Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-62
02. országos ülés 1892. május 28-iin, szombaton. 393 valamely eszmét a programnrjába felvesz, az többé nem szabad, hogy pium desideriuni legyen, hanem igenis kell, hogy legyen ez egy váltó, a melyuek beváltása a kormánynak erkölcsi, becsületbeli kötelessége. (Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) T. képviselőház! Igaz — az ellenvetést értem és arra akarok megjegyzést tenni — az Irányi-féle javaslattal egy kissé comicusan vagyunk, mert azon határozati javaslatot és indítványt, a melyet t. képviselőtársam az évek hosszú sora óta lead a házban, jól tudom, elfogadta a képviselőház 1869 ben, elfogadta nagy tűzzel, nagy lelkesedéssel 1873-ban, midőn elfogadták a Deák Ferencz féle ismert egyházpolitikai indítványt. De a nagyhangú, egyhangú, tüzes, lelkes elfogadás daczára Irányi Dániel tisztelt képviselőtársamnak még soká volt nagyon szomorú kötelessége indítványát újból Leterjeszteni. (Mozgás bal felől.) A nagy tűzre és nagy lelkesedésre nézve, t. képviselőház, az a megjegyzésem, hogy ez ma is aggaszt engem, mert épen ilyen tűzzel fogadták el annak előtte ez indítványt. Ez a tűz, t. képviselőház — hogy kissé kedélyesebb térre lépjek beszédem végé vei — ez a tűz az az ismert magyar tűz, a melynek szebb és igazabb jellemzését alig adta valaki, mint Jókai Mór abban a darabjában, melyet a nemzeti színészet száz éves jubileumára írt, a mely darabot az igazgatóság, mert sósnak találta — Jókai szavai szerint — nem fogadta el, a mire aztán Jókai — szintén Jókai szavait idézem — olyan ezukros darabot írt, hogy a súgónak, ha végigsúgja, meg kelljen szopogatnia mind az öt ujját. Ebben a, darabban a vidéki színész a darabjához görög tüzet akar csinálni, a pajta tulajdonosa azonban ráförmed, hogyan meri felgyújtani a pajtáját, mire a színész azzal vigasztalja, hogy: hiszen a görög tűz nem éget, német tűz meg nincsen, hímem magyar tűz lesz, szép vörös, fehér, zöld magyar tűz, a mely egyet lobban s aztán vége van. (Derültség.) Ha a cultus-kormány, t. képviselőház, egy elvet zászlajára tűz és elfogadta programnrjába az Irányi-féle javaslatot, ez, ismétlem, nem szabad, hogy pium desiderium legyen többé, hanem igenis, ismétlem, váltónak kell annak lennie, a mely váltót beváltania a kormánynak kötelessége és én bízom a t. minister úrnak államférfiúi eszélyességében, bízom erélyében, hogy az Irányi-féle javaslatot törvényerőre emeli olyformán, hogy megóva lesz benne a történelmi alap, megóva nemzetiségi viszonyainknak szabályozása, megóva az állam prestige-zse, megóva a magyar király legfőbb kegyúri joga és midőn ezt hiszem, én elfogadom az Irányi-féle indítványt és hogy a t. minister úrnak alkalma KÉPVH. NAPLÓ. 1892-97. III. KÖTET. i lehessen ezt keresztülvinni, megszavazom gróf Csáky Albin minister urnak a költségvetést. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Elnök: Győrffy Gyula képviselő úr személyes megtámadtatás czímén kér szót. (Halljuk! Halljuk !) Győrffy Gyula: Személyes megtámadtatás czímén vagyok bátor a t. ház becses figyelmét igen röviden felszólalásom érdekében igénybe venni. (Halljuk! Halljuk!) Fenyvessy Ferencz t. barátom felszólalásában foglalkozván azzal a kérdéssel, hogy az 1868: LIII. tcz. 12. §-a ellenmondás nélkül fogadtatván el a főrendiházban, a hol nemcsak a megyés, hanem még a czímzetes püspökök is teljes számmal voltak jelen: ebből azt a következtetést akarta levonni, hogy tehát hitelvi akadályba a törvény nem ütközött, mert különben nem járultak volna hozzá a törvénynek megalkotásához. Erre bátor voltam közbeszólni és azt mondani, hogy azért nem ellenezték a törvény megalkotását, mert az büntető sanctioval nem volt ellátva és mert kényszereszközök nem lévén alkalmazhatók, azt, a mi benne sérelmes lett volna, exequálui amúgy sem lehet. Erre Fenyvessy Ferencz t. képviselőtársam és barátom engem megezáfolandó, a következőket mondotta — s hogy hű legyek — a gyorsírói jegyzetekből idézem (olvas): »A mit Győrffy Gyula t. képviselőtársam mondott, az a legnagyobb sértés volna a püspöki karra, mert azt hiszem, a püspöki kar ezt a törvényt minden utógondolat nélkül fogadta el és nem azért, mert azt hitte, hogy azt úgy sem fogja megtartani. Ilyet feltételezni, véleményem szerint, inkább frivolisálás, mint érvelés.« T. ház! Habár igénytelenségemre általában nem szoktam súlyt helyezni, ezt a kifejezést sem apprehendálnám meg t. barátomtól, de miután oly színben tüntetett fel, mintha a püspöki kart sértettem, vagy gyanúsítottam volna, kénytelen vagyok ez ellen tiltakozni, még pedig azért, mert — meggyőződésem szerint — az a püspöki kar, a mely büntető sanctio nélküli törvényt, tehát egy lex imperfectát elfogadott, a jóhiszeműség minden megsértése nélkül tűrhette azt annál is inkább, mert saját papjait büntetés alá hajtani úgy sem volt kénytelen. Én ebben az őszinteségnek egyáltalán semmi hiányát sem látom. Ha tehát én ebben a meggyőződésben vagyok : a püspöki kart nem sértettem és ha e meggyőződésemet nyilvánítottam, tőlem a frivolság teljesen távol áll annál is inkább, mert én nem vagyok olyan, mint t. barátom, a ki, midőn nagyhangú és — hozzáteszem — érdekes felszólalásokban gyönyörködteti a t. házat, elköveti azt a — véleményem szerint — gyengeséget, hogy a törvényt, melyiyel foglalkozik, nem nézi meg50
