Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-51
51. országos ülés 1892. mellett óhajtanám azt, hogy az igen t. minister úr az egyes megyékre való tekintette] alsóbb gazdasági iskolákat is állítson fel idővel, ha azt a pénzügyi helyzet javulása megengedi. Ezen alsóbb iskolákat az egyes megyék gazdasági viszonyaira, talaj- és éghajlati viszonyaira való tekintettel talán cumulative a megyék esoportozatában, pl. két megyére egyet kellene felállítani. Meg vagyok róla győződve, hogy ezen költségek fedezéséhez hajlandóságot fognak mutatni úgy az egyes megyék, mint talán azon egyes községek is. Miután a gazdasági szakismeretek nemcsak népszerű módon térj esztendők, ezért, mert tudjuk pl. Németország gazdasági működésének eredményéből, hogy a magasabb gazdasági inteíligentia meghozza a hazának és a nemzetnek a kellő jövedelmet és gyümölcsöket, bátor vagyok a t. minister úr figyelmét felhívni arra, hogy a költségvetésben dotált tanintézeteken kivűl idővel, ha a pénzügyi helyzet azt megengedi, nem lehetne-e itt épen Budapesten egy legfőbb gazdasági tanintézetet felállítani, a hol nemcsak elméleti szakoktatást nyerhetnének az illetők, de a mely intézet egyúttal egyes mintatelepekkel és különböző tan- és szakeszközökkel volna felszerelve. Azon kiadások t. ház, a melyek a gazdasági tanügy fejlesztésére fordíttatnak, szerintem a, legproductivabb befektetések, mert a midőn a földmívelés és a lótenyésztéstől várja államháztartásunk legnagyobb jövedelmét, akkor az ezek fejlesztésére fordított befektetések a jövedelmet úgy a, földmívelés, mint az állattenyésztés terén csak emelni fogja. A gazdasági ismeretek terjesztése által a földbirtokosok nagyobb szellemi tőke fölött is fognak rendelkezni és ezen tanintézetek révén derék, hasznavehető, keresetre képesebb gazdasági tisztviselőket és nagyobb bérletekre alkalmas bérlőket teremtene magának a haza, sőt ez által az önálló existentiák száma is szaporodnék. Nem hagyhatom megjegyzés nélkül azt sem, hogy nálunk Magyarországon, a megyékben működő gazdasági egyletek igen szép tevékenységet fejtenek ki. És itt felhívom a t. minister úr figyelmét arra, bog)' mutattassa be magának az egyes gazdasági egyesületeknél működő kiváló tagokat. És valamint itt a házban nem régiben, midőn a lótenyésztésről volt szó, kiemeltetett, az, hogy t. minister úr minísteriumában van egy egyén, a kinek a nemzet a lótenyésztés terén elért eredményeket első sorban köszönheti: ép úgy neveztessenek meg ott a nemzet színe előtt azok a kimagasló egyének, a kiknek a haza a közgazdaság terén különösen is köszönettel tartozik. Minthogy Kozma Ferencz ministeri tanácsos névszerint is felemlíttetett, helyén valónak tartom, hogy itt azon egyén is meg" KÉPVH. NAPLÓ. 1892-97. III. KÖTET., ájus 18-án, pénteken. |gj neveztessék, a ki egy, Magyarországra nézve nemcsak jelenleg, de jövőben is fontos közgazdasági téren : az erdőművelés terén szerzett oly kimagasló érdemeket s aki a ministeriumban az erdészeti ügyek élén áll A gazdasági egyesületekben is vannak oly kimagasló egyének, a kikre nézve nagyon óhajtanám, hogy a minister úrnak bemutattassanak és mint olyanok, a kik a földmívelés és a gazdaság egyes ágaiban kiváló érdemeket szereztek, itt a házban xnegmeveztessenek, hogy érdemeik itt elismertessenek. (Helyeslés jobb felől.) Fölszól alásomnak tehát az volta czélja, hogy a minister úr méltóztassék azokat, a miket a gazdasági ismeretek terjesztése tekintetében elmondottam, consideratio tárgyává tenni és azon esetben, ha az ország pénzügyi helyzete megengedi, úgy az alsóbb, mint az előbb említett felsőbb gazdasági tanintézetek létesítése iránt a szükséges intézkedéseket megtenni. Különben a tételt, a mely 490.000 írtban van megállapítva, megszavazom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szobásra senki sincs följegyezve. Ha tehát, szólani senki sem kíván: a vitát bezárom. Maga a tétel nem lévén megtámadva, határozatikig kimondom, hogy az megszavaztatik és hogy a ház XVIII. fejezet, 9, 10 és 11 czímei között a ministemek az átruházási jogot megadja. (Helyeslés.) Széll Ákos jegyző (olvassa) : Bevétel öszszesen 195.174 forint. Elnök: Megsz av aztatik. Széll Ákos jegyző (olvassa): A gazdaság különböző ágainak emelése. Rendes kiadások: XXVIII. fejezet 12. czíui. Rendes bevételek: VII. fejezet, 8. czím. Kiadás 28.690 for.nt. Elnök: Megszavaztatik. Széll Ákos jegyző (olvassa): Bevétel 4.500 forint. Elnök: Megszavaztatik. Széll Ákos jegyző (olvassa); Országos közgazdasági alap. Rendes kiadások: XVIII. fejezet 13. czím. Rendes bevételek: VII. fejezet 9. czím. Kiadás 52.700 forint. Elnök; Megszava ztatifc. Széll Ákos jegyző (olvassa): Bevétel 527.000 forint. Elnök: ^Megszavaztatik. Széll Ákos jegyző (olvassa): Selyemtenyésztés emelése. Rendes kiadások: XVIII. fejezet, 14. czím. Rendes bevételek : VII. fejezet, 10. czím. Kiadás 1,845.000 forint. Lázár Árpád jegyző: Thaly Kálmán! Thaly Kálmán: T. ház! Midőn hazánk különböző vidékein, melyek a szőlőtenyésztés következtében századok óta szép jövedelemnek örvendő lakossággal dicsekedhettek, az utóbbi 21