet azonban tévedésen alapúi, a mit nem lesz nehéz rögtön bebizonyítanom. Hallgatva ugyanis arról, hogy az 1868: LIII. tez., a mint azt ma az ellenzék már csaknem egyhangúlag elismeri, a vallásszabadságnak, még a bevett felekezeteket tekintve is, teljes mértékben nem tesz eleget: legyen szabad emlékeztetnem t. képviselőtársamat, hogy e törvény jótéteményeiből teljesen ki volt zárva egy rég létező vallás, a zsidó vallás, de nemcsak ez, hanem egy keresztény vallás is ki volt rekesztve belőle. Nem a nazarenusokat értem, a kiket, minthogy a védkötelességet teljesíteni vonakodnak, nem pártolok, nem is pártoltam soha, hanem értem a baptistákat, tehát egy keresztény protestáns felekezetet, mely az állam törvényeinek minden tekintetben eleget tesz és így a védkötelességet is teljesíti és melynek hitelvei egy külső szertartás, a keresztség alakjától eltekintve, mindenben a protestáns elveivel és nézeteivel megegyeznek. E felekezet pedig, mint azt indítványaim fejtegetése közben számtalan adattal bebizonyítottam, nemcsak egyesek, felizgatott tömegek, hanem a hatóságok részéről is üldöztetett és üldöztetik ma is, a nélkül, hogy akár a közigazgatási, akár a bírói felsőbb hatóságoknál oltalmat, igazságot találna. De, t. ház, ha már e tények is elegendők voltak a vallásszabadság követelésére, ne méltóztassék figyelmen kívül hagyni azt, hogy a házassági jog terén oly botrányos állapotok uralkodtak és uralkodnak mai nap is, (Úgy van! a szélsőbalon.) hogy azok valóban tűrhetetlenek és azok orvoslása már régen égető szükséget képez. (Úgy van! a ssélsöbaloln.) Annálfogva, azt gondolom, eléggé igazoltam úgy a magam, mint barátaim nézeteinek helyességét, a mit, úgy hiszem, gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam is, mint igazságos férfiii, kénytelen lesz elismerni. A t. minister űr pedig azzal indokolta előbbi határozati javaslataim mellőzését, hogy azok általában a vallásszabadságról szóltak csak, holott a mostani a vallásszabadság gyakorlását és a felekezetek egyenjogúságát foglalja magában. Ezen felfogás, úgy látszik, abból indul ki, hogy valamely törvényjavaslatnak, sőt határozati javaslatnak is, már magában a czímben benn kell foglalnia a létesítendő reform lényeges elveit, vagyis azon korlátok, a melyek alatt a létesíttetni kért törvény megalkottatik. E szerint, t. ház, ha az asztalon fekvő törvénykönyveket kezünkbe veszszük, igen számos törvény ellen lehetne ilyen kifogást tenni. Csak egyet idézek, a mely 1868-ban alkottatott és a melynek ezíme így szól: »Törvényczikk a kisajátításról«. Ha már most ezen törvényczikket nem a kormány által benyújtott javaslat alapján fogadta volna el a ház, hanem valamelyik képviselő és különösen ellenzéki képviselő nyújtott volna be az iránt határozati javaslatot, azt az illető ministernek vissza kellett volna utasítania, minthogy a ezímbe nincs belefoglalva, hogy a kisajátítást általában minden tárgyra, az ingóságokra is, vagy pedig csupán az ingatlanokra, minden czélra vagy kizárólag csak közczélra értve, a ki az indítványt benyújtotta. Vagy teszem, ha most, miután még sem gyülekezési, sem egyesületi törvényünk nincs, valamelyikünk felhívná a kormányt a gyülekezési és egyesületi jog codifikálása végett, azt is visszautasítanák azért, mert a határozati javaslat czímében nem lenne kimondva, hogy korlátlan gyülekezési és egyesületi szabadságot kíván-e az illető vagy pedig megengedi, hogy azon