Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-51

154 *»1. országos Ülés 18S»2, a határozati javaslatot a t. kormány figyelmébe. (Helyeslés a jszélsö baloldalon.) Lázár Árpád jegyző: Márkus József! Márkus József: T. ház! Én tudom, hogy a t. képviselő urak soha sem szívesen hallgat ják, ha valaki itt concrét adatokat hoz fel, mert részben az a gyanú fűződik felszólalásához, hogy az illető haza akar beszélni és én nem is szóhilnék fel ilyen irányban, hanem a határozati javaslat fontossága késztet erre, mert a sáskajárás veszélyével szemben az ország helyzetét úgy képzelem, mint egy község van akkor, mikor a tűzvész kiütött benne. (Igaz! Úgy van! bal felől.) Hogy a t. minister úr elképzelhesse, milyen mulasztás történt már eddig is az ő részéről, a mennyiben e kérdést meglehetősen ignorálta, felhozom azt, a mi teg­nap jelenlétemben Jász-Nagykún vármegye köz­gyűlésen történt. (Halljuk! Halljuk!) Jász-Nagykun vármegye délkeleti részén megjelent a múlt évben a sáska, de csak úgy szórványosan. A megye közönsége utasította alispánját, hogy haladéktalanul tegye meg a szükséges intézkedéseket és minthogy csekély összegről volt szó, nem látta szükségesnek fede­zetről gondoskodni, hanem azt későbbre halasz­totta. Az alispán el is költött körülbelül három ezer forintot. Az idén ismét megjelent Déva­ványán a sáska és a tavaszi közgyűlés utasí­totta az alispánt, hogy folytassa a sáskairtási müveleteket. Minthogy pedig a törvényhatósá­gokra vonatkozó törvény azt rendeli, hogy név­szerint szavazzon a megye közönsége, vájjon hajlandó ezen költségeket pótadó alakjában ki­vetni, e szavazás tegnap megtörtént. És már most milyen helyzet állott elő? Az alispán a megye különböző alapjaiból összeszedett pénzek­ből elköltött 4—5 ezer forintot. A tavaszi köz­gyűlés elvileg elhatározta, hogy a sáskairtási költségeket viseli, de mert a kérdéseket külön­választva tárgyalta, az elvi megállapodás és a számszerű megállapítás nem egyezett meg, mert a közönség, a mely nagyon jogosan gon­dolhatta, hogy ez nemcsak Jász-Nagykún- Szol­nokmegye érdeke, hanem az egész országé, mert hisz a sáska ma Dévaványán, holnap Fejér­megyében pusztíthat : annál kevésbbé szavazta meg a 10—12 ezer forint költséget, mert a sáska­veszély annyira kifejlődhetik, hogy esetleg 100 — 150 ezer forintot is kellene rá megsza­vazni. Ha tehát nem áll ez elvi alapra, kiteszi magát annak, hogy esetleg a megye egész évi jövedelmének túlnyomó részét sáskairtásra kell felhasználnia. A törvényben megkívánt kétharmad többség tehát nem járult hozzá a fedezéshez. S már most a sáska-gubók szépen kikelnek, el­árasztják a megye alsó részét és holnap talán az egész országot. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) májtss 13-án, pénteken. Én tehát elfogadom a határozati javaslatot és kérem a minister urat, ne odázza el a dolgot. Ez nem olyan ügy, hogy magyar-keleti indo­lentiával gondolkozhatnánk rajta, hanem tűzvész, melyhez méltóztassék rögtön kirendelni a tűz­oltókat. Majd aztán a télen gondolkozunk rajta, ki fedezze a költségeket: az állam, a megye, vagy azok a parasztok-e, a kiknek termését megette a sáska. (Élénk helyeslés bál felöl.) Lázár Árpád jegyző: Endrey Gyula! Endrey Gyula: T. ház! Nem volt szán dékom e tárczánál felszólalni, de minthogy oly kérdés került napirendre, melyről nekem is van­nak gyakorlati tapasztalataim, a mennyiben városunk határában is megjelent a sáska: le­gyen szabad röviden hozzászólnom a tárgyhoz. (Halljuk!) Justh Gyula t. barátom határozati javasla­tának én is nagy szükségét látom, mert a sáska­irtás mai módszerével < sak azt érheti el a kormány, hogy egyes hatóságoknak nagy költ­ségeket zúdít a nyakába, gyakorlati eredmény­hez pedig nem jut. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Láttam, hogyan eszközli. (Halljuk! Halljuk!) Nálunk felütötte fejét a sáska. A következő évben szigorú rendelet jött a kormánytól, hogy a hatóság mindent kövessen el a sáska kiirtá­sára. És mit tett a hatóság? Azt, hogy közhírré tette, hogy ott, a hol a tulajdonosok sáska­petetokokat fedeznek fel, jelentsék be a hatóságnak és ez intézkedni fog sáska-petetok keresőkről, a kik ezeket a petetokokat a határban felkeresik. Fel is fedeztek ilyeneket, természe­tesen ugyanazon a helyen, a hol a sáska az előző évben mutatkozott. És mi történt? A hatóságok az illető birtokosokra ráparancsoltak, hogy egy megjelölt terűletet szántsanak fel, minthogy pe­dig ez a terület olyan volt, a mely szántásra nem alkalmas, t. i. a legrosszabb szikes legelő, meghagyták az illető birtokosnak, hogy azt a terűletet fel. Az illető tetemes költséggel egy nagy terűletet fel is ásatott a hatóságnak azon biztosítása mellett — a mint az a minis­téri rendeletben is ki volt fejezve — hogy a mennyiben a sáskapusztítás által egyeseknek érzékeny kár ; okoztatik, az illetők kártalanít­tatni fognak. És megtörtént, t. ház, hogy egyesek néhány száz forintot költöttek a sáskaírtásra és nem kaptak egy krajczár kártalanítást sem, úgy okoskodván a t. hatóságok és legfelsőbb fokon a t. földmívelésügyi minister úr, hogy az a pár száz forint az illetőkre nézve nem »érzé­keny veszteség«. Megengedem, t. ház, hogy az nagyon relatív fogalom, hogy bizonyos kár va­lakire nézve mennyiben veszteség, de azt hi­szem, hogy a sáskaírtástól csak úgy remélhetünk sikeres eredményt, ha azon egyeseknek, a kik a sáskap asztítás érdekében áldozatokat hoznak,

Next

/
Thumbnails
Contents