Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-53

198 58. orscágos ülés 1892. május 16-án, hétfőn. Szederkényi Nándor jegyző: Szinay Gyula! Szinay Gyula: T. ház! Azon igen szép és nagyszabású beszéd után, melylyel Boda Vilmos t. barátom az igazságügyi vitát bevezette, én csak néhány rövid, inkább a gyakorlati életből vett megjegyzésre kérek szót. (Halljuk! Halljuk!) Az 1869. évi IV. törvényczikk azt rendeli, hogy az igazságszolgáltatás teljesen elválasztássék a közigazgatástól. Ez a rendelkezés azonban a maga eredeti tisztaságában csak nagyon rövid ideig tartatott fenn. Meit a kormány, különösen az 1875-iki fusio után, az egyes speciális törvényalkotásokat arra használta fel, hogy az igazságügyi teendők közül igen sokat a politikai, a közigazgatási, a rendőri hatóságok és természetesen felsőbb fokban a kormány intézkedési körébe vonjon be, úgy, hogy ma már a politikai hatóságok úgy tűnnek fel, mint fiőkbiróságok, melyek a polgárok ezreinek igen fontos vagyoni érdekeiben, például a vízjogi ügyekben ítélnek, sőt ítélnek büntetőjogi kérdésekben is. Ezen politikai hatóságokat pedig az characterisálja, hogy híjjával vannak a bírói képzettségnek és függetlenségnek: ellenben eljárásukban gyakran föltaláljuk a politikai motívumokat, mint nem ritkán az ő ítélkezésük irányadóját. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Engemet igazságügyi politikánk mindaddig nem elégíthet ki, míg azt nem látom, hogy egyes speciális törvények revisiojával a politikai hatóságok és így felsőbb fokban a bírói teendők teljesítésére nem hivatott kormány kezéből ez ügyek ki nem vétetnek; a míg az 1869: IV. törvényczikk a maga tisztaságában helyre nem állíttatik. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Kégóta hangosan követeli az ország a katonai büntető törvénykönyv revisioját. Ez a követelés, a melyre az előttem szólott képviselő úr is rámutatott, jogos, mert ha a hadkötelezettséget általánossá tettük, ha a védelmi kötelezettséget a polgári közönséges feladatok sorába soroltuk (Igaz ! Ügy van! a szélsőbalon.) és ha alkotmányos ország akarunk lenni: akkor nem szabad megtűrnünk egy perczig sem és szégyen, hogy két évtizeden át tűrjük, hogy a polgár felett, mikor az az alkotmány által reá rótt legsúlyosabb polgári kötelességét teljesíti, nem alkotmányos úton hozott, hanem a régi czopfos hadsereg számára alkotott törvények szerint ítélnek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De nem kívánok ezzel a thémáva] bővebben foglalkozni, nem pedig azért, mert az igen t. igazságügyminister úr előterjesztéséből tudjuk, hogy a kérdés tárgyalás alatt áll. De az ország, a közvélemény ezen jogos követelésére rámutatni szükségesnek véltem, mert azt tartom, kötelességünk minden alkalmat fölhasználni, hogy ezen országos követelésnek kifejezést adjunk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Törvényjavaslat fekszik előttünk az állami tisztviselők és ezek közt a bírák és bírósági hivatalnokok fizetésének javításáról. Ez a törvényjavaslat is egy régen hangoztatott követelés megvalósítását czélozza, azonban a javaslatnak az a része, a mely a bírák fizetésére vonatkozik, engemet meg nem nyugtat és ki nem elégíthet. Nem nyugtat meg azért, mert ha már eddig nem tettük, a bírák fizetésének rendezésével együtt kell — hogy megnyugvást érhessünk el — rendezni a tisztviselők szolgálati pragmaticaját (Helyeslés a szélső baloldalon.) oly irányban, a mely a bírák politikai függetlenségét teljes mértékben biztosítja. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De ki sem elégít a javaslat és pedig azért nem, mert nem látom be, hogy a benne proponált javítással a jogos igények kielégítést nyernek. Mikor a bírák fizetésének rendezéséről van szó, akkor azt nem pusztán financiális szempontból kell felfogni és nem pusztán annak az elvnek kell irányadónak lenni, hogy mert — hogy úgy fejezzem ki magamat — vannak, kik ennyiért is vállalkoznak ez állásra, tehát nagyobb fizetést adni fölösleges lenne, hanem oda kell törekedui, hogy a fizetés akként szabályoztassék, a mely mellett alkalom legyen nyújtva arra, hogy kiváló jogásztehetségek is megnyerethessenek a bírói pályára; más felől pedig, hogy azon fizetés olyan legyen, hogy a bíró tisztességes megélhetését s így a szolgálati pragmatika által biztosított politikai függetlenség mellett az anyagi függetlenséget is biztosítsa, úgy, hogy a minimumra legyen szállítva a bíróhoz való hozzáférhetés esélye. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az, a mit azon törvényjavaslat a bírói fizetések javításáról contemplál, távol marad a jogos igényektől, inkább csak alamizsnát nyújt s nekem különösen súlyos aggodalmaim vannak arra nézve, hogyha mi most a javítás ily mértékébe belemegyünk, maga a szabályozás ad calendas graecas marad. Á mi a járásbírósági székhelyek véglegesítésének kérdését illeti, e tekintetben még ma is országszerte legnagyobb fokú bizonytalanságokkal találkozunk. Azok a kisebb városok, községek, melyek bírósági székhelyekűl szolgálnak, a legkisebb hírre megriadnak, féltvén székhelyüket; viszont azon városok és községek, a melyekben bírósági székhelyek nincsenek, de a melyek egy vagy más oknál fogva vélik, hogy ilynemű aspiratioik jogos

; minden alkalmat felhasználnak, hogy ezen aspiratiot megvalósíthassák. Tudjuk, t. ház, hogy a királyi bíróságok első rendezése alkalmából milyen egészségtelen versengés fejlődött ki a bírói székhelyekre aspiráló városok és községek között; tudjuk,