Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-53

58. országos ülés 1892* május 16»án, hétfőn. |97 nagy követelése, a kit ily követelés a legtöbb esetben kevésbbé érint. Másik kisegítő eszköz a kir. törvényszékeknek felebbviteli bíróságokká leendő átalakítása. Ennek is a sikere az alkalmazás mérvétől függ. Mert ha a királyi törvényszékek oly arányban lesznek feljebbviteli bíróságokká, mint az igazságügyi bizottság által most tárgyalt sommás eljárásról szóló törvényjavaslat tervezi, akkor az ügyek túlnyomó nagy része a királyi törvényszékek nyakába hull és ott következik be oly mérvíí torlódás, a mely egyenesen bábeli zűrzavar szülője lehet, a hol bajos lenne a szétosztás elvét alkalmazni, hogy a hátralékok apasztassanak, ha csak akkor még a járásbíróságok hatáskörét nem terjesztik ki, a mi ismét a járásbíróságok ügymenetére nézve lehet végzetes következményű. A legéletrevalóbb eszme a tervezetben mindenesetre az, hogy az ellenfél meghallgatása nélkül elintézendő törvényszéki ügyek az onnan kirendelt bírák, mint egyes bírák által láttatnának el. A tapasztalás bizonyítja, hogy az ilynemű ügyek elintézési módja még a leglelkiismeretesebb bírói körben is és pedig idő hiány folytán oda fejlődött, hogy az ilyen ügyekről csak magának az előadó bírónak van alapos ismerete és az elintézés módja majdnem minden esetben kizárólag tőle függ, mégis ezen ügyek elintézése közben is kénytelen az egész bírói tanáes ott ülni és a drága időt, melyet más módon igen jól fel lehetne használni, pusztán a néző szerepében ott tölteni. Az egyes bírák intézményét tehát, mint üdvöset, részemről a legmelegebben pártolom ; de azért a végeredmény mégis az, hogy meggyőződésem szerint ilynemű palliativ eszközökkel a magyar igazságszolgáltatás nagy bajait állandóan orvosolni nem lehet. Annak, ki a magyar igazságszolgáltatást a művelt nyugati államok igazságszolgáltatásának magaslatára, színvonalára emelni komoly hivatást érez magában, csak egy feladata lehet: ez az, hogy a peres eljárás egész vonalán a formák egyszerűsítését vigye a maga egrész teljében keresztül a szóbeliség és közvetlenség alapján, (Helyeslés.) természetesen számot vetve a magyar nép hajlamaival, szokásaival, de még az összeköttetések eszközeivel is, hogy maga az eszme, melytől minden szakértő csak üdvöset vár, az életben, különösen a másodfoka reproductio nagy mérve folytán, a várt jó hatás ellenkezőjét ne eredményezze. De annak, a ki ezen nagy eszme megvalósítására vállalkozik, el kell tökélve lennie arra, hogy az igazságügyi költségvetés tetemes emelését keresztülvigye és azt a bármely oldalról jövő támadások ellenében erővel és akarattal megvédelmezze. En tudom és hiszem, hogy a t. igaz ságügy mi nister ár bír ily erővel és akarattal, de hogy ez erő és akarat a kívánt áldásos következményeket eredményezze, annak elengedhetetlen feltétele az, hogy az igazságügyminister úr azt az erőt és akaratot teljes mérvben, a maga egész kizárólagosságában a magyar igazságügynek szentelje. Ezért nagyon kérjük, hagyja a más szakbeli ügyeket, de különösen a vármegyei közigazgatás államosításának ügyét (Derültség a bál- és szélső báloldalon.) a jövő század reformtevékenységére, hiszen a jövő századtól már csak nyolcz esztendő választ el bennünket, vagy pedig — ci mit remélünk — a még előbb megalakítandó Apponyi-kormány belügyministerére. (Derültség a bal- és a szélső baloldalon.) Az Apponyi-kormány inkább lesz hívatva arra, hogy túláradó népszerűségének egyes sugarait magától elhányja, mint az igazságügyminister úr, a ki a magyar igazságügy érdekében ezen sugarak ápolására volna hívatva. De én nem is értem — lehet, hogy szűk látóköröm az oka — hogy ha valaki igazságügyi minister lehet, miként vágyódhatik más szakbeli babérokra? Lehet-e hazafiasabb, nagyobb szabású, úgyszólván a halhatatlanságot biztosító feladat, mint a magyar igazságügy reformja % Az a magyar igazságügyi minister, a ki egy állandó szégyenfoltot letörölve a nemzet homlokáról, tételes törvénynyé változtatja az anyagi polgári magánjogot, ki a polgári és büntető peres eljárás egyszerű, modern alakját megalkotja, a ki az esküdtszéki intézmény legalább korlátolt működését életbelépteti, a ki a középkor sötét torzszülöttjének, a katonai büntető törvénykönyvnek felülvizsgálatát és pedig alapos felülvizsgálását keresztülvinni képes, az az igazságügyminister évszázadokra kiható, oly nagyszabású emléket állít magának, a melyre bizony irigyen tekinthet fel akármely államosító belügyminister, avagy új adókat kigondoló pénzügyminister. E téren szeretném én az igazságügyminister úr minden esetre kiváló tehetségét érvényesülve látni. Óhajtanám, hogy az azévszázados életre teremtett páratlan physicum és nagyszabású szellemi erő ne forgácsolódjék és pusztuljon el háládatlan apró csatározásokban és torzsalkodásokban, hanem megmaradva úgyszólván praedestinált hatáskörében, a maga teljében arra a térre vesse magát, a mely az erőhöz méltó, az országra áldásos, a nemzetre nézve üdvös gyümölcsöt fogna teremni. Minthogy az eddigi eredmények az igazságügyre vonatkozólag táplált reményeinknek a közel jövőben való teljesedését bizony nem igen helyezik kilátásba — és ezt már a függetlenségi és 48-as párt nevében jelentem ki — a költségvetést nem fogadom el. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.)