Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-52

oä, országos illés 1892. május 14-én, SíOiábaíöm 183 Helyesen mondta Atzél Péter t. képviselőtársam, hogy hiszen a szolnoki szőlőterületeknek meg lesz á maguk jutalma; hiszen annak a bornak, a mely ott terem, ha másra nem, eognac főzésre nagy értéke lesz. De a hegyvidék szőlészetének reconstruálására több erő kell, mint a mennyivel rendelkezünk. Az a szerény 186.0(0 forint, a mely itt fel van véve, bizony nem elég, mert épen most említettem, hogy mily óriási érték forog itt szóban. Es ha a napokban itt elmondottakra visszaemlékezünk, hogy csak egy nemes mén beszerzésére nyoiezvan-százezer forintot adunk ki — a mit én helyesnek tartok, mert hisz ez is egy culturalis ág, melyet elő kell segíteni — ugyan mit mondjunk, ha közgazdaságunk legfontosabbik ágára, a szőlészetre, száznyolczvanhatezer forintot veszünk fel a költségvetésbe?! Ezzel nem lehet Magyarország szőlészetét reconstrualni, annyi bizonyos. Én t. ház indítványt ma nem teszek. A tételt elfogadom; de azt gondolom, hogy a kormány melynek jóakaratát ós eddigi ügybuzgalmát elismerem, jövőre e tételnél is meg fogja tenni azt, a mit a pénzügyi helyzet és a kérdés nagy fontosságánál fogva megtenni köteles is lesz. Egy irányban hívom fel a t. kormány figyelmét E tételnek egyik rovata az egyes törvényhatóságok, községek, szövetkezetek és egyletek által szervezett telepek segélyezésére mintegy harminczezer forintot vesz fel. Hogyha mi e kérdésnél egy kissé nyomósabban akarunk eljárni, akkor, t. minister úr, ez a harmii.czezer forint vajmi kevés. íme, t. ház, hogy mindjárt gyakorlatilag világosítsam fel a dolgot — 'természetesen arról beszélek a mit legjobban ismerek — Eger városában elpusztult már mind a szőlő. Mintegy bármin ez holdnyi terűletet reeonstrnálás czéljából a város úgynevezett védekezési telepnek felajánlott. A t. kormány oda szakértőt küldött, egy pár százezer vesszőt is ajánlott föl annak beültetésére. A telep évi kezelési szükséglete pedig hétnyolczezer forintba kerül. Elismerem, hogy a kormány a múlt évben is szép segélylyel járult ezen telep föntartásához; de természetes, hogy ahhoz a phylloxera által elpusztult városnak is hozzá kell járulni, a mi nem csekély dolog. Mennyi rimánkodásunkba került azonban míg a kormánytól ezerötszáz-kétezer forintot ki tudtunk eszközölni, bár köszönettel tartozunk neki, hogy ezt is megadta. Mindenesetre különös jelenség, hogy egy elpusztult városnak egy pár ezer forintért mennyi utat kell tennie, míg a védekezéshez szükséges összeget megkapja. Én tehát arra kérem a tisztelt kormányt, hogy a jövőre legyen szíves azon törvényhatóságok, községek, szövetkezetek névsorát a t, ház elé terjeszteni, a melyek segélyezésben részesültek, a segélyezés mérvével együtt, hogy ebből meggyőződést szerezhessen a. t. ház, mily sanyarúságos helyzetben vagyunk. Nem mintha a kormány a nyújtandó segélyt megtagadná, hanem azt mondja, hogy nem állván több pénz rendelkezésre többet nem adhat. De elég szomorú, hogy midőn más czélokra milliók és milliók költetnek el, e ezélra 30.000 forintnál több nem kerül. Ez csakugyan nevetséges dolog t. ház. Nem vagyok annak barátja, hogy minden segélyt csak a kormánytól és az államtól várjak, de midőn egy város elpusztul, akkor azon segíteni kell, mert hogyha ily elpusztult vidékek újjáalakítása czéljából azokat az állam erejével nem gyámolítja, akkor Magyarország szőlészete reconstruálva soha sem lesz. (Igaz! Űgy van! bal felől.) De én a t. kormány figyelmét a phylloxera mellett még egy nagyobb bajra, a peronosporára vagyok bátor felhívni, a mely magát a reconstruálást veszélyezteti. Nem akarok itt a phylloxera fellépésénél elkövetett hibákra és mulasztásokra visszatérni, ezzel a bajon segíteni már úgy sem lehet. De itt van a peronospora, ez tönkre fogja tenni a reconstruált szőlőket és semmivé teszi a reconstruetióhoz szükséges szorgalmat és buzgalmat. Itt tehát országosan kell valamit tenni. A ki a közéletet ismeri, tudja, hogy az emberek nem igen hiszik el a baj létezését és azt nem is fogják fel. Nem arra kell tehát intézkedéseket tennünk, hogy az embereket arra kéuyszerítsük, hogy higyjék a baj létezését, mert akkor eltitkolás a vége és czélhoz nem érünk. Hanem igenis el kell találni a módját annak, hogy a kormány az illetőknek valamikép segítségére lehessen. Egyöntetű eljárás kívántatik az egész országban és a peronospora elleni védekezést kötelezővé kell tenni. De miként'? Az mit sem ér, ha azt mondjuk: mindenki tarto/ik a maga területén a peronospora ellen védekezni. Ezen imperativ mód nem segíthet. Itt ismét az államnak kell nagy költség nélkül az egyeseknek segélyére jönni. S minthogy rendesen úgy áll a, dolog, hogy a legszegényebbek, a kik e terheltetést legsúlyosabbnak vélik, vonakodnak leginkább az ily védekezéstől, épen ezeknek kell segélyükre sietni. Vannak már egyes helyek a hol védekeznek s megtalálták a védekezés módját. A kormány vizsgáltassa meg ezt a módot s ha helyesnek találja, tegye az egész országra nézve kötelezővé. (Helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Még egy megjegyzést kívánok tenni ezen tételre vonatkozólag s ez az, hogy a kormány nagyon helyesen tervezi azt, hogy a reconstruc-