Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-58
294 58. országos ülés 1892. május 23-án, hétfőn, 30 nap fentartásával igazolt képviselőnek jelentvén ki, kérem, méltóztassék hozzájárulni, liogy a IV-ik osztályba soroztassék, mint a mely osztálynak legkevesebb tagja van. Méltóztatik elfogadni? (Elfogadjuk!) Ily értelemben mondom ki a határazatot. Következik a napirend és pedig a vallásos közoktatásügyi költségvetés folytatólagos tárgyalása. Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Neumann Ái min! Neumann Ármin: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Midőn én is a t. ház szíves figyelmét rövid időre igénybe venném, teszem azt azért, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy a szőnyegen levő kérdés fontossága megérdemli, sőt kívánatossá teszt, hogy minél több oldalról megvilágíttassék; kívánatos ez annyival is inkább, mert hiszem, hogy itt e házban még a nézetek ellenharczában is az állameszme és az állam souverainitása fog minél jobban kidomborodni. Midőn az úgynevezett elkeresztelési kérdés felmerült, én részemről teljesen tisztában voltam azzal, hogy annak szálai egy oly nagy probléma felé vezetnek, melynek megoldását többé halogatni nem lehet, melynek kikerülése csak újabb és újabb couipiicatioknak válhatik kütforrásává; de tisztában voltam azzal is, hogy azon pereztől fogva, midőn az 1868: Lili. toz. ellen a mozgalom megindíttatott, benn voltunk egy oly bonyodalomban, melyből az állam a hátrálás és visszavonulás színe nélkül csak úgy bontakozhatik ki, ha egyfelől egyházi felsőbbségi jogát, másfelől azonban a lelkiismereti szabadságot az egész vonalon érvényre juttatja; mert ha valahol, úgy itt lehet elmondani: »nulla vestigia retrorsum!« Engem ezen felfogásomban azon tapasztalatok erősítettek meg, melyeket a katholika egyház alkotásából, szervezetéből és történeti fejlődé sóből merítettem, de megerősített abban azon feladat közelebbi megvizsgálása is, mely az egyház terén a modern államra hárul s midőn minderről röviden megemlékezni bátorkodom, csak szt. Ambrosiüs szép mondását tartom szem előtt, hogy t. í. semmi sem veszélyesebb Isten, gyalázatosabb ember előtt, mintha egy férfi döntő kérdésekben teljes meggyőződését kifejezésre nem juttatja. T. ház! Az állami élet tág mezején nem létezik intézmény, nincsen egyházi, nincsen vallási szövetkezet, melylyel az összeütközés lehetősége oly könnyű, a súrlódásra kínálkozó alkalom oly sürü volna, mint a katholika egyházzal és lia mindamellett nálunk e téren conflietusok ritkábban fordultak elő, mint máshol, ez részben Í./.OJI példátlan kimagasló állásnak tulajdonítható, melyet ezen egyház magának nálunk biztosított; de köszönhetjük ezt azon hazafias szellemnek is, mely a magyar clerust a múltban átlengette és a jelenben is átlengi. Hisze i már azon körülmény, hogy a katholika egyház már alkotásában is az államhoz hasonló szervezettel bír, hogy mindketten oly jogorgonismusnak jelentkeznek, melyben a hatalom kényszer alakjában gyakoroltatik : mutatja, hogy itt oly két rokonerő létezik, mely egymásra vonzó hatással alig lehet. A katholica egyháznak épúgy, mint az államnak van látható feje — a pápában; a katholika egyház épúgy, mint az állam bír vezető orgánumokkal — a püspökökben; és ha áll az, hogy az uralkodó és az alattvalók közötti ellentét képezi a jogorganismusokká tömörülő emberek sokaságának első alkatelemét, akkor nem lehet tagadni, hogy a katholika egyháznak oly atriblítiumai vannak, melyekkel az államon kívül egyetlen egy jogi organismns sem bír. De, t. ház, az ö; szehasonlítást tovább folytatva, azt találjuk, hogy a katholika egyház a jus divinumban külön jogforrásokkal, a decretaliumokban, illetve a corpus juris canonici ben külön törvényekkel is bír, melyeket az egyházon kívül álló bármely emberi hatalom meg nem változtathat; itt minden tétel könnyen vallási tétellé átalakítható és azon formula alá vonható, hogy AZ Istennek inkább kell engedelmeskedni, mint az embereknek ; a mint ezt különösen újabb időben az Eneyclica Quanta Cura 1864 ben kifejezésre juttatta. És ha még ezenkívül tekintetbe vcszszük, hogy az egyház saját magatartására nézve az imi ulsusokat kívülről, vagyis •-z államnak felelősséggel nem tartozó hatalomtól nyeri, azt hiszem, nem kelt bővebben fejtegetnem, hogy ily szervezés mellett meg van adva a lehetőség, sőt a hajlam is arra nézve, hogy a hívek ellenében, kik egyszersmind, vagy jobban mondva: elsősorban az állam alattvalói is, oly igények emeltessenek és valósíttassanak, melyek gyakran az állam akaratával és szükségleteivel össze nem egyeztethetők. Mindebből, t. ház, én azon tanúiságot vonom le, hogy az elkeresztelési kérdés csak sympthomaticus jelleggel bír: csak külső megjelenési alakja egy oly bajnak, melynek gyökerei sokkal mélyebben keresendők és melyet bármily, még oly tetszetős modus vivendi által orvosolni nem lehet s azért, midőn az állíttatik, hogy a tridenti zsinat határozmányai folytán nem lehet az 1868: LIÍI törvényezikk intézkedéseit respeetálni, én egészen alárendelt jelentőségűnek tartom azon ellenvetést, hogy miért nem történt ez alapon huszonnégy év óta kifogás a törvény ellen, mert előttem elsősorban azon tény fontos, hogy az egyház hatalmi spherája kihágást keres oly téren, mely az állam kizárólagos dominiumát
