Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-62

02. oroz&zos ülés 1892. május 28-án, szombaton. 389 Győrffy Gyula: Mertsanctioja nem volt! Fenyvessy Ferencz: Azt hallottam,hogy mert nem volt sanctioja, azért nyugodott bele a püspöki kar, a mit Győrffy Gyula t. képviselőtársam mondott, ez a legnagyobb sértés volna a püspöki karra, mert azt hiszem, a püspöki kar ezt a törvényt akkor minden utógondolat nélkül fogadta el és nem azért, mert azt hitte, hogy r.zt úgy sem fogja megtartani. Ilyet feltételezni, véleményem szerint, inkább frivolisálás, mint érvelés. (Mozgás a szélsőbalon.) Ha Demosthenes élne, egészen másképen írna most rólunk, mint oly szépen írt egykor Spártáról, hogy Spártában a tanácskozásoknál a javaslatok és indítványok ellen igenis felszólaltak az azokat ellenzők, de ;i midőn a spártai törvényhozás vabimiben megállapodott, valamit elfogadott: akkor már azok is támogatták :izt a törvényt, a melyet annak előtte elleneztek. Nálunk, t. ház, fájdalom, megfordítva történik ez; legalább az 1868-iki törvénynél. Nálunk azok, a kik akkor, midőn e törvény meghozatott, nem ellenezték nzt erélyes szavakkal, most erélyesen követelik annak megváltoztatását. Miután a törvény meghozatott — kis idő múlva — egyremásra merültek föl panaszok és jelentések az ellen. Mint értesülve vagyok, az akkori cultusminister minden egyes ilyen esetben leírt az illető egyházmegyei hatósághoz és követelte a törvény végrehajtását; akárhány jelentés található a cultusministeriumhan az illető érdekelt egyházmegyei hatóságoktól, a melyekben hivatalosan jelentik, hogy ők igenis intézkedtek a törvény végrehajtására nézve, sőt a kérdéses anyakönyvi kivonatokat is elküldték a ininister iutentioinak megfelelően a másik illetékes lelkésznek. T. ház! Különösen fölhívom erre a tényre becses figyelmüket, mert akkor az illető egyházmegyei hatóságok részéről absolute nem lett tapasztalva semmiféle hitelvi felfogás, hitelvi akadály vagy észrevétel. És később, a közelmúltban nemcsak egyesek által emeltetett panasz, hanem már egész egyházkerületek által. Tudomásom van róla, hogy a dunántúli egyházkerület Pápán tartott gyűlése egyenesen hivatalosan és hivatalból felírt a cultusministeriumhoz, kérvén a törvénynek szigorú és igazságos végrehajtását. Azon időre esik a jelenlegi cultusminister úr kinevezése és cabinetbe lépésé. A ki a cultusminister urat ismeri, az igazat, fog nekem adni, hogy ő nem tartozik azok közé és igen helyesen, a kik nem tudják, vagy nem akarják a törvényt végrehajtani. (Helyeslés.) Már pedig, t. ház, én egy törvényt fogok idézni, melyre az előttem szólott t. képviselő urak közül eddig nem reflectált senki: ez az 1848: III. tcz., mely a ministeri felelősséget megállapítja. E törvényczikk 32. §-ában egyenesen vád alá helyezési jogot ád a parlamentnek a ministerrel szemben akkor, ha az a törvény végrehajtásában mulasztást követ el, a mennyiben a törvény által rendelkezésére bízott végrehajtási eszközökkel elhárítható. Mikor gr. Csáky Albin minister úr a eabinetbe lépett, előtte csak két út állhatott nyitva: vagy megszegni a 48-iki törvényt és ezzel kitenni magát jogosan és méltán a vád alá helyezésnek ; vagy pedig végrehajtani a törvényt, a. melynek meghozatalánál neki semmi bűne és semmi érdeme nincs, de azt végrehajtani erkölcsi és becsületbeli kötelessége volt. (Helyeslés jobb felől.) És minthogy a t. minister úr ezen egyedül igazságos és correct utat követte, minthogy az anyakönyveket az 1827 : XXIII. tcz. a lelkészekre bízta és csak a lelkészek által kiállított anyakönyvi kivonatokat mondotta ki közhitelűeknek: mi volt természetesebb, mint az, hogy a t. minister úr e lelkészekhez fordult és azok eljárását kívánta szabályozni miaisteri rendelettel ? Nem akarok most belebocsátkozni a rendelet törvényességének kérdésébe. Elmondtam igénytelen nézetemet a múlt évben és ezt ismételni nem tartom szükségesnek. De, t. ház, az utóbbi időben, a midőn be lett bizonyítva, hogy a ministeri rendelet a katholikus lelkészeknél bizonyos lelkiismereti eonflictusokat idézett elő: mi volt ismét teimészetesebh és igaz' ságosabb, mint hogy a minister itr más térre lépett, melyen a rendelet által kívánt intentiot is tudja s pedig még hatályosabban is érvénye síteni. És én csak örülök, hogy ez újabb correct útja a minister úrnak teljesen megegyezik az én igénytelen véleményemmel, melynek kifejezést adtam már akkor, midőn sem e házban, sem e házon kivtíl, legalább tudtommal, erről senki sem tett említést. 1890. augusztus 10-én igénytelen beszámoló beszédemben nyíltan e szavakat mondtam, még pedig a ház akkori tanácskozásait jóval megelőzőleg: »A legutóbb felmerült u. n. elkeresztelési ügyben is szükségesnek tartom nyilatkozni, mert nem akarok azon képviselők közé tartozni, a kik máskép beszélnek odahaza a papság előtt és másként fent a ministerek előtt. Véleményein szerint az I örökösen felmerült súrlódásokat csak úgy lehet és csak úgy kellene megoldani, hogy ám vezessék az egyházak a maguk saját czéljaikra továbbra is anyakönyveiket, de mert egyfelől az államnak a közélet ezernyi phasi^ábaa folyton szüksége van az anyakönyvekre és mert másfelől a különböző egyházak papjai különben is nem hivatalnokai az államnak és így tőlük az állam ingyen szolgálatokat ali»; vehet igénybe: kezelje tehát az állam a maga saját czéljaira, a saját fegyelmi fóruma, alá tartozó közegei által az anyakönyveket. Ez az egyedüli