Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-63
422 « 3 ' országos ülés 1892. május 30 án, hétfőn. vallásfelekezetbeliek is felszólaltak, tehát valláskülönbség nélkül. És ez így helyes. Mert a mikor a törvényhozásban törvényhozói tisztet teljesít álképviselő, akkor künn kell hagynia az ajtón a felekezeti különbséget. (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) De a mint Vajay t. képviselőtársam a múltkor mondotta: »Quod uni justum, alteri aegum« : épen ennek az igazságnak alapján követeljüuk mi jogegyenlőséget a magunk részére is és a lelkiismeret felszabadítása mellett követeljük az autonómiában az egyenlőséget. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) A mikor a t. kormány többségével arra vállalkozik, hogy útját állja annak, hogy az egyik vallásfelekezet elszedje a másik felekezettől a hívőket, akkor megvallom, hogy csodálat fog el. Csodálat különösen, ha annak módját, az elkeresztelési rendeletet tekintem. (Halljuk! Halljuk !) Hiszen, t. ház, épen a t. túloldalnak van egy elkeresztelési ügye, a melyet pedig körömszakadtáig véd és maga-magának követel is. A választások alkalmával ugyanis nagyon szeretik önök a politikai hitelvek terén az elkeresztelést, még pedig pénzáldozatok árán is. Ebből pedig sem az állam tekintélyének sem szellemi, sem erkölcsi tekintetben, az egész összességnek semmi haszua sincsen. És azt hiszem, hogy a rendeletet védő Schvarcz Gyula képviselő úr sem fogja, a jogállam és közkoriLányzat alapjára helyezkedve, a rendeletet helyesnek vagy törvényesnek mondani, mert a közkormányzat tisztasága épen abban áll, hogy sem itt, sem ott elkeresztelések ne történjenek. (Helyeslés a szélsőbalon.) A szülők jogait, t. ház, 1868-ban a hívatolt törvény elkobozta és a t. minister úr számba nem vévén annak huszonkét éven át való végrehajthatatlanságát, a t. többségnek azzal állt elő, hogy ő most a törvényt végre akarja hajtani, mert hogy ha az törvény, akkor kell, hogy az végre is hajtassék. Természetes, hogy a t. többség előtt mindig végtelen bölcseség az, a mit a minister urak akarnak, mind ez olyan dolog, mihez kétség nem fér, a melyet bírálat alá venni nem, csakis helyeselni lehet. De ne vegye tehát rossz néven a t. ház és a t, többség, ha az ellenzék abban mégis kifogásolni valót talál s azt nyíltan, őszintén meg is mondja. A két év előtti hosszá harezban a t. túloldal pártállást foglalt a minister úr rendelete mellett s az állami tekintélyt emlegette folyvást. Most két év után a t. ministerelnök urnak kellett meggyőződnie arról, sőt itt a házban nyilatkozott is, bár nem azon szavakkal, a mint majd éu elmondom, hogy ez a rendelet nem volt helyén, hogy azok a dogmatikus ellenvetések, a melyek felhozattak, csakugyan igazak voltak. Bizonyítja ezt különösen az, hogy két évig egyebet sem tett a minister úr, mint Rómába küldözgetett modus viyendíért. (Zaj.) Itt tehát a tények beszélnek. És a dolognak ily stádiumában Fenyvessy Ferencz t. barátom a múltkor jónak látta újra védelmébe venni az 1868-iki törvényt s ezzel kazesolatban a rendeletet is, idézvén az 1848: HL törvény32. §-át, mely azt mondja, hogy vád alá helyehelyezendő a minister, ha nem hajtja végre a törvényt, midőn arra eszközökkel rendelkezik. Én nagyon sajnálom, hogy itt kétélű okoskodás közé kell állítanom Fenyvessy Ferencz t. képviselőtárs imát. A t. képviselő úr vagy tudta azt, hogy létezik az a törvény és akkor nagy kötelesség mulasztást követett el, a mikor még ezen padokon ülve, boldog emlékű Trefort minister urat nem helyezte a vádlottak padjára, (Derültség a szélső baloldalon.) mert hiszen az ő oiinisterkedésére esik legnagyobb része azon törvény véghajtatlansága idejének; vagy pedig csak most tudta meg s akkor nagy sajnálatomat kell iránta kifejeznem, hogy most elkésve is csak az egy-két esztendei végvonaglásban kimúlt rendelet védelmére tudta felhasználni. (Tetszés a szélső bal felől.) Az államnak igenis kötelessége arról gondoskodni, hogy tekintélye megóvassék, de az de jaz állam tekintélyéről nemcsak akkor kötelessége a t. parlamentnek gondoskodni, mikor az már meg van hurczolva, nemcsak akkor kell jajgatni, fűhöz-fához kapkodni, hogy az megmentessék, hanem vigyázni kell, hogy az állami tekintély lobogója oly magasra helyeztessék az igazság árboczára, hogy azt se felekezeti, se nemzeti súrlódás el ne érhesse. (Helyeslés a szélsőbalon ) Mert az igazság képezi az állam tekintélyének alapját. Festett báb ott az állami tekintély, a hol az igazság mellékes, festett bábbá lesz különösen akkor, ha az egyes ministerek tévedéseinek hátvédéül használják (Helyeslés a szélsőbalon.) Én, t. ház, óhajtandóbbnak tartanám, ha azt a nagy igyekezetet, a mit úgy két éve, mint jelenleg a t. házban az állami tekintély megóvására fordítottak, oda fordítanák Ausztriával, a katonai túlkapásokkal, a nemzetiségi mozgalmakkal szemben. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tekintsenek Bécsbe, tekintsen oda a t. minister úr, ép most tépik ott az állami tekintély lobogóját rongyokra és oda dobják rongyokban az osztrák császár lábaihoz. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.)
