Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-58

58. orsrAgos ft]és 1892, a forradalom ezen fejlődési processus gyorsabb lefolyását elősegítette ugyan, de azt nem teremtette; elég lesz e tekintetben arra hivatkozni, hogy Francziaországban a tridenti zsinat határozmányai soha sem nyerték meg az állam placetjet. Igaz ugyan, hogy a blois-i ordonanceban a franczia állami hatalom a tridenti zsinat határozmányainak nagyobb részét átvette, de ezt csak saját teljhataImával tette és ép azért ezen ordonance nem tekinthető a tridenti zsinat határozmányai elismerésének. A franczia parlamentek, különösen a 18. századbeliek folytonosan reelamálták a házassági szerződés magánjogi jellegét és az azok feletti bíráskodási jogot és ezen igyekvésiikben az appel comme d'abus jogorvoslatában hathatós támaszt találtak. Nem, t. ház, a polgári házasság sehol sem volt a vallástalanság és az erkölcstelenség melegágya, hanem csak a jogállamnak szükségképen! corolariuma. Európa civilisált államai már rég elismerték a vallásszabadságot, meghonosították a polgári házasságot és nemcsak hogy az erkölcsök nem sülyedtek, a vallástalanság nem nyert tápot, hanem ellenkezőleg ezen intézmények mindenhol az államok jólétének, hatalmának és tekintélyének gyarapodását idézték elő. Csak mi, t. ház, kik a szabadság érzetétől jobban, mint bármely nép a világon, át vagyunk hatva, kik a türelmességet más vallásfelekezet irányában már akkor gyakoroltuk, a mikor máshol a hittérítés munkáját a máglya segítségével végezték; mi, kik közszabadságaink erős sánezát nem annyira a törvények holt betűjébe, mint inkább a magyar nép szabadság szomjazó szellemében birjuk, csak mi nem tudjuk kozszabadságaiiikba ezen fontos lánczszemeket beilleszteni, csak mi nem tudunk ezen elavult viszonyokból kibontakozni, melyek társadalmi életünkre oly szomoni világot vetnek. Pedig minden mástól eltekintve, nálunk már azért is volna szükség a polgári házasság intézményére, hogy assimiláló hatását társadalmi életünkben minél nagyobb mérvben gyakorolhassa. Egy oly államban, melyben annyi centrifugális elem létezik, hol a társadalom sima tükre alatt annyi államellenes aspiratio lappang és csak várva-várja az alkalmat, hogy veszélyes üzelmeit megkezdhesse, egy ily államban, ily társadalomban keresve kellene minden téren azon összekötő kapcsokat keresni, melyek ezen társadalmat összeforrasztani képesek. (Igaz! Úgy van!) Meg kellene teremteni azon intézményeket, melyek az állameszme megizmosodását és annak a nép minél szélesebb rétegeibe való behatolását előidézni képesek. Ily kötőszernek, ily cementnek bizony alt mindenhol a polgári házasság és azért azt a helyes politika követelKBPVH. NAPLÓ. 1892—97. III. KÖTET. május 23-őn, hétfőn. 0)97 menyeként nálunk még akkor is meghonosítani kellene, ha máshol még nem is léteznék; a helyett azonban azt tapasztaljuk, hogy ósdi házassági jogunk folytán számos honpolgár, csakhogy szíve vágyának eleget tehessen, kénytelen vagy a magyar állam kötelékéből kilépni, vagy pedig hitehagyott lenni. (Igaz! Úgy vem!) Vagy nem elszomorító jelenség-e az, hogy a mai viszonyok között az ország liberális elemei kénytelenek az 1868 : LIII. tcz. védelmére kelni, félvén attól, hogy ha ezen törvény ledől, akkor az interconfessionalis jog terén visszaesés, nem pedig haladás fogna beállani. (Igás! Úgy van!) Én készségesen beismerem, hogy ezen törvény betetőzése oly rendszernek, melyet addig, míg jobbat helyébe nem léptetünk, hatályon kivííl helyezni nem lehet; készségesen elismerem, hogy az eddig dívó reservaiis rendszer mellett ezen törvény sarkalatos közjogi tételt képez állami épületünkben. De ha e törvénynek ezen viszonylagos értékétől eltekintünk, lehet-e érte lelkesedni? Lehet-e azt a vége felé hajló 19. század követelményeivel összhangzásba hozni? Nem képez-e ezen törvény egy határzárt a nem recipiált vallásokkal szemben? Nem vindicálja-e a felekezet számára a házasságkötést, miután az 1868 : XLV11I. a vegyes házassági válóperek legnagyobb részét az egyházi bíróságoknak tartotta fenn? És a mi a legelszomorítóbb, az az, hogy ezen törvény a nem recipiált vallásbeliekkel szemben közvetve hittérítő hatással van; (Igaz! Úgy van!) de, kérdem, t. ház, összeegyeztethető-e ezen lelkiismereti kényszer, összeegyeztethető-e ez a proselita csínáiás az állam méltóságával és tekintélyével? Mindebből kiindulva, csak osztani lehet a magyar katholicus clcrus legtekintélyesebb oldaláról tett azon ellenvetést, hogy az 1868 : LIII. tcz. 12. §-a nem felel meg a szabadelvűség követelményeinek és hogy ezt ezen okból a nyugati civilisált államok sem fogadták el; csakhogy azon nézetben vagyok, hogy nem csu pán ezen szakasz, hanem az egész törvényezikk nem szabadelvű, nemcsak aznem liberális, hogy a szülők rendelkezési joga gyermekeik felett korlátolta tik, hanem az sem, hogy a nem recipiált vallásokat védsánczai közé be nem veszi; hogy a recipiált és nem recipiált vallásfelekezetek közt a fluctuatiot, a házasságkötést meg nem engedi. Illíberalisnak tartom azt, hogy ezen törvényezikk és az erre állapított kihágási törvény — 1879 : XL. tcz. — alapján bárki büntetlenül egy, a nem recipiált valláshoz tartozó 18 éven aluli egyént recipiált felekezet kötelékébe felveheti. (Helyeslés.) Ha tehát e törvényt a liberalismus nevében megtámadjuk, akkor tegyük azt annak minden következményeivel együtt: (Helyeslés.) támadjuk azt a nyugati civilisált 38