Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-52

m 62. országos ülés 18t>8. május 14-én, szombaton. elpusztultak, a phylloxera ellem" védekezésnek már nincs helye. (Úgy van! a szélsőbalon) Nem fogok ezen tételnek helyesebb czím alá vételére indítványt tenni, hanem constatálom azt, hogy ez a kérdés ma már a közgazdasági feladatoknak legfontosabbikát képezi. így tehát, midőn egy nagy közgazdasági ágnak úgyszólván reconstnictiojaról van szó, midőn ebből a ezélból 186.000 frt van a tételben felvéve, ha én ezt vajmi kevésnek jelentem ki, azt gondolom a t. ház tagjai azon nem is fognak csodálkozni; de ne is csodálkozzanak. Mert én ezt a kérdést Magvarország egyik legelső közgazdasági érdekének tartom. Hogy ezt röviden indokoljam, fel kell említenem azt, hogy Magyarország-ón ma már körülbelül 300.000 hold szőlő pusztáit el. Hogy a t. ház tagjai lássák mi ez, hogy számokban és értékben is kifejezést adjak annak, ha egy hold szőlőnek értékét 1000 frtra teszem, úgy 300.000 hold szőlőnek értékvesztéséire 300 millió frt. Hogy már most az évi jövedelemben szenvedett veszteséget is kifejezzem, azt gondolom, a ki a szőlőszethez ért, egyet fog velem érteni abban, hogyha egy hold szőlő után — nem mondom az ország minden részében, de átlag — a tiszta jövedelmet 200 forintra teszem — ez pedig nem sok — ezen 300.000 hold szőlő után óriási összesre rag ez a veszteség. Egerben 4500 hold szőlő pusztult el, a minek ma nyoma sincsen. Ez körülbelül 4,500 000 frt értékveszteségnek felel meg; az évi jövedelem-veszteség pedig, mely évenkint meg-megújul, többre rug egy millió forintnál. Ha. t. ház, most, midőn a felvidéken a termés nem ütött be úgy, a hogy évenkint be szokott ütni és néhány megyében inség keletkezett és ez országban oly nagy visszhangot és félemletes érzést keltett, hogy ínséget szenved több vármegye, mert nem volt elég termésük, az idén és a jövőben ez a termés meg fog jönni és akkor az Ínségnek vége van: méltóztassék már most tekintetbe venni azokat a vidékeket, a hol nemcsak a múlt évben, hanem az idén sem, de még a jövőben — nem tudom hány éven kérésztől — sem lesz termés. Mi ehhez képest a felvidék inwége? Ha tehát én ezt így fogom fel, mert így kell felfogni: a t. ház be fogja látni, hogy nem indokolatlanul fejeztem ki, hogy Magyarország legégetőbb, legsürgősebb és legfontosabb feladatai közé számítom ma a szőloszet és szőlőtermelés ujjáalkotását. Nem az ország, nem a kormány, hanem mindnyájunknak összes tevékenységét kell hogy igénybe vegye a kérdés, ha sikeres megoldást akarunk elérni. (Helyeslés bal felöl.) Tudom én azt, hogy ma e kérdés körül bizonyos vigasztaló jelenségek forognak fenn, a melyek azt mondják, hogy a veszteségek értékben ki fognak pótoltatni nemsokára a homoktelepítések és a homokterűleteken nagy mérvben megkezdett felvirágzó szőloszet és borászat által. Mikor e kérdés felmerült, már akkor mindjárt megjegyeztem, hogy a homokterííleteknek szőlővel való beültetése ellen észrevételem, kifogásom nincs; a cultnrát ott kell tenyészteni és előmozdítani, a üol lehet; a futó homokot meg kel] fogni, ha mással nem lehet, szőlővel: csak egyet kértem és kérek, hogy az állam, mint ilyen és az államnak repraesentansa, a kormány, ezen irányban állami erőt igénybe ne vegyen és az ország erejét oda ne fordítsa. (Helyeslés bal felöl.) És miért? Máikifejezést adtam annak, hogy Magyarország közgazdaságának feladata nemcsak az, hogy valamelyes bort termeljen, tehát egy italnemet bizonyos helyeken szőlőből termeljen közhaszonra, hanem az is, hogy Magyarországnak épen azon a vidékein, a hol a nemes gyümölcsök és nemes productumok jönnek létre, ha azok veszélyeztetve vannak, vagy elpusztultak, azok a nemes productumok ismét helyreál Íj anak. (Helyeslés bal felöl.) Már rámutattam az öt-hatszáz évvel ezelőtt e hazát lakó őseinknek azon bölcs nemzetgazdasági érzékére, hogy ők nem a homokra, vagy síkterűletekre mentek a szőlőszetet cultiválni, pedig ott könnyebb lett volna, tágasabb tér is lett volna rendelkezésre; hanem hova mentek? Felkeresték a kopár hegyi területeket, a hol a természet nemes kincse rejlik; felhatoltak Tokajnak, Visontának, Egernek, Szegszárdnak meredekeire, a legkiválóbb pontokat keresték ki és tették a culturával az ország gazdagságának kincses bányájává. Kiváló szeretettel választották ki az ország azon vidékeit a bortermelésre, a hol más cultura alig lett volna sikerrel művelhető. Nem teszem fel, mert nem tehetem fel, hogy legyen magyar kormány, a melyet a helyes közgazdasági érzék annyira elhagyna, hogy ezzel a kérdéssel nem foglalkoznék. A kormánynak egész tevékenységét, minden figyelmét a hegyvidékek szőlőszetének reconstrualására kell hogy fordítsa. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Más irányban a homoki szőlő termelésének előmozdítására a magán vállalkozás majd ki fogja fejteni tevékenységét; a kormánynak csak egy feladata lehet: újra termelni a hegyvidékeken azon nemes prodtictumot, a mely Magyarország gazdagságút és jó hirét megalapította. Azt az elveszett 300 millió frt értéket, mely a hegyvidékek szőlőiből állott és azt a 60 millió frt évi jövedelmet, mely e réven az országnak készpénzben jutott: vissza kell hódítani. És ezt nem a homokon lehet elérni, hanem ugyanazon helyeken, a melyekről eddig nyertük. Szükségesnek tartottam ezeket elmondani, mert tudom, hogy az ellentétes irányzatok ha talán tetszetősebb előadással kerülnek a ház elé, néha a kormányra és a házra is befolyással vannak.