Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-52

igg 53. országos ülés 1892. májas 14-én, szombaton. séges az egy dereglyén való közlekedés, 5—6 órát vesz igénybe az átkelés, sőt némely községre nézve az átkelés egy egész napba is kerül. De alacsony vízállás mellett meg az egy dereglyével való közlekedés teljesen lehetetlen, sőt magasabb vízállás mellett is, a mikor a vízállás a főágban magasabb a mellékágakénál, mindaddig lehetetlen, míg a vízállás egyenletessége be nem következik, mert a viz esésének nagy mérve folytán legalább a teherrel való közlekedés ezeken az u. n. kapukon csak a legnagyobb veszélylyel vagy pedig egyáltalában nem eszközölhető. Ennélfogva tehát minden ilyen vízállás mellett, valamint alacsony vízállásnál mindig két dereglyét kénytelenek az átkelés és átszállításra használni s így kétszer kénytelenek terheikkel egyik dereglyéről a másikra átrakodni. ^ közlekedés ezen akadálya folytán a gazdálkodás fölötte költségessé és nagy áldozattal járóvá vált és válik ezen községekre nézve. Hozzátehetem, t. ház, hogy az emberekre és állatokra nézve valósággal életveszélyessé válik e közlekedés az által, hogy a fővonalon, a hol az átrakodásnak eszközöltetnie kell, sem egyik, sem másik oldalon nem történt gondoskodás az irányban — és nines tervbe véve sem — hogy a szabályozási vonalon, vagyis a főágon belül ezeket a dereglyéket a parthoz lehetne kapcsolni, oda kikötni; s így minden nagyobb széláramok, de még inkább a gőzhajók hullámcsapásai által az clnieríOés veszélyeinek vannak kitéve s így az átrakodás lehetetlenné van téve, vagy legalább a rakományt teljes megsemmisülés veszélye fenyegeti. Ezeket a bajokat, ha a szabályozás technikája miatt teljesen megszüntetni nem is lehet, de igenis lehet azokon enyhíteni és azokon legalább oly mérvben segíteni, hogy a közlekedés a községekre nézve a szabályozási vonalon túl fekvő szigetekkel lehetővé tétessék egyrészről az által, hogy a mennyiben a szabályozás technikája megengedi, az átkelési vonalakon ezen községek közlekedési érdekeinek megfelelő helyeken nyílások, úgynevezett kapuk hagyassanak; másrészt pedig,hogy mivel ebajok a szabályozási munkával összefüggenek s abból erednek, a mi pedig nem ezen vidék érdekében, hanem országos hajózási érdekből eszközöltetik, ezen szabályozási költségalap terhére a közlekedés szükségleteinek megfelelő mérvben a szabályozási vonal mindkét oldalán oly kikötőhelyek létesíttessenek, a melyek legalább az átrakodás tartama alatt az elmerülés veszélye ellenében ezen dereglyéknek elegendő oltalmat és biztosítékot ^képesek nyújtani. Én tehát, t. ház, az igen t. földmívelésügyi minister urat, a kinek jóakaratáról annyiszor volt alkalmunk meggyőződni Magyarország földmívelésügyi érdekeinek gondozása tekintetében, arra kérem: lenne szíves utasítani a felső Dunaszabályozás vezetésével és ellenőrzésével megbízott műszaki közegeit, hogy lépjenek érintkezésbe haladéktalanul ezen községek elöljáróságaival s a mennyiben csak a szabályozás technikája megengedi, velők egyetértőleg s kívánalmaiknak megfelelöleg állapítsák meg az úgynevezett kapuk helyeit; másrészről a közlekedés szükségéhez mérten mindkét oldalon gondoskodjanak olyan kikötőhelyek létesítéséről, melyek az elmerülés veszélyét elhárítsák s a melyek ez irányban leginkább képesek biztos oltalmat nyújtani. Annál inkább bátorkodom ezt kérni a t. minister úrtól, mert Magyarország oly vidékéről van szó, a mely nemcsak a tiszta magyar elemet képviselik, hanem egyszersmind munkás népből áll, a melyben megvan a földhöz való ragaszkodás, a mely lakókat még a kivándorlási hajlamok s velleitások nem érintettek. Midőn tehát a gazdasági viszonyok az egész Csallóközben oly súlyosak, hogy a mindinkább emelkedő közterhek elviselésére az ottani nép csak alig, vagy csupán a legnagyobb erőfeszítéssel képes, méltóztassék e vidékre nézve is lehetővé tenni a gazdálkodás folytathatását. (Helyeslés bal felöl.) Ha ez irányban e vidék lakóiról gondoskodva nem lesz, akkor a szabályozás ő rájuk nézve nemcsak hátrányos fog lenni, de az egész vidékre nézve valósággal sújtó átokká válik. Ennek — idejében— gátat vetni annál inkább szükséges, mert ez a vidék, a Csallóköz, egykori jólétéből nagyon aláhanyatlott, mit leginkább mutat az is, hogy ott a választásra jogosult polgárok száma mindinkább csökken, hogy míg a kerületnek, mely 57 községet számlál, azelőtt ezrekre menő választói voltak, ma másfélezer választója sincs, vannak községek, a hol csak 5—6 vagy még kevesebb választó van; sőt akad egy, még pedig, nevezetes község, Olgya, mely valamikor Pozsony megyének igen híres alispánokat, követeket és népképviselőket szolgáltatott, a hol az utolsó választásnál már egyetlen választópolgár sem akadt. Pedig azon a vidéken a politikai szellem nagy mértékben ki lévén fejlődve, a választó polgárok legnagyobb áldozatokra is készek, hogy, ha csak egyáltalán lehetséges, adójukat megfizessék ésígy a választójogot gyakorolhassák. Ezt csupán annak igazolására hozom fel, hogy az egykor aranykertnek nevezett Csallóköz gazdasági hanyatlását feltüntessem és a t. minister úr figyelmét felhívjam ezen vidék gazdasági érdekeinek is ápolására, mely eddig e téren az államkormányzat részéről teljesen elhanyagoltatok. Én remélem a t. minister úr jóakaratától, hogy a jövőben ezen vidék gazdasági érdekeit