Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-51

lg2 S1- országos ölés 1892. május 18-án, pénteken. évtizedek alatt oly nagymérvű károkat okozott a phylloxera, hogy ezen vidékek lakossága ezrek számra kénytelen vagy odahagyni szülőföldjét és részint idegen országba a tengeren túl, részint az ország más vidékein letelepülni, részint pedig koldusbotra jutva tengődni, nagyon helyén van, ha a kormány oda törekszik és egyáltalában társadalmi úton mindnyájan oda törekszünk hatni, hogy a gazdaság különböző á^ai, különösen pedig azon águk, melyek művelése nálunk sikert igér, minél behatóbban előroozdíttassanak úgy, hoj<y a szőlővidékeken foglalkozás nélkül maradt lakosság zöme vagy annak egy része, más hasznot hozó foglalkozást találhasson és hazánknak gazdasági ágak művelésére alkalmas vidékei oly állapotra juttassanak, hogy itthon művelhessük mindazon terményeket, melyekért eddig sok pénz ment ki tőlünk a külföldre, (Halljuk! Halljuk!) E hasznos művelési ágak egyike a selyemtenyésztés. (Halljuk! Halljuk !) A t, minister úr néhány nappal azelőtt tartott nagyérdekű és mindnyájunk által helyesléssel fogadott beszédében méltán hivatkozott erre az iparágra, mint a mely hazánkban rövid idő alatt aránylag igen nagy fejlődésnek indult, úgy, hogy a minister úr, mint példányképre hivatkozhatott reá. Annak is örülök, hogy a t. minister úr kiemelte azt is s példa gyanánt állította oda azt a derék férfiút, a ki igazán önzetlenül, egész odaadással, szenvedélylyel, sőt nemcsak egész idejének, hanem még vagyonának is úgyszólván feláldozásával ez iparág előmozdítására szenteli minden törekvését és összes idejét máiévek óta. Csakis az ő buzgalmának köszönhető első sorban, hogy a selyemtenyésztés hazánkban néhány év óta rendkívüli lendületet vett. (Úgy van!) E derék férfiú, a kit a minister úr is megnevezett, Bezerédj Pál, (Éljenzés.) a ki valóban megérdemli a parlament tagjaitól az elismerést, bár tudom, hogy szerénysége, ha jelen volna, pirulna, miután az erkölcsi jutalmat is visszautasítja és jutalmát egyedül csak azon sikerben leli, a melyet nemes törekvései eredményeznek. Azt gondolom azonban, hogy már buzdító példaképen is, a valódi érdem elismeréseképen nagyon helyesen teszszük azt, ha legalább azt a jutalmat adjuk meg az érdemnek, a mely módunkban van: a parlamenti elismerést. {Általános helyeslés.) Mikor a selyemtenyésztésről van szó, első sorban ő rá, az érdemes férfiúra kell gondolnunk, A tények és számok világosan beszélnek. Tudjuk, hogy kicsiségből aránylag rövid idő alatt odanövelte a selyemtenyésztést, hogy az utóbbi tíz évben mintegy 300,000 család nyert általa foglalkozást hazánkban s hogy immár oly jeles minőségű selymet producálnak a vezetése alatt álló selyem terme] ők, hogy Franeziaország legelső gyárai veszik meg a magynr gnbókat és az azokról legombolyított selymet, kz az összeg, a mely n költségvetésbe a selyemtenyésztés czímén be van állítva, tulajdoitkép kölcsönbe jár é^ visszatérni; az ország tehát ez igen fontos és hasznos iparág terjesztésére és műveié sere, a mint azt a minister úr is felemlítette, csak !5,000 forintot áldoz. Azt gondolom azonban, hogy a t. minister úr megengedi, hogy még ebből is lealkudjak. Én azt állítom, hogy ez iparág emelésére csak 10.000 forintot áldozunk. A selyemtenyésztési kormánybiztos, kinek tudvalevőleg igen nagy levelezései vannak, ezelőtt portomentességet élvezett. Ezt a kedvezményt azonban a kereskedelmi ministerium megszüntette s így ezen 15 ezer forintból körülbelül 5 000 forint visszatérül az államnak a postaköltségek révén. Az államnak segélye tehát 10.000 forintnál nem nagyobb. Ez összeg valóban oly csekély áldozat a nagy erkölcsi és anyagi haszon mellett, melyet e nagy fejlődésnek induló iparág felmutat, hogy szó róla alig lehet. A kimutatás és még inkább azon igen érdemes jelentés szerint, melyet a selyemipar felett felügyelő biztos úr kinyomatott és a képviselők közt is kiosztatott — gondolom, hogy ha a képviselők többsége át nem olvasta is, de legalább érdekkel lapozgatták mindnyájan — szembetűnő a haladás, mely e téren mutatkozik. Ismerjük a hiányt is, melyet a külföldi szakértők egyik legnevezetesebbike eonstatált, a kit maga Bezerédj Pál kért fel, hogy jöjjön el Francziaországból mihozzánk, győződjék meg a körülményekről és jelentse ki, mint szakember, van-e jövője hazánkban a selyemtenyésztésnek és mi hiány észlelhető még'? áz említett adatokból tudjuk, hogy immár 9 megyéjében az országnak — köztük elég nagy megyékben, pl. Tolnavármegyékben, Bács vármegy ében — űzik a seíyemtenyésztést, de számos oly vidéke van még az országnak, a hol a lakosság nagyon rá volna szorulva a keresetre, a melyet aggok, gyermekek, gyenge testalkatú emberek is elvégezhetnek és a hol ha megvolnának az előfeltételek, igen nevezetes jövedelmi fonássá válhatnék ezen iparág, t. i. azon esetben, ha nem léteznék az a nagy hiány, a melyet az a franczia szakértő is jelzett, mint a mely fenyegeti selyemiparunk további fejlődését. Ez a hiány pedig az, hogy aránylag kevés a szederfáknak a száma. T. ház! Készakarva használom a »szederfák« kifejezését, mert ez annak a fának az igazi neve, nem pedig »eperfa«; mert az »eper« &t »Erdbeere«, az német, azt ne méltóztassanak használni, a »«zederfa« az igazi elnevezés. (Igaz! Úgy van! több oldalról.) Ez ennek a fának