Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-53
5S. országos ülés 1892. május 16-án, hétfőn. 399 igazságszolgáltatás általános kérdéséhez hozzászólani. (Halljuk!) Magam is hozzájárulok ahhoz az eszméhez, a melyet Irányi Dániel igen t. képviselőtársam megpendített, a mely különben a jogszolgáltatással foglalkozó litteraturának ez idő szerint egyik kimagasló pontja és legfontosabb controvers kérdése. A magam részéről kötelességemnek ismerem röviden kijelenteni, hogy a felvetett eszmét igen melegen pártolom s óhajtom, hogy azzal a minister úr foglalkozzék. Ha mégis felszólalok — mert ezért nem lett volna szükséges, hogy felálljak — teszem ezt azon okból, mert van egy másik és szerintem sokkal fontosabb kérdés — mint a philanthropiában a többi között fölvetett »föltételes elítélés« — t. i. egy kérdés, melylyel ez idő szerint a büntető litteratura szintén foglalkozik s a melyet akkor, midőn az általános igazságszolgáltatási elveket szellőztetjük, elhallgatni szinte kötelességmulasztás volna. Értem az ártatlanul elítéltek és az ártatlanul vizsgálati fogságot szenvedettek kártalanítását, a mire a t. minister ár figyelmét fel akarom hívni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Tudom, t. ház, hogy napirenden van a bűnvádi eljárás reformja ; azt is tudom, hogy a föltételes elítélés kérdése csak az anyagi jog revisiojával oldható meg; azonban az a kérdés, a melyet én bátorkodom felvetni, még magával a bűnvádi eljárással is sanálható s nem is azért szólalok fel, mintha új eszmét akarnék megpendíteni, hanem azért, hogy a büntető litteratura által már consummált kérdést — a hol egyértelmű a vélemény jogász és nem jogász között — felvessem azért, hogy alkalmat szolgáltassak a minister úrnak nyilatkozatra az iránt, hogy e kérdésben mily álláspontot foglal el. (Sálijuk!) Hiszen jogszolgáltatásunk egész vonalán mindenütt ismerünk kártérítési kérdéseket, még a vasutakkal szemben is speciális kártérítési törvényt alkottunk meg s a jogszolgáltatásnak egyik fundamentális intézkedése az, hogy ki kárt szenvedett, integrnm restituáltassék, de csodálatos módon, mi állunk — mondhatnám — e tekintetben a legbátrabb azon államok között, a melyek hívatvák megoldani épen ezen legégetőbb kérdést, hogy ott, a hol a restitutio mindenben nem is lehetséges, legalább anyagi téren az anyagi kártérítés restitutioja megadassék. Minek fejtegessem Magyarország bölcs törvényhozó testülete előtt azt, hogyha valakit ártatlanul elítéltek és börtönre vetettek, vagy csak vizsgálati fogságba helyeztek is, annak számára többé restitutio nincs, mert a börtönben elszenvedett büntetését megreparálni, restituálni, az elvesztett szabadságot újra visszaadni egy élet száKÉPVH. NAPLŐ. 1892—97. III. KÖTET. mára egyáltalában nem lehetséges. (Igaz! Úgy van a szélsőbalon.) Igazolja ezt az a számos példa is, mely a gyakorlati életben lépten-nyomon kínálkozik és melyek közül csak nekem, egy rövid élet során is tudomásom van. Ismerek pl. orvosokat és ügyvédeket a főváros területén, a kikkel megesett az a dolog, hogy az első bíróság elítélte őket, de még vizsgálati fogságba, vagy egyáltalában letartóztatás alá sem kerültek, de számokra örökre lehetetlenné vált az, hogy a fővárosban maguknak pályát teremtsenek, daczára annak, hogy a felső bíróságok egyhangúlag felmentették. Sőt tudok arra is esetet, hogy egy fővárosi ügyvédet az első bíróság nyilvánosan botrányos alaptalansággal elítélt és az egész ügyvédi kamara állást foglalt, hogy demonstráljon az ügyvéd mellett és mégis mikor felmentették a felső bíróságok, ez ember — a kinek pedig virágzó irodája volt — mint ügyvéd többé nem fungálhatott és kénytelen volt pályájától visszavonulni. Mondom, ha ilyen példákat látunk, lehetetlen elzárkóznunk az ártatlanul elítéltek részére megállapítandó kártérítés szüksége elől. (Helyeslés a haloldalon.) A nélkül, hogy e tekintetben több concrét esetre hivatkoznám, csak egyet hangsúlyozok. Én ugyanis a magam részéről igazságosabb és valóban phylantropicusabb intézkedést nem képzelek, mint midőn egy állam törvényhozása, mikor valaki ártatlanul elítéltetett — történt légyen az akár emberi gyarlóságból, vagy a törvényhozás által teremtett institutíok gyarlósága következtében — tehát ha valaki ezeknek áldozatul esik, tőle telhetőleg a restitutiót megadja és a kárt az illetőnek megtéríti és megélhetőségét biztosítja. (Helyeslés a szélsőbalon.) Nem is kételkedem abban, hogy a minister iir felfogása e kérdésben ugyanaz, a mi az enyini; úgy, hogy tulajdonképen meddő munkát végeznék, ha őt capacitálni akarnám. A kérdést azért vetem fel, hogy a minister úrnak alkalmat szolgáltassak arra, hogy az ő elvi álláspontját jelezze. Teszem ezt másrészt azért is, mivel — úgy hiszem — jogom van, legalább ezen párt részéről, melyhez tartozni szerencsém van, előre is megnyugtatni az iránt, hogy az ilynemű intézkedése ezen oldalról a legmelegebb, a leghathatósabb támogatásban részesülne: (Igaz! Ügy van! a szélsőbalon.) legyen szíves legalább approximative körvonalait adni annak, vájjon akar-e ezen kérdéssel foglalkozni és mikor? Én részemről, azt hiszem, hogy nagyobb érdemeket a társadalom számára, az állam iránt nem szerezhetne, mintha ezt a kérdést megoldja és a mennyire lehetséges, eltávolítja a lehetőségét annak, hogy polgártársaink ártatlanul ne csak szabadságuktól fosztassanak meg, de existen27