Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-62

402 «2. országos ttlés 1892. május 28-án, szombaton. kisebb vagy nagyobb hatalmasságok comqjsndoja alatt állanak, nem fordulunk is süríín a t. házhoz a végből, hogy az ezeken elkövetett sérelmek orvoslását keressük, ez nem azt jelenti, mintha ez esetek csak szórványosan fordulnának elő, de igenis azt, hogy az ezen katonai intézmény a mai kormányzati rendszer alatt oly nebántsvirág és azok által a kaszárnyák falain belül az elkövetett cselekményeket oly titokszerű fátyol födi, hogy azokat nemcsak azoknak, kik a kaszárnya falain kivtíl állnak, de sokszor azoknak is, kik azon belííl vannak, de a beavatottak légiójához nem tartoznak, fellebbentem alig lehetséges, de sokszor meg egyenesen lehetetlen is. Ha azonban ez a fátyolaz esetek némelyikében mégis fellebben és ha egyes esetek, habár szórványosan, mégis nyilvánosságra jutnak, de azok előtt az illetékes körök mégis szemet hunynak, akkor, azt hiszem, annál inkább kötelességünk a nyilvánosságra jutott ez esetekben a sérelmek orvoslását nemcsak keresni és kérni, de sürgetőleg még követelni is. Azokat az eseteket pedig, a melyeket én interpellatio tárgyává tenni kívánok, részemről annál inkább fontosaknak tartom, mert én azon esetekben egyenesen a magyar elem elnyomását és egyenesen a császári és királyi hadseregbe beolvasztott magyar elemeknek szándékos üldözését látom és fedezem fel. Ez a két eset a következő: (Halljuk! Halljuk! a szélsőbalon.) Szeged városában ez idő szerint a 83-ik sorezred, mely különben oláh ezred és mely alig három esztendeje lett Bécsből Szegedre áthelyezve, állomásozik. Ezen sorezred első zászlóaljánál, mely ez idő szerint kiképzésre áll, két vagy három magyar fhi van beosztva. Ezen magyar fiúkat, de közöttük különösen bizonyos Szabó Lajost nevíí közlegényt feljebbvalói annyira üldöztek s a szemtanuk állítása szerint sokszor tettleg elannyira bántalmaztak, hogy ez, sérelmeit orvosolhatni gondolván, magát jelentéstételre, rapportra kívánta elő vezettetni. A jelentést azonban az idő szerint kapitánya helyett főhadnagya teljesítvén, a lecsillapítani igyekezett Szabó Lajost, a mi, úgy látszik, neki tényleg sikerült is, miután Szabó Lajos a további jelentéstételtől és az alkalommal panasztól elállott. Mikor azonban Szabó Lajos feljebbvalói megtudták, hogy e közlegény ellenük panaszkodni akart, annál keservesebbé tették életét s annyira üldöztetett, hogy ez végre a reá mért kegyetlen sors csapásai elől készebb volt inkább a halálban keresni menedéket s folyó évi május hó 13-án a szegedi kaszárnyában szíven lőtte magát. Alig szellőztettek még ki a hullaszobát, a mely Szabó Lajos hűlt tetemeit egyidőre befogadta, hogy azután onnan a földbe tétessék és átadassák az örök pihenésnek : már is újból meg kellett nyitni a hullaszoba ajtaját, hogy befogadja Szabó Lajos közlegény bajtársának TrudtTamásnak hűlt tetemét, a kinek halálát a szemtanuk állítása szerint szintén az a brutalitás okozta, hogy t. i. feljebbvalója őt egy alkalommal úgy a falhoz vágta, hogy ez az által mellhártyarepedést kapott, a melynek ő, mint különben is gyenge testalkatú ember, áldozatául esett. (Mozgás a szélső baloldalon.) Hát, t. képviselőház, ha az ember ily eseteket hall, lehetséges e az, hogy fel ne forrjon minden magyar ember vére, lehetséges-e, hogy föl ne gerjedjen a gyűlölség összes érzete, a mely e császári és királyi intézmény ellen ily esetek mellett minden magyar ember szíve el kell, hogy telve legyen. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ebben a magyar államban ma csaknem minden ember azért fárad és munkálkodik, hogy keserves munkája gyümölcsét, eredményét a katonaságnak adja oda ; a magyar ember odaadja gyermekét ennek az intézménynek, hogy a haza védelmére katonának képezzék ki, azonban ezek az esetek által igazoltan nem erre vannak kiképezve, hanem azért adja oda a magyar szülő gyermekeit ennek a katonai intézménynek, hogy feljebbvalóik, a császári és királyi hatalmasságok keresztülgázoljanak testűkön, leikükön akaratuk, tetszésük és szeszélyük szerint. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem ez az első eset, a mit én ma felhozok. Napról-napra megdöbbentően halmozódnak fel a katonai öngyilkosságok esetei, a a melyek ez intézménynél fölmerültek, megdöbbentően halmozódnak fel a brutalitások, a hajmeresztő kegyetlenségek, a melyek annak körében elkövettetnek. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azért én csak kötelességet vélek teljesíteni akkor, a midőn e két nyilvánosságra jutott esetet a t. ház előtt felhozom a végből, hogy azoknak sürgős és gyors megvizsgálását és egyben azt, hogy a kinyomozott tényállás adatai szerint az illető hatalmasságok, a feljebbvalók, szigorúan, példásan büntettessenek meg. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ez okból bátor vagyok a következő interpellatiot intézni a t. honvédelmi ministerhez. (Halljuk! Halljuk! Olvassd): »Interpellatio a m. kir. honvédelmi minister úrhoz. 1. Van-e tudomása a t. honvédelmi minister úrnak arról: hogy a Szeged sz. kir. városában ez idő szerint állomásozó 83-ik sorezred I-ső zászlóaljának tartalékos csoportjában szolgált Szabó Lajos nevű közlegény az 1892. év május hó 13-án a hajnali órákban agyonlőtte magát? Hogy továbbá ugyanezen ezrednek ugyan-