Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-62
;^90 f ' 2- orstócros ülés 1892. igazságos és az államhoz méltó eljárás. (Élénk helyeslés a jobbóldalon.) Ezt mondtam két év előtt, ezt mondom ma is. (Helyeslés a jobboldalon.) Igenis, a polgári anyakönyvek létesítése állami szükség. Addig is pedig, míg a közigazgatás reformját behozhatjuk és azt :iz egész vonalon létesíthetjük, helyeslem és elvileg hozzájárulok a minister úr azon módosításához, mely szerint ő a vegyes házasságokra nézve a partialis anyakönyvezést akarja behozni. (Helyeslés jobb felöl.) És ha a minister úr ez utat választotta, igen sajnálom, hogy csalódtam egy feltevésemben. Én ugyanis azt hittem, hogy épen a katholicus egyház lelkészei részéről a minister úr teljes elismerésben fog részesülni, nem pedig gáncsot és megrovást fog nyerni, íő'kép Hock János t. képviselő úrtól, ki a minapi beszédében nem tudom miféle fiakkerbe akarta ültetni a ministert és ráfogta, hogy logikai szekere tovább viszi a minister urat, mint •A mennyire akarta. Úgy látom, hogy a minister úr minden kerékkötő daczára elég biztos utat választott magának. Hanem hogy mer a t. képviselő úr beszélni a logika szekeréről, midőn, a ki hallotti beszédét, csak egyet bizonyíthat: azt, hogy a képviselő úr mindenkép igyekezett azt az örök példabeszédet illustrálni, hogy a kecske is jóllakjék és a káposzta is megmaradjon: (Élénk tetszés és derültség jobb felöl.) hogy t. képviselőtársam el is fogadta Irányi Dániel javaslatát, meg nem is fogadta el; hogy liberális képviseiő is akart lenni, meg katholikus pap is akart maradin; hogy a kölrőként a mennyország HJ panaszkodjék, de a pokol se haragudjék és ha valaki kocsira ült logikájával, akkor ő maga volt az, de, az a kocsi nem fiakker. hanem jó magyar nyelven ringelspiel, a melyen az ember forog, forog és forog és végül ott száll le, a hol felszállott és ha valamit hozott magával ezen kéj kirándulásból, az csak egy kis fejfájás. (Derültség.) Igen érdekes az, a mit Hock képviselő úr felhozott, vájjon a rendelet volt-e oka annak az, elismerem, nagy izgatottságnak, a mely a katlioliktis egyház papjait elfogta. I)e mielőtt ennek iejtegetésére rátérnék, csak egy megjegyzést teszek Irányi Dániel képviselő úr beszédjének azon részére, a melyben ő a katholikus alsó papságot erős szavakkal támadta meg azért, mert ezek nem tudom miféle aláírást követeltek volna és követeltek is az illető képuselőjelöltektöl. Irányi Dániel képviselőtársam az alsó papság ez^n eljárását igen erős szavakkal illette és inparlamentarisnak nevezte. Ha \alaki panaszkodhatnék ezen eljárás ellen, nekem volna erre a legtöbb jogom; de mégis azt tartom, hogy a szegény választóktól, kik minden öt évben egyszer jutnak azon helyzetbe, hogy miijus 2S-nn, szombaton. politikai jogaikat gyakorolják, nem inparlamentaris és nem megbélyegzendő, ha arra szavaznak, a ki nekik valami politikai ígéretet tesz. És ha van valaki hibáztatni való, az nem az alsó papság, hanem azon t. képviselőjelöltek, {Igás! Ügy van! a jobboldalon.) a kik talán elveik és meggyőződéseik ellenére egy pár hitvány votumért képesek voltak mindent aláírni, csakhogy képviselők lehessenek. (Élénk helyeslés jobb felöl. Felkiáltások a szélsőbalon: 80-an vannak!) Tőlem is követeltek ilyen aláírást régi elvtársaim, jóakaró barátaim, de én megtagadtam, pedig nem egy falu votuma függött ezen megtagadástól, de megtagadtam, mert azt tartom, hogy sokkal szebb, tisztességeden, becsülettel megbukni, mint elvek és meggyőződés daczára tisztességtelenül bejutni a parlamentbe. (Élénk helyeslés jobb felől) De hogy el ne felejtsem tárgyamat, rátérek azon kérdés feszegetésére, vájjon a t. minister úr rendelete volt-e oka annak a nagymérvű izgatottságnak, mely a katholikus alsó papság körében feltámadt? Szerény véleményem az, hogy a miuisteri rendelet csak egy kedvező alkalom volt a rég lappangó elkeseredésnek feltámasztására. Ennek az elkeseredésnek oka pedig az volt, hogy évek hosszú sora óta teljes stagnatio állott be az egyházpolitikai kérdések előrevitelében. Itt van pl. a párbér kérdése. Se hol sincs nagyobb fogalomzavar, mint itt. (Igaz! Úgy van! jobb felől.) 1875-ben az akkori cultuskormány szerencsétlen álláspontot foglalt el, mely elkezdte az üszköt beledobni a különböző vallásfelekezetek közé, a mikor kimondta, hogy a párbér nem személyi, hanem dologi teher és akárminő vallású ember jut valamely ingatlanhoz katholikus kézből, neki kötelessége a katholikus papnak a | párbért fizetni. Igaz, t. ház, hogy az 1791-iki törvény előtt a protestánsok és görög nem egyesültek is fizették a katholikus lelkészeknek a párbért; de ez roppant nagy különbség; mert az említett törvényt megelőző időben nem voltak hevévé protestáns polgártársaink; akkor minden protestáns ember, minden görög nemegyesíílt polgár a katholikus parochia kötelékébe tar tozott. Thaly Kálmán: Debreczenben soha sem! Fenyvessy Ferencz: Vannak kivételek. De, t. ház, tudnék felhozni temérdek kir. végzést a régibb időkből, hogy bebizonyítsam, hogy az akkori kormány álláspontja nemcsak törvénytelen, hanem valósággal ellenkezik a józan észszel. (Halljuk.' Halljuk!) Hiszen itt vannak pl. — kiírtam magamnak — 1812-ben, tehát már 1828 előtt, mikor a jobbágyság! viszonyok fennállottak, 10.763. majd 1824 szám alatt ki-
