Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-62

394 6-2. orszftgos mos 1802. május 28-áii, szombaton. alaposan, (Úgy van ! a szélső baloldalon.) Én megnéztem az 186S-diki törvényt, foglalkoztam vele és ezért nem is jutok oly távol következtetésre, mint a t. képviselő úr, ki azt hirdette itt, hogy az 1868-diki törvény megalkotói örök törvénynek ismerték el . . . (Ellenmondások jobb felöl.) Fenyvessy Ferencz: Nem ezt mondtam, hanem azt állítottam, liogy az befejezése egy vallási küzdelemnek! (Úgy van! jobb felöl.) Győrffy Gyula: . . . mert csak a törvények bevezető sorait kellett volna elolvasnia, melyek kijelentik, hogy az csak ideiglenes jellegű törvény. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezt nemcnak azért hangsúlyozom, mert ez a felületesség közelebb áll a frivolitáshoz; (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon. Mozgás jobb felöl.) hanem mert ez is egy indok volt arra, hogy a püspöki kar ezt az ideiglenes törvényt, mely a physikai kényszert a végrehajtásban alkalmazni nem akarta, ideiglenesen elfogadja. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Fenyvessy Ferencz: Szavaimat t. barátom félreértette s ezért kötelességemnek tartom, mert talán én voltam oka a félreértésnek, hogy ismételjem szavaimat. Azt mondtam, hogy az 1868-iki törvényt az akkori törvényhozók mintegy százados vallási küzdelem befejezésének tekintették és azt hitték, hogy erre inkább lehet majd alkalmazni azt, a mit az 1791-iki törvényre alkalmaztak, hogy végét fogja vetni a vallási küzdelemnek. (Úgy van! jobb felöl.) Ezt tartót tam kötelességemnek kijelenteni. Szederkényi Nándor jegyző: Vajay István ! Vajay István: T. képviselőház! Őszintén megvallom, szerettein volna a vallás- és közoktatási költségvetés tárgyalásának általános vitájában, különösen ennek annyira előre haladt stádiumában a csendes hallgató szerepére vállalkozni S ha az ismétlés veszélyének mégis szemébe nézek s ha ;; hallgatás drága arányát mégis a beszélés kevesebb értékű ezüstjére felváltom, egyrészről küldőim iránt való tiszteletből s az általok reám ruházott kötelességből kifolyólag teszem ezt ; másrészről azon szempontból, hogy hallgatásomat sokan tévesen úgy ne magyarázzák, mintha az országszerte fájó seb, mely miatt milliók szíve vérzik és sajog, csak egyedül engem hagyna érzéketlenül. S ha országos szempontból is volt valaha fájó panaszra és szomorúságra ok, akkor ez mai egyházpolitikai helyzetünk mellett kétségtelenül fenforog. Mert tagadhatatlan az, t. ház, hogy egy oly országos seb gyógyításának szükségével állunk szemben, melyre nézve párttekinteteknek uralkodniok nem is szabad, de nem is lehet. Részemről a haza belbékéjét országos és közművelődési szempontból is oly kincsnek tekintem, mely megérdemli, hogy létesítésének feltételeire közös szent akarattal törekedjünk. A béke ugyanis egységet teremt; az egyI ség pedig erőt és hatalmat képvisel, már pedig az tagadhatatlan, hogy hazánknak mind a kettőre nagy szakcége van. Másrészről az élet mesterének elismert történelem azt is kétségtelen igazságnak hirdeti, hogy a béke minden culturhaladás kiváló alapfeltételét képezi. Ezen tétel bővebb megvitatásra nem szorul. Leg-föllebb az ellentétek egymás mellé helyezéséből származó világosság kedvéért megjegyezhető, hogy a r ndesen sarkigazságot képező közmondások köztíi a következő is a béke culturtényezői volta mellett bizonyít: »Inter arrna silent musae.« — »Háborúban hallgatnak a múzsák.« Bármii)

7 plausibilisnek lássék is tehát t. Bartók Lajos képviselőtársam minapi magvas beszédében felhangzó azon panasz, hogy az | oktatásügyünket előbbre vivő eszmék meghányása| vetése helyett kicsinyes czivódások emésztik fel a drága időt, a való azért mégis az marad: addig, míg a lelkészeknek a jelenben iskolaigazgatói és hitoktatói, a jövőben ugyancsak hitoktatói és gyóntatói, a püspököknek pedig bérmálói minőségükben, a feljelentők és törvény elé i állók, vádlevél- és védirat-szerkesztők, fellebbezést írók s az utálatos spicli&kedést tovább folytatók emésztik fel drága idejök egy java részét, addig különben is nagyon mostoha sorsban részesülő népoktatásügyünk előbbre viteléről kár még álmodni is. Elég, hogy papjaink a zaklatás, üldözés és bírságolás daczára is híven teljesítik az iskolaügyre vonatkozó kötelmeiket s ezt írjuk fel érdemiik könyvének lapjaira. De lelkesedést és eszmék keresését ne várjunk tőlük, mert az előbbire a sajgó szív, az utóbbira a meggyötört lélek képtelen. A megzavart béke, mint eulturtényező helyreállítását sürgető eszmecsere tehát nagyon is helyén van a culíusbttdget tárgyalásánál; még pedig annál is inkább, mert hisz ennek kapcsán igen fontos paedagogiai elv, a vegyes házasságból származott gyermekek egységes vallási nevelésének megvitatásáról is van szó. A messzeűzött vallási béke helyreállításának szüksége tehát annál égetőbb, minél kétségtelenebb — s ezt mély honfiúi fájdalommal vagyok kénytelen constatálni — hogy hazánk a regnum Marianum, az Ég ezen áldásának ma épen nem örvendhet. Nem pedig azért, mert ezen égi ajándékban csak az igazságszerető nermetek részesülnek. írva van ugyanis: »Non est pas impiis.« Az istentelenek számára nincs béke. Az elmúlt századok testvérharczainak vészes átka fel lőn ismét idézve. Magyar testvér üldözi testvérét; a megbélyegző spicliskedés napirenden van; a lelkiismeret kínpadra húzatik;