Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-62
62. orszAiros íiles 1892. májns28ái>, szombaton. 395 n hitliüséget durván üldözik; (Ellenmondás és ii.ozgás jobb felől.) a szülők legszentebb természet jogának leigázására törekvő partieubiristicus szövetség az állami tekintély és állami érdek köpenyébe burkolózik (Mozgás a jobboldalon.) s több, mint két évi kínos belviszály rideg tele után ÍIZ óhajtott béke olajágát zöldülésre hívó tavasz egyre késik. Pedig ha a béke után vágyó lelkek honszeretet Iángáját egy közös, szent akarat egyesítené, rögtön kiderülhetne a béke napja. S ugyan miért ne virradhatna fel a tájra vágyó szívek ezen örömünnepe ? Hiszen a Szentlélek segítségül hívásával megnyitott ezen új országgyűlési időszak kezdete erre nézve olyan bíztatónak Ígérkezett, ő Felsége trónbeszéde különös hangsűlylyal jelezte a békét. Az erre adandó válasz-felirati javaslatok s az ezeket ajánló szónokok mindenike oly egyértelmú'leg nyilatkoztak az óhajtott béke szüksége mellett, hogy íz ember, ha azon időben azt a sok békét kívánó szót hallotta, szinte látta képzeletben, csőrükben viruló olajággal a béke ártatlan galambját országszerte röpködni. Csupa békével, pax-xal vagyunk tele. Azonban, fájdalom, a közös óhajok platoni<'us vágyait a hazafiúi lelkesedés pzent tüze elmulasztotta egy közös, szent akaratba, összeforrasztani s a szelid vágyak ártatlan békegalambjait csak tovább üldözik a mindennap megújult rideg események kegyetlen ölyvei. (Mozgás jobb felöl.) A kötelességek conflictusa egyre tart tovább s mivel az ezt előidéző ok folyton érvényben van, a vallásüldözés szent István országában ma sem szünetel. Ily szomorú körülmények köpött mi sem természetesebb, mint a eultus-budget tárgyalása kapcsán az egyik legfontosabb cuíturtényező: a messze íízött vallási s társadalmi béke visszahívására irányzott törekvés. Ezen dicséretes, hazafiúi törekvésben kétféle elmélettel két tábor versenyez egymással a diadal azon pálmájáért, melyet a trónjába visszahelyezendő égi királynő, az áldásos béke fog nyújtani. A gyakorlatilag kivihetetlen elméletet valló tábor vezére a t. cultusrninister úr. A másik tábornak, mely az 1868-ik évi LHI. tcz. 12. §-ának olyképen való módosítását követeli, hogy vegyes házasságban élő szülők természetes, szabadrendelkezési joga gyermekeik egy vallásban való neveltethetésére nézve codificáltassék, az ügy- és igazságszeretet iránytűjén kivtíl ugyan alig van más vezére, de ez a vezérieta tábor tagjaira nézve sem nem sok, sem nem kevés, épen elég. 1 Egy kitűnő vezéri tulajdonság i van ugyanis ezen tábor minden tagjának. S ez a négy sarkalatos erény közül azon lelki bátorság, melynek erejével, bármily népszerűtlen legyen is ez, annak meri magát mindenik vallani, a minek született s az üldözött jogok kényelmesebb s divatosabb támadása helyett azok védelmére vállalkozik. Egyeseknek ezen nemes erénye, ha valaha igen becses volt, ma különösen az; mikor őszinteségre és nyiltságra annál nagyobb szükség van, minél szomorúbb bizonyítékokat szolgáltat az élet arra nézve, hogy nem mindig azok a legjobb barátok, kik csupán, hogy kellemesek maradhassanak, az igazságot és valódi tényállást nagy szerénységgel és alázatossággal elhallgat ják, hanem azok, kik ezt leplezetlenül, hímezés nélkül, nyíltan és bátran megmondják. Ezen felfogás lebeg szemeim előtt is, midőn a fenforgó bonyodalom megszüntetését czélzó kormányjavaslattal szemben komoly tárgyi okok által alkotott ellenkező meggyőződésben azt mondom: »Quid quid agis, prudenter ágas et respice finem«. Teszem ezt nem azért, hogy a t. kormányt azon vigasztalástól is megfoszszam, mely a rossz kimenetelű dolgok végén a legközönségesebb emberek ajkain elhangzik: »Ha tudtam volna, hogy ez lesz a vége, nem így cselekszem«; hanem igenis felemelem figyelmeztető szómat, mert az országos kudarczból már is több van a soknál: ezt pedig a nemzet nem köszöni meg. Az úgynevezett elkeresztelési ügy mai stádiumában az ezt felidéző rendeletnek törvényessége vagy törvénytelensége felett nem vitatkozom. Megtették ezt előttem s helyettem sokkal illetékesebb férfiak. Törvénytudósok és tekintélyes jogászok; független bíróság és független ítéletű közigazgatási tisztviselő alaposan s régen bebizonyították már a rendelet törvénytelenségét. (Ellenmondás jobb felől.) Ezekkel szemben a perújítást egészen érthető okból nem kívánó t. cultusminister csak egy czáfolatot tud felhozni: a t. ház többségének a szavazatát. Nos hát erre igen egyszerű és rövid a felelet. A puszta szavazat sem nem bizonyítás, sem nem czáfolat. S ily esetre áll az axióma: »Auctoritas tantum valet, quantum probare potest«. Ezen néhány rövid szó után magam részéi röl is elintézettnek tekinthetem az ügyet. Egyet i azonban még szükségesnek tartok megjegyezni: : t. i. a t. minister úr rendelete törvénytelenségének etiiikai okát. Ez pedig abban áll, hogy a t. minister úr rendelete törvénytelen, mert igazságtalan maga a rendelet állítólagos alapját képező törvény is. Igazságtalan e törvény azért, mert az államhatalomnak nincsen megbízása az állampolgárok vegyes házasságban élő részét 50*
