Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-59

59. országos ülés 1892, május 24-én, kedden. 395 Igenis volt — és erre vissza fogok térni , beszédem folyamán — e kérdés felmerülésének befolyása a közszellem alakulására és az abban előfordult hullámzásokra. Nem is mondom, hogy ha e kérdés megoldatlanul hagyatik, vagy kielégítő megoldást nem talál, ha az abból a közszellemben keletkezett bajok tovább évődhetnek, hogy későbbi képviselőválasztásoknál meg nem valósulhat az a tény, melyet a képviselő úr elénk tárt. De a legutóbbi képviselőválasztásoknál ez abban a mértékben, mely az eredményt lényegesen alterálhatta volna, meg nem valósult. (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) A vallás- és közoktatásügyi költségvetés mostani tárgyalása az előállt helyzet következményeként főleg a eultuspolitika problémái körül forog. Az úgynevezett elkeresztelési rendelet és az annak alapját képező törvénynek kérdésén kivül felmerült még a katholicus autonómia, a lelkész congrua-ügy rendezésének és a zsidó vallás egyenjogosításanak, receptiojának kérdése. Mindezek a kérdések bele fognak vegyülni egyik vagy másik alakban azon általános egyházpolitikai irányelvek kifejtésébe, melyre bátor leszek a t. ház figyelmét bizonyos időn át igénybe venni. (Halljuk ! Halljuk!) A mennyiben azonban azok nem nyerhetnék azon organicus megoldást, melyet az általam helyeseknek ismert egyházpolitikai elvek alapján önként nyernének: bevezetőleg ki akarom jelenteni, hogy ezek mindegyikének, illetőleg a mindegyikük megoldására irányuló törekvésnek önönmagában is van olyan jogosultsága, a mely elől kitérni nem lehet. Van jogosultsága és van szükségessége a katholicus autonómia szervezésének. E tekintetben azok után, miket a felszólalók közül többen a ház ezen padjairól — a mai napon Nagy István t. képviselőtársam is — mondottak, bővebb feltegetésekbe bocsátkoznom nem szükséges. Égető szükség a lelkészi congrna-ügynek szabályozása és bárhol, bármelyik tényezőnél akadt meg ezen kérdésnek megoldása, az a tényező mindenesetre súlyos felelősséget válla] magára az egyház szegény szolgáinak legjogosabb erkölcsi és legméltányosabb kívánalmaival szemben. (Igaz! "Úgy van! hal felől.) A szabadelvüség és az igazságosság mellőzhetetlen követelményének tartom egyik vagy másik alakban izraelita polgártársainknak vallási tekintetben való teljes egyenjogúsítását (Élénk helyeslés a baloldalon.) és ezért én a nélkül, hogy erre vonatkozólag is bővebb fejtegetésekbe bocsátkoznám, röviden kijelentem, hogy az erre irányuló törekvést, mint jogosultat, a magam részéről teljes odaadással pártolni és támogatni fogom. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Tagadhatatlan az, hogy az egyházpolitika terén két esztendő óta sokkal feszültebb helyzet áll fenn, mint a milyennel emberemlékezet óta ebben az országban találkoztunk. (Halljuk! Halljuk .') Ennek a feszült helyzetnek kiindulási pontját a t. kormány által két év előtt kiadott úgynevezett elkeresztelési rendelet képezi és én mindjárt megmondom, hogy szándékosan használtam azt a kifejezést: »a t. kormány által« és nem azt a kifejezést: >a t. vallás- és közoktatásügyi minister úr által« kiadott rendelet. Mert ámbár a eultusügj^ek vezetésének részleteiért első sorban a t. vallás- és közoktatásügyi minister úr felelős, azért mégis a két év előtt ebben a házban történtek, valamint az egész ügynek lefolyása, de a dolog természete is világossá teszik, hogy itt olyan nagyfontosságú és olyan döntő természetű kormányzati aetioval állunk szemben, a melylyel az egész kormány kell, hogy solidaritásban álljon, melyben az egyes döntő elhatározások csak az egész kormány hozzájárulásával érlelhetők meg és érleltettek meg; mely tehát az egész kormány összpolitikájának kiegészítő részét képezi és a melyre hozott ítélet, legyen az kedvező vagy kedvezőt len, nem egyedül a vallás- és közoktatásügyi minister urat, hanem az egész kormányt menti fel vagy terheli, a szerint, a mint ez az ítélet hangzik. (Igaz! Úgy van! hal felöl.) És ha az eredményeket tekintjük, a melyek a sokszor említett rendelet folytán előállottak, akkor valóban nehezen tudom megérteni azt, hogy a t. vallás- és közoktatásügyi minister úr, megelőzvén azt az általa alig várt szerencsekívánatot, melyet ma Asbóth János t. képviselőtársamtól kapott, felszólalásában azt mondotta, hogy neki ezek az események igen nagy elégtételt szolgáltattak. Gr. Csáky Albin, vallás- és közoktatásügyi minister: Némi elégtételt! Beöthy Ákos: Bizony, annyit sem! (Derültség bal felöl. Az elnöki széket Bokros Elek foglalja el.) Gr. Apponyi Albert: Tehát némi elégtételt szolgáltattak. Ha a t. minister úr ide rerlucálja minapi nyilatkozatát, illetőleg ha ezt úgy mondta — a mint nem kételkedem — hogy csak némi elégtételt szolgáltattak neki az események, akkor nekem ezen tétel iránt nincs kifogásom. A t. minister úr meg is mondta, hogy mi tekintetben szolgáltatnak neki az események elégtételt, t. i. abban a tekintetben, hogy a mozgalom ma már nem a rendelet ellen, hanem inkább a törvény ellen irányúi, a mi ő szerinte igazolja abbeli felfogását, a melyet ő már két évvel ezelőtt kifejezett, hogy t. i. az ő rendelete csak a törvénynek logikai folyományát képezi. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Hát legyen ez