Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-26

áé. orsmAgos ttíés 1892. armádiát, melyről á t. pénzügyminister az imént szólt. Még csak egyre vagyok bátor a t. minister xirat figyelmeztetni, a ki szerencséjére még fiatal ember és nem emlékszik arra az időre, midőn itt az utolsóelőtti bankkiegyezés volt, midőn a pénzügyi bizottságnak t. elnöke Wahrmann Mór képviselőtársam volt a pénzügyi bizottság előadója és mikor ő maga, mint a bizottság előadója, tehát a kormány és kormánypárt nevében is, határozottan kijelentette velem szemben és általában az ellenzékkel szemben, hogy az önálló nemzeti bank fölállítása ellenében semmi, sem jogi, sem más akadály nem áll fenn, a legnagyobb akadály a valutának rendezetlen volta; majd ha beáll az az idő, midőn valutánkat rendezzük, akkor azután mindnyájan az önálló nemzeti bank mellett leszünk.( Úgy van! Ügy van! és tetszés a szélsőbalon.) Emlékeztetem erre t. képviselőtársamat és ezt figyelmébe ajánlom a t. minister úrnak is. A t. pénzügyminister árnak az adóreformra vonatkozó válaszát tudomásul veszem. Beismerem, hogy az a sorrend, melyet a t. minister úr a tárgy fontosságára nézve megállapított, helyes; de nem helyeselhetem azt, hogy ő az adóreformnak absolut előfeltételéül a közigazgatás államosítását hozta fel. Nagyon szomorúan állna a világ, ha az adóbehajtás attól függne, vájjon valahol municipalis vagy állami közigazgatás van-e? (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A kettő közt nincs semmi összefüggés. Felhívom a t. pénzügyminister urat, méltóztassék concret példát idézni, midőn a municipalis hatóság valamely rendeletének nem tett volna eleget, midőn az adóbehajtásra vonatkozott. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen épen az a baj, hogy túlságosan engedelmeskednek az ily rendeleteknek. (Úgy van! Igaz! a szélső baloldalon.) A minister kiadja a rendeletet és a törvényhatóságok azt, a törvényekre való tekintet nélkül, végrehajtják. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) A t. pénzügyminister úr azt mondja, hogyha ő a jelen rendszer mellett akarja reformálni az adót, egy egész pénzügyi armádiát kellene felállítania. De kérdem: van-e valami különbség pénzügyi és közigazgatási ármádia közt? Elég csapás az, hogy a közös hadseregen kivül kapunk még egy más armádiát is, neveztessék az pénzügyinek, vagy közigazgatásinak. Méltóztassék elhinni, nem Icell ez ahhoz, mert ha a pénzügyminister úr mi elénk, a kik határozottan az önkormányzati elv mellett állunk, egy törvényjavaslattal lép és azt mondja: Uraim, erre szükségem van, mert máskülönben a törvényhozás által megszavazott, vagy megszavazandó adók befolyásáról nem kezeskedhetem — teljes készséggel meg fogja adni mindenki a szükséges eszközöket arra, hogy azt április Í-én, pénteken. gg keresztülvihesse, mert világos és tudjuk mi is, hogy az adókat minden törvényhozás azért szavazza meg, hogy azok behajtassanak és még mi is, a kik esetleg ellenezzük, ha már egyszer törvénynyé alkottatik, magunk is megköveteljük az illető ministertől, hogy hajtsa végre a törvényt. Ezért nem szükséges felforgatni az egész rendszert. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Ezzel a válaszszal tartoztam a t. pénzügyminister úrnak. Engedje meg nekem most a t. ház, miután olyan szerencsések vagyunk, hogy rövid idő alatt végeztük el a költségvetési vitát, hogy két dologra hívjam fel a ház becses figyelmét, mert azok eddig nem igen, vagy csak mellékesen voltak érintve. (Halljuk! Halljuk!) Két tünet ez, a melyek újabb időben, különösen a választások alatt merültek fel és ép azért említem fel ezeket, mert valószínűleg nem lesz többé alkalom ez általános dolgokra visszatérni és mert az egyikre alkalmat szolgáltatott tegnap gr. Csáky Kálmán képviselő úr. E két tünet egyike, azt hiszem, mindnyájunk felfogása szerint, nagyon aggodalmas; a másik pedig sem nem aggodalmas, sem nem örvendetes, de mindenesetre különös, hogy ne mondjam, furcsa egy tünet, a mely reflexiókra nyújt alkalmat. Érinteni fogom röviden ez utóbbit, e sem nem aggodalmas, sem nem örvendetes tünetet. Ha jól emlékezem, csupán csak Eötvös Károly t. barátom érintette futólag a felirati vita alkalmával, hogy a legújabbi választások folytán a múlthoz képest aránylag rendkívül sok mágnás jutott be a képviselőházba. (Halljuk! Halljuk!') Remélem, hogy úgy a házban, mint a házon kívül eléggé ismernek engem arra, hogy ilyen kérdésben egészen nyíltan szólhassak. Nem hiszem, hogy legyen valaki, a ki engem ezen, vagy bármely más téren előítélettel vádolhasson. Én azt az egyszerű polgárt, a ki szeret, vagy nem szeret valakit azért, mert gróf, báró vagy herczeg, ép oly korlátolt elméjűnek tartom, mint a minő korlátolt elméjűnek tartom azt a grófot, bárót vagy herczeget, a ki magát valamivel jobbnak tartja embertársainál pusztán azért, mert gróf, báró vagy herczeg. Azt hiszem, mindnyájan tisztában vagyunk erre nézve. Magában véve az, hogy véletlenül egyszerre sok gróf és báró jutott a képviselőházba, nem keltette volna fel figyelmemet, ha ez nem vágna össze egy más körűlménynyel, t. i. avval, hogy már jóval a. választások előtt mondták és írták, hogy a ministerelnök úr megállapította — hihetőleg valahol mondta, inert különben az a hírlapíró nem találhatta volna ki — {Derültség jobb felöl.) hogy ő a legközelebbi választások alkalmával legalább is harmincz fiatal mágnást akar behozni a házba, a kik harczkészen állnak