Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-63

63. orszápos fllés 1892. májas 30-án, hétfőn. 423 Méltóztassék fontolóra venni, megszívlelni Bartók Lajos t. képviselőtársam szavait, a ki felhívta a minister úr figyelmét arra a veszélyre, a mely Erdélyből fenyegeti a magyarságot. ( Úgy van ! a szélső baloldalon,) Onnan méltóztassék aztán visszapillantani a Magyarországban élő többi katholicusokra, visszapillantani a katholicns papokra, a tanítókra s látni fogja, hogy ők úgy tudták érteni és érzeni a hazaszeretetet, hogy vérüket is hullatták érte a szabadságharezban. Thaly Kálmán: A kálvinisták nem? Hévizy János: Engedje me<r t. képviselő úr nekem, hogy én most a katholicns papokról beszéljek. T. minister úr méltóztassék rámutatni a katholicns papokra s azt mondani az oláhságnak: vegyetek tőlük példát, hogyan szerették a hazát, mert azon bársonyszékeken is ott piroslik az ő vérük. Thaly Kálmán: Nemcsak az övéké! Ne rekeszszen ki onnan senkit! Hévizy János: Nem rekesztek én ki senkit. Én csak a katholicus papokról beszélek. Méltóztassék ezért nekem megengedni, mert védelmembe kell őket vennem a minister úr támadásával szemben, a ki forradalmároknak szerette őket elnevezni, pedig* azoknak csakugyan nem nevezhetők. (Egy hang a jobboldalon: Kimagyaráztál) Igaz, kimagyarázta szavait olyformán, hogy ő azokat olyképen értette, hogy be sem várták a Rómából megérkezett nyilatkozatot, meg sem kérdezték a püspököket nézeteik felől és megindították az elkeresztelési mozgalmat. Hát ezzel szemben méltóztassék a t. minister úrnak tudomásul venni, hogy minden fölszentelt katholicus pap jogosítva van hitelvek fejtegetésére és hogy e hítelvek állandó tekíntélylyel csak akkor bírnak

; ha azok Rómából megerősíttetnek; Róma nézete pedig a püspöki karon keresztül jöhet ide. Hogy a püspökök a mozgalomról nem nyilatkoztak a minister úr előtt, erről nincs tudomásom; de viszont abból, hogy a püspökök ellenvetést nem tettek az elkeresztelési rendelet ellen, azt látom, hogy e kérdés ben a püspökök véleménye ugyanaz. A mikor ezeket az elkeresztelés ügyéről elmondottam, engedje meg a t. ház, hogy a minister úr egy megjegyzésére refleetáljak. (Halljuk! Halljuk! a hal- és szélsőbalon.) Azt is mondotta a t. minister úr a katholicus alpapságról, hogy nem látja biztosítottnak a katholicus "egyhás világra szóló egységét akkor, ha a katholicus alpapság nem foglal el egy álláspontot a püspöki karral a vallási kérdések tekintetében. A mint előbb volt szerencsém bebizonyítani, a püspöki kar egyetért az alpapsággal, az alpapság a püspöki karral és így az egyház világra szóló tekintélye veszélyeztetve nincs; de igenis van veszélyeztetve olyan rendelet által, a milyet a minister úr jónak látott kibocsátani. (Igazi Ügy van! a bal- és szélsőbalon.) Es így a katholicus egyház világra szóló tekintélye csak az ilyen rendeletek által van fenyegetve, mint a minő a t. minister úré. Ezek után még mielőtt beszédemet befejezném, röviden foglalkozni akarok az axrtonomia kérdésével, a t. minister úr által kitalált és a többség által rögtön patentirozott modus vivendivei és a némely részben már a t. minister úr idejében keletkezett, részben pedig már előbb létező közoktatási bajokkal. Rövid leszek, t. ház, mert hiszen ez a vita már úgy is haldoklóban van és a türelem kiméríílőfélben. A mi a katholicus autonómiát illeti, én meg vagyok győződve, hogy a minister urat — mint ő maga mondja — csakugyan jó szándék és jóhiszeműség vezette; de én e mellé a jóhiszeműség és jószándék mellé szeretném elválaszthatlanúl hozzácsatolni az erős akaratot is, mert ez az erős akarat hiányzik arra, hogy a katholicus autonómia vajúdó ügye megoldassék. Nem akadálya a megoldásnak az, hogy a püspökökkel kezdett tárgyalások nem vezettek eredményre. Hiszen ha a minister úr sürgetni és erősen akarni fogja a katholicus autonómia kifejtését, akkor a püspöki kar is be fogja látni, hogy ez a Magyarországon levő összes katholicusok érdeke, ez valamennyiünk rég táplált óhajtása s oly szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a t. protestáns felekezetek, a kik már régebben autonómiát élveznek, szintén nekünk adnak igazat s e kérdésben pártunkra állanak, (Igaz l Úgy van! a szélsőbalon.) minthogy itt a felekezeti féltékenység egyáltalában nem működik. Csakhogy itt egy megjegyzést kell tennem a jó szándékra nézve. Jó szándékkal és jóhiszeműséggel van kitöltve a minister úr minden útja, csakhogy minden útja végén kátyú van, a hol elakad. így vagyunk, t. ház, az elkeresztelési rendelettel, mely két év óta már csakugyan elkátyúsodott; így vagyunk a német nyelv szigorítása végett kiadott rendelettel, mert hisz ő maga vallotta be azt, hogy a tanárok nem merik megbuktatni azokat sem, a kik nem tudnak semmit; így vagyunk továbbá az országos tornaverseny ügyével, a melyet tavaly kezdett meg s melyben én nagyon furcsa dolgokat találtam. A legfurcsábbak legfurcsabbika az, hogy a mikor az országos tornaversenynek vége volt, a ministeriumból körírat ment az igazgatókhoz, hogy mondják meg: a versenyben részt vett tanulók közű! ki •A nyertes? Hát azok az igazgatók, a kik ott a vidéken voltak, azok tudják, hogy ki a nyertes, nem az itteni bírálóbizottság, a kinek kötelessége lett volna följegyezni? Szóval blamage-zsal