Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-62

392 ító. orszilgos filés 8B2. május 28-áii, szombaton. s nem is indult meg. Ha tehát a rendelet már megszűnt, ezen törvényt megváltoztatni, véleményem szerint, nemcsak nagy baj lenne, de oly felekezeti villongást idéznénk fel általa, melyet felidézni nekem hazafiúi kötelességem tilt és az ellen fellépni parancsol. (Tetszés jobb felől.) Fenn akarom tartani másodszor azért, mert ez idő szerint az a törvény egyenlő jogot ád mindenik vallásfelekezetnek és egyenlő mértékkel mér mindegyiknek. Fenn akarom tartani harmadszor az okból, mert ez a tőrvény elejét veszi a családtagok ver^enygésének a gyermekek vallását illetőleg: elejét veszi annak, hogy a gyengébb fél az erősebbnek ki legyen szolgáltatva. Végre negyedszer fenn akarom tartani azért, mert a vegyes házasságban a cultus disparitas-t, a különböző hitfelekezeti viszonyt, nem a gyermekek okozzák, liánéin a szülők maguk és ha a szülők egjmás kedvéért nem egy vallásúak, ne kényszerítsék arra gyermekeiket sem. Elismerem, hogy az általános családjog rendezése terén szó lehet e törvény mikénti megváltoztatásáról s akkor átadhatjuk a gyermekek vallására vonatkozó jogot a szülőknek, még pedig korlátlanul vagy korlátozva: vagy kimondhatjuk a törvényben, hogy a gyermekek mind az apa vallását követik, mint a vallási traditioknak, a család nevét fentartónak vallását; vagy kimondhatjuk — mert arra is van nagy irodalom — hogy minden gyermek az anya vallását követi, mert ez a gyermekek első vallásbeli nevelője, hitoktatója; vagy kimondhatjuk, a mi most áll: azt, (Halljuk! Halljuk!) hogy a fiúk az apa, a leányok az anya vallását követik. De erről most beszélni még korai dolog. A mi pedig a zsidó vallás receptioját illeti, én azt készséggel pártolom. És ha van valami csodálni való, az az, hogy épen egy negyed századnak kellett elmúlni, hogy az erre vonatkuzó törvény meghozassák. Azonban az én igénytelen véleményem szerint nagyon óvatosan és nagy körültekintéssel kell e kérdés körül eljárni, mert ha a t. eultuskormány a sikertakarja, miben nem kételkedem és zsidó polgártársaink is a sikert akarják, nem tudom, hogy jót mernek-e álh.ni a mai viszonyok közt azért, hogy e speciális törvényjavaslat a főrendiházban keresztülvihető, mert arról talán jót lehetne állani, hogy az általános családjog rendezéséről és a vallásszabadságról szóló törvényjavaslatok keresztül fognak menni a főrendiházban is, de ily speciális zsidó felekezeti törvény keresztülvitelére a kormány a főrendiházban épen a parlamentáris viszonyok szempontjából, mint a példa mutatta, alig vállalhat kezességet. A főrendiházban, mint tudjuk, nincs parlamenti kormánytöbbség, a kormány nem oszlathatja fel a főrendiházat akkor, ha az nem lesz akaratának kifejezőjévé, hisz a kormány által kinevezett főrendiházi tagok, kiket nem is a mai kormány neveztetett ki, hála fejében sem vállalhatnak felelősséget a kormány törvényjavaslatának elfogadásáért. Ismétlem, hogy e kérdés körűi nagy óvatossággal kell eljárni és még egyszer meggondolandó, vájjon az ügy érdekében kívánatos-e a törvényjavaslat beterjesztése. De ha a kormány a javaslatot beterjeszti, én nagyon természetesen és velem együtt a nagy többség készséggel fog hozzájárulni. Végűi még csak azzal tartozom a t. háznak és magamnak, hogy nyilatkozzam Irányi Dániel t. képviselőtársam ismert határozati javaslatáról. (Halljuk! Halljuk!) Nagyon kedvező alkaloai lenne ez nekem általános elméleti discussioba bocsátkozni, mint a hogy azt több előttem szólt szónok tette, a kik a legszebb elméleteket, ismert könyvekből, források megnevezése nélkül idézték, úgy, hogy én legalább igen sok kedves ismerőssel találkoztam t. képviselőtársaim véleményében. Én nem fogom követni ez utat, hanem csak egy practicus megjegyzést teszek a parlamentáris viszonyokra nézve. A tegnapi vagy tegnapelőtti napon egyik t. képviselőtársam azt mondotta, hogy mindig az ellenzék veti fel az eszmét, hogy a kormánypárt soha nem hoz fel új eszmét. Hála Istennek, t. ház, van egyetemi, akadémiai, múzeumi és képviselőházi könyvtár s legyenek meggyőződve arról, hogy írni és olvasni is tudó kormánypárti társaimmal együtt ez eszméket réges-régen ismerjük. Eszméket felvetni mai napság, mint Goethe mondja, a legkönnyebb dolog, mert nincs semmi olyas, a miről valaha nem beszéltek vagy írtak volna. Az eszmék felvetésének dicsősége tulaj donképen nem dicsőség. (Egy hang a baloldalról: De hivatás és kötelesség!) Könnyű az eszméket a parlament porondjára dobni az ellenzéknek. De készséggel ismerem el egy iménti közbeszólásra reflectálva, hogy igenis kötelessége és hivatása az ellenzéknek az eszmék felvetése és sürgetése, hogy később a kormány is elfogadja azt. Maga a tisztelt ellenzék az eszme felvetésével egy kissé elkésett, mert míg példáiul Irányi képviselőtársam, mondom 1868 óta ezen eszményekneknek barátja, ezen eszmény érdekében indítványokat tett, addig például az akkori mérsékelt ellenzék — velem együtt — többségében sohasem szavazott rá Irányi javaslatára. Ma azonban a nemzeti párt elfogadja azt s a kormánypárt szintén elfogadja. A különbség azonban az eszme elfogadásánál az, hogy míg az ellenzék írhat bátran bármit a zászlajára, addig a kormány és a kormánypárt, ha valamit zászlajára felír, ha