Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-63

418 . 63- ontágM ülés 1892. májas 30-án, hétfftn. Hock János: T. ház! Részben félremagyarázott szavaim helyreigazítása czímén kérek szót, részben pedig a t. ház szíves engedélyét vagyok bátor kikérni, hogy előttem szóló képviselőtársamnak különben érdekes fejtegetéseire egy pár rövid reflexiót tehessek. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! A vita mai iránya és főképen aza hang. melyet Veres képviselőtársam abba belevegyített, újból meggyőzött engem arról, hogy akárhogyan iparkodunk is e kérdéssel a confessionalismus szempontjai fölé emelkedni, sokáig nem bírjuk ott fenn a magasban és ismét csak visszahullunk a felekezetiségbe. De én ezt nagyon természetesnek tartom, mert e vita a felekezeti érdekek controversiájából született meg és a kölcsönös felekezeti féltékenység emlőin hízott nagygyá. Ezt mutatja és igazolja főleg az a körülmény, hogy e vitában egymásután látjuk felvonulni csatarendben a különböző vallásfelekezetek lelkészeit és ha a szónokok névsorát csak kissé áttekintjük, szinte hajlandó az ember azt hinni, hogy a t. elnök ár adta ki napiparancsban, hogy a háznak összes papjai e vitánál mozgósíttas sanak. (Mozgás és zaj a szélső baloldalon.) Kiss Albert: Engedelmet kérek, minket sem látott a felszólalók közt! (Zaj a szélső baloldalon. Halljuk!) Hock János: Sőt, t. ház, egy kissé élénkebb phantasiäval az ember könnyen beleélheti magát a középkorba (Úgy van! Úgy van!) és azt hiheti, hogy valami németalföldi vagy svájczi zsinat t íiiácskozásait hallgatja, a hol theologusok vitatkoznak bibliával a kezükben, rézcsattos pandektákkal maguk előtt, subtilis theologiai kérdések felett; sőt hogy a csalódás még hívebb legyen, néha felhangzik a vészkiáltás is, hogy: a *katholicusokat pedig fel kell akasztani. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Ezt nem mondta senki! Zaj.) Thaly Kálmán: Ezt nem mondtam! Arra az egyre mondtam! Egyes számban mondtam. Ezt constatáltam, ki is magyaráztam. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Hock János: Ne méltóztassék azt hinni a képviselő úr, hogy én e szónak "nagyobb jelentőséget és értelmet tulajdonítok, mint a mennyit a képviselő úr neki adni akart, vagy a menynyit az belső értéke szerint nyom. Egyet azonban megjegyzek. (Halljuk!) Ez a kifejezés engem nem ijeszt meg, mert a parlamentben mégis csak mi, katholicusok vagyunk többségben és akárhogyan okolja meg ezt az indítványát a képviselő úr, bizonyosan le fogjuk szavazni. (Zaj a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) De ez a vita engem másról győz meg, t. ház, arról, hogy itt nem politikai felfogások szerint tömörülnek a pártok/hanem vallási felfogások szerint. (Ellenmondás a szélső baloldalon.) Ez, ha nem helyes is, de tény, melyet constatálok. Hiszen még a legtárgyilagosabb és legnyugodtabb szónok beszédében is észre lehet venni némi exclusivitást, a mely alól, mondom, még a leghiggadtabb elme sem tud kibontakozni. És a midőn ez az irány a tárgyalásban általánosan észlelhető, nem veszem rossz néven, ha itt egy pap a dogmatismus álláspontjára helyezkedik akkor, midőn a dogma érdekei körül forog a vita és a szőnyegen léyő kérdés a felekezeti érdekeket érinti. (Felkáltások a szélső baloldalon: Itt nincsenek papok, ift képviselők vannak ! Halljuk ! Halljuk! a baloldalon ) Engedje meg ezek után a t. ház, hogy röviden megtegyem megjegyzéseimet mindazokra, a miket a képviselő úr rám vonatkozólag mondott. (Halljuk! Halljuk! Félkiáltások a jobboldalon: Ez nem személyes kérdés!) Bocsánat, én megkértem a t. házat, hogy félremagyarázott szavaimat értelmezhessem és egy pár rövid reflexiót tehessek. (Úgy van! Halljuk! Halljuk!) Azt mondja a t. képviselő úr, hogy én helytelenül idéztem a törvényt, a mennyiben az 1868: LIII. tcz. 12. §-ában az »is« szó is benne van. Megengedem és mindenesetre hitelesnek ismerem el a gyorsírói feljegyzést, hogy idézetem közben vagy figyelmemet keríílte ki, vagy bármiképen nem terjeszkedtem erre ki. De ez nem változtat semmit a consequentiamon, mert az 1868: LIII. tcz. meghozatala előtt a reversalisok jogilag, a törvény előtt csakugyan érvényben voltak. A 12. §. akarta ezt teljesen abrogálni és hogy a törvény csakugyan úgy értelmezhető, a hogyan én azt értelmeztem, vagyis hogy a törvény legis ratioja nem akar a nevelésre kiterjeszkedni, bizonyítja ezt a bíróság húsz éves gyakorlata, mely szerint a legfelsőbb fórum előtt, valahányszor katholicus pap ellen panasz emeltetett, a bíróságok úgy értelmezték a törvényt, hogy az elkeresztelés nem fölvétel a vallásba és fölmentették az illető papot. íme tehát a húsz éves bírói gyakorlat szól én mellettem. Azt mondja t. képviselőtársam, hogy nem ültem fel a logika szekerére, a mikor, mint pap nem, de mint törvényhozó rokonszenveztem Irányi javaslatával. Én tudtam, hogy roppant nehéz a dolgot oly tisztán megértetni, a mint én azt kifejezni akartam, mert a t. ház legnagyobb része a *kath. felfogások szellemében nem elég jártas. Azért mondottam, hogy én lényegében egyetértek vele, mert az egyház a vallásszabadságot, mint politikai és történelmi tényt. áeeeptálja, azt tiszteletben tartja, de miután egy