Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-55

240 SS. országos Ölés Í892. májns 18-án, süefdAn. sorsa és állapota, a melyek a megtévedt embertársak megfenyítésére vannak hívatva; nem kicsiny tárgy ez. Tapasztaltuk és tap:?szta]juk folyton, hogy a külállamok törvényhozásai nagy figyelemmel kisérik ezt az ügyet. De mielőtt ezen tárgyhoz érdemileg hozzászólanék, méltóztassék nekem is megengedni azt, a mit az igen t. ellenzéki képviselőtársaim már tegnap megtettek, hogy t. i: még erről a fejezetről nem is volt szó és már az előző fejezeteknél is letartóztatási intézeteinkről beszéltek és felszólalásaik alapján az igen t. igazságügyminister úr is nagyon fontos nyilatkozatokat tett. Méltóztassék nekem is megengedni, hogy ha mások eltérhettek a tárgytól, akkor én is, mielőtt a tárgyhoz hozzászólanék, egy pár észrevételt tehessek, a vita folyamán felvetett némely állításra és a t. ellenzék részéről tett két igen fontos indítványra. Ellenzéki t. képviselőtársaim elégedetlenségüket fejezték ki az iránt, hogy az igen t. igazságügyminister ár az 1890. évi február hó 5-én tartott programmbeszédében sok reformtörvényt ígért az országnak és azt állíttották, hogy ebből az ígéretből vajmi keveset valósított meg vagy talán épen semmit. Erről az oldalról legalább én ezt a vádat visszautasítom és alaptalannak jelentem ki. Az igazságügyminister úr emlékezetes programmbeszédében csak azt a keretet állította fel, a melyben jövőben a magyar igazságügyi politikának mozognia kell. Csak a jogállammá alakítandó Magyarország képét varázsolta elénk, hogy azután ennek alkatrészeit helyes egymásutánban alkossuk meg Az tehát, hogy ő nem teljesítette ígéretét, vagy hogy ebből igen keveset teljesített, nem áll és a már meghozott törvények és az általa benyújtott törvényjavaslatok ezt az állítást eléggé megczáfolják. Részemről, tekintetbe véve a rendelkezésre állott időt, az általa kezdeményezett reformtörekvéseket tökéletesen elegendőknek találom. Méltóztassék megengedni, hogy az Irányi Dániel és Polónyi Géza t. képviselőtársaim által tett két indítványra néhány rövid észrevételt tegyek. (Halljuk! Halljuk!) Irányi Dániel t. képviselőtársam azt indítványozta, vagy legalább azt az óhajtását fejezte ki, hogy büntető törvénykönyvünkbe vétessék fel a feltételes elítélés intézménye. Én ismerem ezt az intézményt és Amerika, Anglia, legutóbb pedig Belgium törvényeihői látom, hogy ezen államok ezt az intézményt törvénykönyveikbe felvették. Nem egyenlően ugyan, hanem egymástól eltérően mindegyik a maga viszonyaihoz alkalmazva. De engedje meg t. képviselőtársam, az e kérdés feletti vita a jogirodalomban ma még befejezve nincs. Büntetőjogi tekintetből az, hogy valaki feltételesen elítéltessék, de a 1 végrehajtás felfüggesztessék, nem igazságos. ! Mert ha valaki egyszer a jogrendet tiltott cselekményeivel megzavarta, akkor a harmóniát, a megzavart összhangot csak büntetés által lehet ismét helyreállítani. Ha valaki engem megbotoz és ezen sértésért elítéltetik ugyan, de az ítélet csak akkor fog végrehajtatni, ha engem még egyszer megbotoz, vagy más valakin követ el ismét jogsértést, akkor engedelmet kérek, reám, mint sértett félre ez semmiesetre kielégítő nem lehet. Részemről legalább ebben a helyzetben magamat kielégítettnek nem tekinteném. De a humanismus szempontjából csakugyan lehet ezt az intézményt védelmezni. Mert ha a büntetés végrehajtása az elítélt feje fölé Damokles kardjaként állíttatik oda, akkor ő a jövőben elkövethető törvénysértésektől mégis visszatartatik. Van tehát a föltételes elítélés mellett is ellenérv. Az én nézetem szerint várjuk be az időt, a míg ezen eszme kiforrja magát, a míg megérik. Ha pedig nem tudnánk már várni s ezt fel vennők már büntető törvénykönyvünkbe, azt nagyon körülírt módon és óvatos cautelákkal tegyük, nehogy a bírói kegy, részrehajlás, a bírói kedvezés ily eseteknél nagy szerepet játszhassék. Polónyi t. képviselőtársam azon indítványt tette, hogy az ártatlanul letartóztatott egyének kártalanításban részesíttessenek. (Halljuk! Halljuk !) Ez az eszme valóban igen humánus és igazságos. De már maga a t. igazságügyminister úr megkülönböztette és meg is kell különböztetnünk a már elítélteket vagy már büntetésüket kiállókat, vagy büntetésüket megkezdőket azoktól, a kik csak vizsgálati fogságba tétettek ártatlanul. Hogy azok, a kik téves bírói ítélet alapján büntetésüket már kiszenvedték, vagy azt megkezdették, kártalaníttassanak, ehhez szó nem fér; ez feltétlenül igaz s feltétlenül kell, hogy kártalaníttassanak. Azt az erkölcsi kárt, azt a physikai szenvedést, mit egy letartóztatott egyén kiáll, eléggé kárpótolni soha sem lehet ugyan, azonban némi enyhülést mégis nyújthatunk azoknak, a kik ártatlanul történt letartóztatásuk ideje alatt vagyoni kárt szenvedtek és ezt meg kell tenni. A tiszta vádrendszeren alapuló bűnvádi eljárás eszményi követelménye az, hogy jogerős bírói ítélet nélkül egyéni szabadságától soha senki se fosztathassák meg. Ámde ezen eszményi követelményt még egyetlenegy törvényhozás sem foganatosította. A törvényhozásnak, a mint a nagyhírű franczia jogtudós Hélie mondatta, két érdeket kell védelmeznie: a társadalom általános érdekét, mely az igazság megvalósítását, a büntettek gyors elnyomását akarja s az egyén, a vádlott érdekét, mely szintén közérdek, a polgári jogok ós a védelmi jogink