Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-60

340 (50. országos ülés 1892. míljüs 25-én, ^i-rdán. ták akkor, midőn egyenkint inkább magán ( úton mint hivatalosan megkérdezve, nem tettek j kifogásokat a rendelet ellen, de ha kellő időben jöttek volna össze tanácskozásra, úgy mint most. mikor a baj már megvan s nem kétlem, hogy a t. kormány óhajtására, már a vallási béke kedvéért is ezt meg tették volna: úgy biztos vagyok benne, hogy más választ kap a i t. vallás- és közoktatási minister úr s az országpolgársága meg van mentve az ezen áldatlan kérdés folytán támadt nagyfokú izgatottságtól. Meg kell említenem még azt is, hogy itt e házban nem annyira a katholieus papokat kell védeni — kiket főleg a választások előtt a legtöbb képviselőjelölt igen jó hazafiaknak tart — mint inkább helyteleníteni kell azon jelenséget, hogyha e házban — midőn természetesen a képviselőválasztásokon már túl vagyunk —• valaki a katholieus papokról jóindulatúkig beszél, azt már ultramontánnak és reaetionariusnak nevezik. Sőt kérem a t. házat, ítélje meg elfogulatlanul : nincs-e igazam, midőn azon — minket katholicnsokat legalább is kellemetlenül érintő — tapasztalatomnak szokásomhoz híven, nyíltan és őszintén adok kifejezést, mely szerint ha egy katholieus azon eszméket teszi bizonyos kérdésekben magáévá, melyeket a protestánsok: ez feltétlenül liberális férfiúnak tartatik, míg a protestáns minden körülmények között liberális, ha a protestánsok többségének nézetén van, akkor is, ha egyes kérdésekben a katholieusokkal van egy nézeten: akkor eo ipso az, mert látszik, hogy elfogulatlanul és magasabb szempontokból bírál. Egyedül a katholiku><ok azok, kikre ha nézetük eltér a protestánsokétól, mindjárt rá mondják, hogy reactionarius, vagy legalábbis hogy reversalist írt alá. (Igaz! a baloldalon.) Ezt, t. ház, én elítélendő ferde felfogásnak tartom. Nézzük csak, hogy mikép nyilvánul ezen felfogás a szőnyegen levő kérdésben. Tudjuk jól, hogy igen sokan az 1868: L1II. tez. revisioját nem azért ellenezték, mintha a megváltoztatás nem volna szükséges, csak az időszakot nem tartották erre alkalmasnak és pedig azért, mert a kiigazítás most úgy tűnnék fel, mintha a törvényhozás több millió polgár kívánsága előtt meghajolna. Igaz, hogy a revisiót kérők nagyrésze katholikus volt és a kisebb része protestáns s bizonyára alkalmasabbnak találtatik az idő, ha ez megfordítva lett volna, a mi liberális szempontból véve épen nem tekinthető képtelenségnek. Sőt meg vagyok győződve, hogyha még csak az egyetlen egy Tisza Kálmán képviselő úr tartoznék azon protestánsok közé, kik az 1868 : LIII. tcz. 12. §-ának kiigazítását az igazi s^abadelvííségnek megfelelőleg kívánják, olykép, hogy a vegyes házasságból származó gyermekeknél a fiák az apa, a leányok az anya vallását tartoznak követni, de csakis az esetben, ha a szülők közös megállapodásra nem jutnak, ugyancsak sietne az egész kormány és pártja e parancsnak eleget tenni s akkor szerintök is azok volnának az igazi szabadelvük, a kik a revisiót kívánják. Ki akartam és akarom nyilvánítani még most is, hogy a katholicusokat nem vezérelte e kérdésben semmi egyéb, mint azon meggyőződés, hogy egyik legelső és legszentebb kötelessége egy hazafias kormánynak és minden — bármely vallásfelekezethez tartozó —hazafias polgárnak a culturharcz felidézhetését még áldozatok árán is kerülni, a mit elérhetünk akkor, ha az állam minden polgárnak egyforma jogokat ad és vallási dolgokban a lelkiismereti szabadságot nem korlátozza. (Helyeslés hal felöl.) Hogy ezt miként gondolja velem együtt igen sok, vallásához híven ragaszkodó jó katholikus s hogy szavaim ne legyenek félreérthetők vagy félre magyarázhatók: a t. ház engedelmével röviden összefoglalom nézeteimet (Halljuk .' Halljuk í) A vallásszabadság alatt értem azt először, hogy az állam, mely magát a felekezeteken felülállónak vallja — mint a t. vallás- és köz| oktatásügyi minister úr szerint a mi államunk is — köteles minden vallást, mely elveivel az állam existentiáját nem veszélyezteti, határai, illetve polgárai között megtűrni, vagy oda be fogadni. Másodszor hogy mindazon polgárainak, kik az így engedélyezett vallások egyikét vagy másikát követik, annak elvei szerint való élését és cselekvését korlátozni nem szabad. (Helyeslés.) A vallások jogegyenlősége alatt pedig értem, hogy az állam az ekként bevett vallások se egyikét, se másikát a többiek rovására ne protegálja, de viszont se az egyik, se a másik felett magának bizonyos külön jogokat ne formáljon. Tudtommal az így értelmezett szabadság és egyenlőség a katholieus vallásnak nem elve, de mert velük megfért a múltban, hiszem, hogy meg fog férni a jelenben is és azért azokhoz a magam részéről hozzájárulok mint oly tényezőkhöz, meS lyek míg egyrészt a többi vallásfelekezetekhez tartozó polgárok jogos igényeit kielégítik, a katholieus egyházra nézve a mostaninál sokkal kedvezőbb helyzetet teremtenek. Azért Irányi Dániel képviselőtársam határozati javaslatához hozzájárulok. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsőbalon.) Ezzel úgy vélem, körvonaloztam azon álláspontot is, melyet zsidópolgártársaink receptiojára nézve elfoglalok s itt csak azt jegyzem meg, hogy a dolgok logikai egymásutánja hozza magával, hogy előbb a katholikus egyház helyzete szabálycztassék az állammal szemben a fentjelzett