Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-59
69. országos ülés 1891. május 24-én» kedden. 331 való birkózás »circulus vitiosus«-ának valamelyik pontjához akarom én kötni a feníbrgó viszályoknak a kiegyenlítését, hanem akarom kötni épen olyan általános elvi irányzatoknak megvalósításához, a melyek minket ezen »circulus vitio^us«ból kivezetnek, (Élénk helyeslés.) olyan közös gondolatok felkarolásához, a melyekben mindannyian megtudunk nyugodni, a mely közös eszméknek létesítéseién mindnyájan a nemzeti egésznek érdekeivel összeférhető jogos érdekeink megvalósítását, lelkiismereti szabadságunk biztosítását találjuk. (Élénk helyeslés és tetszés.) Ez az az indok, t. ház, a mely miatt Irányi Dániel t. képviselőtársam harározati javaslatához hozzájárulok. (Hosszantartó zajos éljenzés a bal- és szélső baloldalon) Mert egyedül a lelkiismereti és vallási szabadság elvének az egész vonalon való elfogadása és létesítése az, a mely véget vet a változó szerencsével folyó felekezeti küzdelemnek, a mely küzdelemre sem ezen országnak, sem az országban lakó egyes egyházaknak szükségök nincs. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Es ne méltóztassanak akkor, mikor vallásszabadságról van szó nálunk, mindjárt a mormonokról beszélni. (Derültség bal felől.) eféíe rémképeket festeni. (Helyeslés bal felől.) Mióta Irányi Dániel t. képviselőtársam az ő indítványát e házban megteszi, ha jól emlékezem, majdnem mindannyiszor a mormonokkal találkozunk. (Derültség. Igaz! Úgy van! bal felől.) En, t. ház, megvallom, éveken át ellene szavaztam t. képviselőtársam indítványának: megmondom, miért. Mert én semmi doctrinair elfogultság által magamat nem vezéreltetem. Addig, míg ezen országban egyházpolitikai béke uralkodott, addig én a »quieta non movere« elvét elfogadtam és nem akartam a bizonytalan kimenetelű törvényhozási kísérletek terére lépni addig, míg a fennálló helyzetet — habár elvileg nem — de tényleg kielégítőnek, vagy legalább tűrhetőnek tartottam. De abban a pillanatban, midőn felmerültek olyan kérdések; midőn felmerültek olyan szellemi áramlatok ; midőn felmerültek olyan izgalmak, melyek miatt már nem a quieta non movere elvéről, hanem csak az »inquietn. tranquillare«-ről lehet szó; (Úgy van! bál felöl.) midőn tehát a valláspolitikai quietismusnak és a status quo politikájának lehetősége megszűnt: abban a pillanatban azt tartom, hogy nem ide-oda való tapogatózás, nem a modus vivendinek keresése, hanem az egyedül helyes, a békét és szabadságot biztosító alapgondolat elfogadása képezi az alapot, a melyre állanánk kell. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Es ez nincs is szükségszerű összeköttetésben valami túlságos radicalismussal az alkotásokban. Azért nem szükséges, hogy mi bármely idegen állam intézményeit egyszerűen átvegyük; nem szükséges, hogy az összes történelmi hagyományokkal, fejleményekkel szakítsunk. Egy az egyéni lelkiismeret teljes szabadsága, más az e szabadság alapján vallási testületekké való tömörülésnek azon ellenőrzése, melyről az állam le nem mondhat teljesen sehol, legkevésbbé nálunk. És nem is szükséges — mint Neumann Ármin t. képviselőtársam tegnapi beszédjében igen helyesen mondta •— hogy a külső egyformaság alapján létesítsük a joggyenlőségét, az egyes egyhá zak történelmi hagyományaitól és fejlődésétől teljesen eltekintve; az sem szükséges, hogy a létező egyházaknak, melyekre nemzeti és eulturalis szempontból oly fontos feladatok várnak, frivol okokból való desorganisálására tárt kaput nyissunk. Mindezen érdekek egy okosan, fokozatosan haladó, de a lelkiismereti és vallásszabadságot mint iránytűt folyton szem előtt tartó törvényhozás által megoldhatók, iigy, hogy zökken esek és a fentartandó érdekek veszélyeztetése nélkül bele tudunk jutni abba a szerencsés révbe, melyben ha benn leszünk, nem mondom, hogy olykor nem fognak bonyodalmak felmerülni, hogy egyes esetek nem fognak előidézni pillanatnyi idegességet, hanem a melyben mélyreható izgalmakat, hadi állapotot, olyat, a minő ma tényleg fejlődött, többé felidézni nem lehet. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és szélső baloldalon.) E törekvések megvalósítása körül bizonyára, jobbra is, balra is fog akadni a túlzóknak egy kis tábora, mely nem a jogegyenlőséget, nem a szabadságot, hanem a praeponderantiát, az uralkodást akarja magának vindikálni, tudva vagy nem tudva. A túlzók e kis táborát kielégíteni nem lehet, kielégíteni nem is ezélom: ezek részéről várok megtámadásokat, várok rágalmakat, várok gyanúsításokat. De a nemzetnek, de a társadalom minden osztályának józan zöme, de az összes egyházak hazafias felvilágosodott tényezőinek túlnyomó többsége, megvagyok győződve, meg lesz elégedve oly állapottal, a mely nekik azt biztosítja, hogy lelkiismeretük szabadságába, hitelvi életük szentélyébe soha senki bele nem fog nyúlni és örülni fognak, hogy minden más egyház és minden egyéni lelkiismeret hasonló jogállapot jótéteményében fo£ részesülni. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) És akkor aztán és ezzel együtt, ha a lelkiismereti és vallásszabadság elvének consequentiáit levontuk az egész vonalon; ha a katholicus autonómia létesítésével a katholicis musnak nagy szellemi és anyagi tőkéjét működésében a nyilvánosság ellenőrzése alá hoztuk; ha gondoskodtunk, a miről az utolsó költségvetés tárgyalásánál többször szó volt, az elhagyott és szegény protestáns egyházak anyagi erejének nö42*
