Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-51
51. országos Illés 1892. május iS-ftn, pénteken. 147 Elnök: Megszavaztatik. Széll Ákos jegyző (olvassa): Méntelepek 1,289.811 frt. Elnök: Megszavaztatik. Széll Ákos jegyző (olvassa): Lóversenyek és a vidéki versenyek segélyezésére 25.000 frt. Lázár Árpád jegyző: Lits Gyula! Lits Gyula: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Nem lehet kétségbe vonni, hogy a lóanyag ütegbírálásánál a legilletékesebb fórum a lóverseny és hogy ez van hívatva arra, hogy az erők összemérése alkalmával úgy a vér, mint izmosság, kitartás és szolgálat —- és alkalmazhatási képességéről a lónak bizonyítékot szolgáltasson. E tekintetben a lóversenyeknek úgy nemzetgazdászati, mint lótenyésztési fontosságát és hasznát mindenkinek készséggel el kell ismernie. Ha, t. ház, Széchényi István, a kinek a lóversenyek meghonosítását Magyarországon köszönhetjük, halottaiból feltámadna, igen elcsodálkoznék a mai lóversenyeken; ő is bizonyára ama véleményben lenne, hogy a lóversenyek eredeti czéljuktól eltereltettek, mert azok ma nem annyira a sportot és a lótenyésztés érdekét szolgálják, mint inkább üzleti czélok előmozdításába szegődtek. ^ Minthogy, t. ház, belátom a lóversenyek jó hatását és elismerem annak szükségességét; nem is kifogásolom azt, hogy az állam a lóversenyek ezéljaira bizonyos összeget vess fel a költségvetésbe. Én csak arra kérem a t. minister urat, legyen szíves egy kissé több figyelemre méltatni a félve^tenyésztést az által, hogy a versenyekre díjakat tűzzön ki és pedig olyképen, hogy egyes vidéken különösen méltassa és törekedjék előmozdítani a kis- és középgazdák félvérlovainak versenyeztetését. Tudom, hogy erre a ezélra a t. földmívelésügyi minister úr költségvetésében van egy bizonyos összeg felvéve, csakhogy én ezt az összeget csekélynek tartom. (Igás! Ügy van! a szélső baloldalon.)} _ Á lóversenyekre nézve azt vagyok bátor megjegyezni, hogy a Ióanyagnak a versenyeknél való kipróbálását nem úgy értem, mint azt tavaly egy ^ alkalommal láttuk, a mikor Budapesten kocsiverseny volt — gondolom 100 kilométeres távolságra — négyes fogatokkal. Ezt inkább lehetett állatkínzásnak nevezni, mint lóversenynek, mert a versenyben résztvett lovak egy része, már a versenyközben dőlt ki, a másik rész pedig a verseny után vált hasznavehetetlenné. A lóversenynek nem lehet az a czélja, hogy az állatot agyonhajszolják és belőle még az utolsó párát is kiszorítsák, (Úgy van! bal felől.) mert ennek feladata csak az, hogy meggyőződés szereztessék arról, hogy bizonyos idő alatt mily utat és mily módon képes a versenyző ló megfutni, hogy annak ily módon kitartása és munkaképessége megbírálható legyen. (Helyeslés a szélsőbalőldalon.) Ezeket voltam bátor a t. minister úr figyelmébe ajánlani. Azonban nem mulaszthatom el ez alkalommal még egy kérdésnek a felvetését. (Halljuk! Halljuk!) A múlt évben a lóversenyek alkalmával egy igen kényes kérdés merült fel (Halljuk! Halljuk!) s ez az, hogy bizonyos jockey-k, visszaélve a közönség bizalmával, a mely a versenyekre pénzét vitte, csaltak. A hírlapokból tudjuk, hogy bizonyos, állítólag compromittált egyének ki is tiltattak a versenytérről. De azt már nem tudjuk, ha vájjon az illetékes íactorok intézkedtek-e, hogy a közönség ily csalásoktól jövőre megóvassék? Azt lehetne mondani, hogy a lovaregylet magántársulat és kikérhetné az állam beavatkozását. De azt hiszem, hogy midőn az állam áldoz a versenyekre, meg kell lennie ama jogának is, hogy megkövetelje, hogy a közönség ily visszaélésektől jövőre megóvassék. (Élénk helyeslés.) Ezzel kapcsolatban szóba hozok egy már többször felvetett kérdést: a totalisateur kérdését. Tudom, hogy a vélemények erre nézve alágazók. Van bizonyos jogosultsága annak az álláspontnak, hogy az egyéni szabadságot nem lehet korlátozni; ha valaki hazárdul akar játszani: ő tudja, mennyire teheti. De itt más szempont is forog fenn s ez az erkölcsiség szempontja. (Úgy van! bal felöl.) A minister úr azt mondhatná, hogy ez Európában mindenütt dívik: Angol-, Franczia-, Németországban, miért legyünk mi jobbak ? Azt hiszem, hogy a mi hazai viszonyaink között nekünk jobbaknak kell lennünk. Ha esak a műkedvelő, a műértő közönség vinné oda pénzét, nem szólhatnánk. De midőn oly emberek is teszik ezt, a kiknek fogalmuk sincs a verseny-esély ékről; midőn kereskedősegédek, iparostinonezok és még napszámosok is oda viszik keresményüket és midőn látjuk e játék szomorú eredményeit: azt hiszem, kell valamit tennünk ez ügyben annál inkább, mert a totalisateur nem oly játék, mely tisztán egy ló jó tulajdonságaira volna alapítva. Csak egy-két ily esetet említek. (Halljuk! Halljuk!) Valakinek van egy kitűnő versenylova, melyről meg van győződve, hogy el fogja nyerhetni a legnagyobb díjat, például a Derby-díjat. De hogy lovára ne rakjanak nagy terhet, szóval, hogy teherkedvezményt nyerjen és hogy abban a versenyben annál kevesebben tegyenek lovára: egy korábbi kisebb versenyben is részt vetet lovával, de ráparancsol a jockeyra, hogy nyernie azonban nem szabad. Rosenberg Gyula: Akkor esal! Lits Gyula: Ez nem csalás, mert a tulajdonostól függ, hogy akar-e nyerni vagy sem. így aztán a közönség, a mely méltán bízott abban á lóban, csalódik. Van olyan verseny,
