Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-26

5fi 2fi. nrsíásro* fiiés 1899, április Lén, péntekem mindenkor. A t. ministerelnök úr rázta a fejét s megvallom, hogy magam sem hittem, mikor olvastam, de miután a tény véletlenül összevág, mégis kissé gondolkodóba ejtett. Nálunk van főrendiház és így bár semmikép sem akarnék elmenni odáig, hogy mint Angliában, peer ne lehessen tagja a képviselőháznak, de mégis, ha már van a törvényhozásnak egy háza, a mely elég helytelenül a születésen alapszik és a melybő] a választás végkép ki van zárva és különösen addig, a míg a kormány a választási törvényt megváltoztatni és a eensust kitágítani nem akarja, tehát a visszaéléseknek és vesztegetéseknek tkg tért akar engedni, addig nem lehet engedni, hogy oly országban, a hol oly rendkívüli a vagyoni, a birtoki aránytalanság a mágnás és a közönséges polgár közt és könynyen megtörténhetik, hogy oly verseny keletkezik az országban, a melyet a közönséges polgár ki nem bírhat — a képviselőház megteljék grófokkal és bárókkal, a miben önmagában véve nem látok bajt, inéit nagyon jól tudom, hogy gróf Cavour több szolgálatot tesz az olasz demokratiának sok demokratánál és másutt is így lehet, de miután meg van a két kamararendszer és miután az egyik majdnem tisztán a születésre van basirozva: megfontolandó, hogy helyes-e a mágnásoknak oly tág tért nyitni a képviselőházban ? Jövök a conclusiora. Semmi kifogásom az ellen, ha a t. ministerelnök űr azt mondja, hogy igenis nagyon szívesen látom és óhajtom ezt az amalgamisatiót épen demokraticus szempontokból is, azért bejelentem a képviselőháznak, hogy szándékozom a főrendiházat is akkép reformálni, hogy abban a tagok egy része választás alapján foglaljon helyet, Ez az egyik tünet, a melyre rá akartam utalni, mint egy új tényre, a mely legelőször a mostani választások alatt merült fel. A másik már nem oly indifferens dolog, az már igazán aggodalmas, komoly tény, a melylyel a képviselőknek és a kormánynak komolyan kell foglalkozni és erre az alkalmat gróf Csáky Kálmán képviselő úr tegnapig rövid felszólalása nynjtja. (Halljuk! Halljuk!) 0 saját vidékéről, a Szepességről beszélvén, két dolgot említett fel. Az egyik a nép elszegényedése azon a vidéken. Előadta, hogy a kormány azt elhanyagolta és különösen a pénzügyministert kérte arra, hogy ott azon a vidéken valamit tegyen; többek közt azt is említette, hogy dohánygyárakat kellene ott felállítani. Mellékesen jegyzem meg, mert ez nem tartozik szorosan tárgyamhoz, hogy felfogásom szerint t. képviselőtársam nem jó helyen tapogatódzott. Szerintem a Szepességben dohánygyárat nem kell felállítani. Először azéit nem, mert ez idő szerint erre szükség nincs, mivel a legújabbi időben két dohánygyárat állított fel a ministerium ; azzal pedig nem használunk semmiféle vidéknek, ha az állam felesleges módon gyárakat állít fel. A Szepességnek régi traditioja egy olyan iparág, a melynek Magyarország hiányát érzi, a mely a Szepességben olyan híres volt, hogy egyszer egy angol parlamenti beszédet olvastam, a melyben a felszólaló képviselő az angol ministerium figyelmét felhívta a szepességi ipar fejlettségére. A XVI. század vége felé a szövő-, a fonó- és a rézműves ipar a Szepességben különösen virágzott; sőt—és erre még mi kimúló félben levő generatio is jól emlékezünk — még fiatal korunkban is a szövő- és fonóipar ott meglehetősen virágzott. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mivel épen ezen iparra van Magyarországnak legnagyobb szüksége, mert hiszen ennek az iparnak, a mely úgyszólván valamennyi többi iparágnak királynéja, érezzük leginkább hiányát: erre a térre kell ottan a kormánynak lépni, ezen a téren kell működnie. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A másik kérdés, a mit a t. képviselőtársam felemlített, a kath. lelkészek szegénysége volt és az, bogy mennyire szükségét érzik ezek annak, hogy a régóta függőben levő kongrua kérdése megoldassák. Ebben a tekintetben már tökéletesen igazat adok a t. képviselő úrnak és ez magyarázza meg azon másik tünetet, a melyről beszélni akarok, t. i. azon aggasztó felekezeti szellemet, a mely ez utolsó választások alalkalmával majdnem országszerte nyilváaíilt, (Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Hulljuk! a baloldalon.) és a melynek élén rendesen a lelkészek, az alsó papság, de különösen a káplánok állottak, sőt emitt-amott a szegényebb sorsú plébánosok is. Hogy a kongruadíérdés egyik főoka azon szegénységnek, majdnem nyomornak, a melylyel igen sok helyen a katholikus lelkészek küzdenek, az kétséget nem szenved. Tehát az mindenesetre nagy hioa a kormány részéről, hogy ezt a kérdést már eddig is meg nem oldotta. Kell, hogy a kormány akár az episcoptussal egyetértőleg, akár nála nélkül, ezt a kérdést mindenesetre megoldja. De ez csak egyik oka azon tüneteknek, a melyeket látok, a másik oka kétségkívül magában a kormányban van, A múlt vita alkalmával voltak képviselők a túlsó oldalon, a kik ebből tőkét akartak csinálni az ellenzékkel szemben, különösen t. szómszedainkkal szemben. En nagyon jól tudom, hogy egyszer gróf Apponyival szemben épen úgy fogok állani, mint állok önökkel szemben, de az igazságot mindig be kell ismerni: igazságtalan volt ágy Jókai Mór, mint Beksies Gusztáv t. képviselő úr részéről, midőn a felekezetiséget, a mely imitt-amott a választásokban nyilvánult, egyenesen t. szomszédaink nyakába akarták varrni. (Helyeslés bal felől.) En a magam kerii-