Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-58
296 58. országos ülés 1899. május 23-án, hétfőn. mába ütközik, hogy lelkiismereti kényszer nélkül nem foganatosítható: akkor nem lehet az állnm feladata, de nincs is joga azt vitatni, hogy az; egyház ezen állítása alapod-e vagy nem; mert az állam dogmaticns kérdésekbe nem avatkozhatik. Ez esetben előtte csak az lehet a döntő kérdés; vájjon az a rendelet, melyet a közérdek szempontjából szükségesnek tart, nem foganatosítható-e úgy, illetve az állami akarat nem érvényesíthető e akként, hogy ez által senkinek a vallási érzülete meg ne sértessék? És azért teljesen correctnek tartom a t. kormánynak abbeli elhatározását, mely szerint a kérdéses rendeleletet a katholicus lelkészek vallásos érzületének kímélésével fogja még pedig akként foganatosítani, hogy az anyakönyvek vezetését, mely különben is állami és nem egyházi functio, a polgári hatóságokra fogja ruházni. De midőn én, ,t. ház, a vallások paritásáról beszélek, távolról sem gondolok az absolut vagy mechanicus egyenlőségre. A különböző vallások egyenjogúsítása nem zárja ki azt, hogy az állam egy oly valláshoz, vagy egyházhoz, mely akár hívei sokaságánál, akár történeti múltjánál vagy társadalmi állásánál fogva nagy tekintélyivel és sulylyal bír, közelebbi viszony ha ne lépjen, vagy hogy azt különösen előjogokkal fel ne ruházhassa. Midőn Napóleon 1801-ben VII. Pius pápával a concordatumot megkötötte és abban a vallások paritását érvényre juttatta, akkor a katholika egyházat különös oltalmába vette és az akkori cultusminister, Portalis, helyesen emelte ki, hogy ez a vallási paritást nem sérti, hanem csak azon körűlménynyel kíván számolni, hogy a franeziák túlnyomó többségben a katholica vallás hívei. Ki akarná azon nagy politikai és eulturalis misidot, melyet a katholica egyház a múltban teljesített és t részben ma is teljesít, ignorálni? Ki ne respectálná azon állást, melyet ezen egyház az idők folyamán magának kivívott? Ki felejthetné el azon nagy érdemeket, melyeket a két protestáns egyház magának közszabadságaink kivívásában és a magyar nemzeti szellem ébresztésében és fejlesztésében szerzett? A gépies nivellálás itt annyit jelentene, mint történetünk legfényesebb lapjainak ignorálása. De a mit itt feltétlenül követelni lehet, az az, hogy különböző vallások között a viszonosság megállapíttassék, hogy a tűrt és bevett vallások között a válaszfal ledöntessék; mert a jogállam fogalmával épen úgy ellenkezik a tolerantia, mint az intolerantia; itt csak azon alternatíva létezik: vagy közveszélyes valamely váltás, akkor egyszerűen eltiltandó, vagy i em az s akkor nem lehet azt másod- vagy harmadrendű vallásnak stigmatisálni. A recipiált és nem reeipiált vallások systemája helyén lehetett azon átmeneti proeessusban, midőn az állam az állami egyház viszonyaiból kibontakozott, akkor — megengedem — nagy haladást is jelentett, ma azonban anachronismus. (Ügy van!) A mi pedig a házasságot s különösen annak megkötési alakját illeti, alig szorul bővebb bizonyításra, hogy az államnak ezen egyik legfontosabb intézménye, mely a család alapját és az államnak is egyik legerősebb oszlopát képezi, az állam hatalmi sphaerajába esik és a tapasztalat eléggé bizonyítja, hogy mindenhol ott, a hol — mint nálunk — a felekezeti szempontok e téren nagyobb méltánylásban részesültek, mint a mennyit a házasfelek vallási érzülete igényel, mindenhol ott meg volt bontva az erőknek azon egyensúlya, melyeknek helyes működésétől az államszervezet egészsége függ. A tridenti zsinatig nem is lett a házasság egyházi jellege az egyház részéről nyomatékosabban hangsúlyozva; bizonyítják azt a eanoni jogforrások, bizonyítják számos pápáknak oda menő enuntiatioi, hogy még a claudestina matremoniák, vagyis azon házasságok, melyek lelkészt interventio nélkül köttettek, sem érvénytelenek. Midőn tehát a modern állam mindenhol ismét a házasság eredeti természetének tudatára ébred, csak egy oly térre lépett, mely mindig az ő dominiumát képezte, csak azt reclamálja a maga számára, a mi őt, még pedig természeténél fogva, megilleti s azért ezzel egyetlenegy egyház, egyetlenegy vallás ellen sem követhet el jogtalanságot. De a polgári házasság, mely alatt én mindig csak a kötelező polgári házasságot értem, nem sérti az állampolgárok vallási érzületét sem, mert nem vonja meg a lehetőséget és módot, hogy a házasulandók az illető egyház kebelében is vallási érzületeiket kielégítsék. Csak rövidlátás és járatlanság a polgári h ság történeti fejlődésében állíthatja azt, hogy a polgári házasság meghonosítás erkölcsök elvadulásával, a vallásosság hanyatlásával esik össze. Vájjon Cromwell és vele együtt azok, a kik az 1653-iki Commonwaelth-féle rendelettel először a polgári házasság intézményét meghonosították, vallásellenes czélokra törekedtek-e ? Vájjon őket, kiket vallásos túlbuzgóság jellemzett, nem vezérelte-e kifejezetten azon szándék, hogy az egyházat világi feladatok teljesítésétől tehermentesítsék? Nem abból indultak-e ki, hogy az egyház minél jobban éljen belső személyzetének megfelelő s azzal összeegyeztethető feladatának ? De a franczia polgári házasság is csak legkisebb részben volt az 1789-iki eszmék folyománya ; az egész franczia állami és társadalmi fejlődésnek lassan érett gyümölcse voltak,
