Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-55

65. országos ülés 1891, május lS-áu, szerdán. 241 fentartását követeli. Azonban ily bűnvádi eljárást máig még egy törvényhozásnak sem sikerült megalkotnia. A mai büntető eljárásban a vádlott egyéni érdeke még nagy mértékben alá van rendelve a társadalmi érdeknek s közérdekből lehetővé teszi azt a mai bűnvádi eljárás, íhogy valaki ártatlanul vizsgálati fogságba vettessék, azt mondván, ha ezt nem teszszük, a legtöbb bűnös büntetlenül marad ; bizonyos aggálylyal rendelné el a bíróság a vizsgálati fogság elrendelését. A közérdek kívánja tehát, hogy a vizsgálati fogságba helyezettek ne kártalaníttassanak. Be kell vallanom, hogy ma már mindinkább előtör azon eszme, hogy ne csak az ártatlanul elítéltek, de az ártatlanul vizsgálati fogságba vetettek is kártalanításban részesüljenek. Ezzel áttérek felszólalásom tulajdonképem tárgyára, országos fegyintézeteinkre vonatkozó észrevételeim előadására. Az 1878: V. tczikkben foglalt büntető törvénykönyvünknek az a legfényesebb és legkimagaslóbb pontja, hogy többféle büntetésnemet hozott be és hogy oly börtönrendszerben rendeli azokat végrehajtani, a mely míg egyfelől szigorú és igazságos büntetéssel sújtja az elítéltet, addig másfelől erkölcsi javulását teszi lehetővé és azt eszközli, hogy a megtévedt embertárs megjavulva jöjjön ki a fegyházból, a börtönből és hasznos tagjává lehessen még a. társadalomnak. Büntető törvénykönyvünk, mint tudjuk, felvette a büntetésnemek közé a fegyházat, állarnfogházat, börtönt és fogházat és e többféle biintetésnernek teszik lehetővé azt, hogy megvalósíttassék az a büntetőjogi szabály, bog) az igazságos ítéletnél tekintetbe kell venni a bűntett tárgyi súlyosságát és a tettes alanyi büntethetőségét. E megállapított büntetésnemek végrehajtásánál büntető törvénykönyvünk az úgynevezett fokozatos (progressiv) rendszert fogadta el, a mely míg egyfelől súlyosan érezteti az elítélttel az állam büntető hatalmát, addig másfelől hozzászoktatja ahhoz, hogy az elítélt minden kedvezményt, minden előnyt maga vívhasson ki a szenvedés helyén a maga számára. A legsúlyosabb büntetésen elkezdve fokozatosan tér át a legszelídebbre, a közvetítő intézetbe helyezi, hogy onnan jó magaviselet után feltételesen szabadon bocsáttassák. Elmondhatjuk tehát — még pedig büszkén — hogy az 1878: V. tezikkbe foglalt törvényünk, mind a tudomány, mind a hümanlsmus legmagasabb fokán áll, Ámde már 1878 ban belátta törvényhozásunk azt, hogy e progressiv rendszert hazánkban részint a megfelelő intézetek hiánya miatt, részint pedig a büntetéseket végrehajtó személyek alkalmatlan volta miatt nem lehet azonnal végrehajtani és a büntető törvény 52. §-ában kimondotta, hogy mindaddig, míg a törvénykönyvünkben foglalt büntetési rendszer életbeléptethető lesz: a büntetések a régi módszer szerint hajtassanak végre s így tulajdonképen a büntetés végrehajtásának terén ott vagyunk, a hol más régen voltunk, mert nincsenek elegendő és a büntetési rendszernek megfelelő épületeink, még kellő számban nincsenek kellően kiképzett kezelő személyeink. Az igazságügyi kormányaink tagadhatatlan, hogy évről-évre törekedtek azon időtől fogva e törvényt megvalósítani és különösen a jelenlegi igazságügyminister úrról elmondhatom, hogy ő egész lelkesedéssel tör azon ezél felé, hogy ezen törvény ne maradjon papírtörvény, hanem valósággal életbe is léptettessék és a törvény czélja meg is vaiúsíttassék. Az igazságügyministerium kitűnően szerkesztett jelentése az ország'os letartóztatási intézetek állapotáról szemünk elé tüntetheti, hogy bizony a mi intézeteink, nevezetesen országos intézeteink, a melyek 1890-ben tízen voltak, nem számítva ide az államfogházat, javultuk ugyan, de sem az elítéltek befogadására, már t. i. a büntetés nem szerinti befogadására, sem pediglen a progressiv rendszer szerinti bánásmód megvalósítására sem nem elegendők, sem nem czélszerűek. Bírósági fogházunk 1890 ben volt 384, de ezen bírósági intézetek úgyszólván még a régi állapotban vannak. Botrányos épületekben helyeztetnek el az elítéltek, még pedig tekintet nélkül arra, hogy kezdő vagy megrögzött bűnösök-e. Már ez csakugyan a czélnak meg nem felelő letartóztatási intézet és remélem, hogy ezekre is rákerül a sor, mert a mit a polgár a letartóztatási intezetekre fizet, azon saját biztonságát, saját bátorságát vásárolja meg. Országos letartóztatási intézeteink, a mint a jelentésből látom, sem nem elegendők, sem a czélnak megfelelőleg berendezve nincsenek. A jelentésben ugyanis ezt olvasom : »Az 1890. évi deczember 31-én az egész ország területén 7033 egyén volt jogerősen fegyházbüntetésre ítélve. Ezen 7033 egyén közül az illető intézetek túltömöttsége mellett is csak 4899 egyén volt a fegyházban, tehát törvény szerint elhelyezve, 2134 fegyházra ítélt egyén pedig, vagyis az egész létszámnak 30%-a a bírósági fogházakban maradt, a hol csak a legritkább esetekben részesíttethettek szigorúbb elbánásban, mint ugyanazon fogháznak többi, enyhébb szabadságbüntetésre ítélt foglyai. Ebből láthatjuk tehát, hogy sem elegendő számban nincsenek a fogházaink, fegyházaink, börtöneink, sem pedig a czélnak megfelelőleg berendezve nincsenek, az egy sopronit kivéve. Ez az egyetlen egy intézetünk van, a mely a modern követelményeknek ma teljesen megfelel. A jelentésből olvasom, hogy női fegyház hazánkban csak egyetlenegy van, Hontmegyében, MáriaNostrán. De ez az intézet sem az államé, hanem 31*