Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-48

110 48. országos ülés 189Í. hasznot hajtott volna, határozottan kárt tett. Hosszabb időn át kísértem figyelemmel ezeknek tudósításait. Ezek tavaszszal, tehát akkor, midőn még egész apodictieus bizonyossággal nem lehet megmondani, hová fejlődik a gabona, mindig rózsás színben tüntetik fel a vetések állását Még ha ezek a tudósítások itt benn maradnának az országban, nem tennének valami nagy kárt; hanem ezek a tudósítások kimennek a külföldre, minek következtében azok a gabonaárakat lenyomják, mert ott azt a hitet keltik, hogy Magyarországnak mindig nagy termése van. Tudjuk, hogy tavaly az ország nagy részében mily rossz termés volt s hogy gazdaember alig emlékezik rosszabbra és méltóztassanak megnézni a gazdasági tudósításokat a Dunántúlról és más megyékből. Azok mind rózsás színben tüntetik föl a termésviszonyokat, holott a legroszszabb termés volt. Ezekből a tudósításokból tehát gazda közönségünk kellő tájékozást nem nyerhet. Most áttérek olyan thémára, a melynek ebben a képviselőházban hosszú időn át én voltam az egyedüli szószólója és ez Magyarország szőlőszete és borászata. Most a legnagyobb örömemre szolgál az, hogy az a mag, melyet elvetettem, bőségesen megtermetté a maga gyümölcseit. Magyarország képviselőházában jelenleg az ország szőlőszete és borászata iránti gondoskodás képezi a tanácskozások egyik előkelő és fcntos tárgyát, még pedig pártkülönbség nélkül. (Úgy van! Úgy van!) Mielőtt elmondanék még egyet-mást, melyet elmondani a dologra nézve szükségesnek tartok, bátor leszek AtzéJ Péter t. barátomnak tegnap elmondott, érvekben gazdag, igen szép előadására néhány megjegyzést tenni. (Halljuk! Halljuk!) Természetes, bog}' a szakértők ritkán vannak egy nézeten s hogy azok véleménye mindig különbözik. Á t. barátom által előadottak legnagyobb részében osztozom ugyan, de némely, szerintem téves állítását, épen, mert ő tette azokat, hallgatással nem mellőzhetem. (Halljuk! Halljuk!) Mindjárt beszédének bevezető részében azt mondotta, hogv a direct termőkre fordított költség: kidobott pénz. Előzetesen pedig megtámadta a ministeriumot a miatt, hogy a legnagyobb összevisszaságban, minden néven nevezendő fajokat ajánl a szőlőgazdáknak. így ajánlja a ripáriát oltásra, ajánlja a direct termőket, szénkénegezést stb. Szóval azt állítja t. barátom, hogy a ministerium ajánlataiban nincs semmi consistentia s e miatt a gazdaközönség igen nagy kárt szenved. A midőn tökéletesen igazat adok erre nézve t. barátomnak, bátor vagyok őt egyszersmind arra figyelmeztetni, hogy ő is inconsequentiába esik, a mikor egyfelől azt mondja, hogy helytelen a direct termő és nem jó aszénimájus J-étij síomhatoii, kénegezés, hanem egyedül és kizárólag az oltás a helyes út a szőlőtermés újólagos fölvirágoztatására; másfelől pedig azt állítja, hogy azt a franczia szőlőfajt kellene Magyarországba behozni, a melylyel egyedül lehetne sok cognacot gyártani. Ezen ajánlata és javaslata által t. barátom ugyanazt a hibát követi el, a melyet a ministerium elkövetett, mikor valamit ajánl. Ha Atzél Péter t. barátom ajánl valamit, az ország egy nagy része ismervén az ő nagy tehetségét, megbízik benne és feltétlenül azon úton halad, melyet ő kijelöl, a nélkül, hogy számolna a körülményekkel, a mire a legfőbb szükség van s ha majd a kísérlet nem sikerül, akkor^ t. barátomat is épen rigy el fogják ítélni, a hogy ő ma a ministeriumot elítéli. (Úgy van! a szélsőbalon.) A legnagyobb baj az, hogy közönségünk, különösen Magyarország szőlőtermelő népe rettenetesen indolens. Maga Csigó Pál t. képviselő társam utalt arra, hogy Zalamegye, különösen az ő kerülete, végképen meg van fosztva legtöbb jövedelmi forrásától, mert szőlőszete a phylloxera pusztítása következtében tönkrement. Ez nem egyszerre történt; annak már van hat, nyolez, tíz éve, hogy ott ez a rovar átkos munkáját megkezdte; de jutott-e eszébe Zalamegyében valakinek előre gondolkozni arról, hogy legalább azzal a kérdéssel legyenek tisztában, hogy az amerikai önálló szőlőfajok közül akár a riparia, akár a jaquez, akár más faj az ő talajukban miként díszlik. Csak mikor máitönkrement, kezdtek jajgatni és a niinisterinmhoz folyamodni, anélkül, hogy saját védelmezésükre csak egy lépést is tettek volna, mert -a mit tettek, az a tudomány ellen volt, sőt tökéletesen nevetséges is. Mikor a phylloxera a szőlőkben már benn van, akkor azon kezdeni a phylloxera elleni védelmet, hogy újra beültetik a kiveszett területet európai vesszőkkel és mikor második ízben az ültetés kezd tönkremenni, akkor naphtalint tenni a tőke alá, ez a XIX ik század végén legalább is nevetséges. (Igaz! a szélsőbalon.) Ha azt tették volna, hogy kipróbálják az amerikai fajokat, hogy melyik helyes az ő talajukban, akkor megtalálhatták volna azt a fajt, melyet az ő talajuk elvállal és akkor helyes lett volna az adaptatio és magoknak is, a tudománynak is használtak volna. Míg így annak folytán, hogy nem csináltak kísérleteket, az érdekeltek nem tudják, milyen irányban haladjanak a védekezés terén előre *? Ha a ki nem próbált területen a kísérlet nem sikerült, az annak a következménye, hogy nem ismerik a helyi körülményeket. Sőt ha egyes fajokat megpróbáltak is, ezt úgy tették, hogy egyszerűen elültették azokat és nem rigoliroztak. Természetes tehát, hogy ily körül-