Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-26

'M országos Ülés Í89S. április 1-án, pénteken. 49 akkor oly politikai abrakokat előtérbe hozni, a melyek nem valósíthatók. Molnár József képviselő úr két oly tételt említett, melyekre vonatkozólag én kétségbe merem vonni azt, hogy az a mai politikai kérdések közt egyáltalán feszegethető lenne. Az első volt az, hogy államadóssági járulékunk nem változik, daczára annak, hogy Ausztria az államadóssági j'árulék megállapítása után azt az államadósságot, melynek fejében fizetjük mi a járuléknak egy részét, convertálta, oly szelvényadóval terhelte, hogy 6 millió forintnyi nyereségre tett szert. Engedelmet kérek, én csak azt hiszem, hogy a t. képviselő úr ezen, már 1867-ben végleg megoldott kérdés tekintetében nem merne újabb sikereket kilátásba helyezni, hogy e tekintetben is Magyar országnak bizonyos igényei vannak és hogy ez igények érvényesíthetők is lennének. A másik tétel, t. ház, a melyet felhozott és a mely szintén nem felel meg fennálló törvényeinknek, az, hogy a Határőrvidék után azt a 2%-ot, a mit elvállaltunk, kétszer fizetjük. Fizetjük először azért, mert a 2 °/» terhünkre számíttatik és fizetjük azért, mert a quota megállapításánál a határőrvidék teljesítési képessége ismét számba vétetik. Ha a képviselő úr az 1872 : IV. törvénycikket megtekinti, minden esetre tudni fogja, hogy az a 2 7» nem időre-órára, hanem állandóan van megállapítva ; (Helyeslés jobb felölj és ha figyelemmel kísérte volna a quota megállapítási tárgyalásokat, tudnia kellene a képviselőúrnak, hogy a teljesítési képesség megítélésénél a Határőrvidék jövedelmei sohasem vétettek számba, hanem mindig külön hasíttaStak és a Határőrvidék nélkül állapíttatott meg az egyik és a másik fél teljesítési képessége, úgy, hogy azon tétel, hogy a 2%-ot is fizetjük és a quotában a Határőrvidék fejében még egyszer fizetünk, a tényleges viszonyoknak nem felel meg. (Élénk helyeslés jobb felől.) Molnár József képviselő úr általában egészen új tételeket állított fel s a budget állandóságát és realitását kifogásolván, ellene azt az észrevételt hozta fel, hogy a fogyasztási adókra túlságos súlyt fektetünk, továbbá, hogy a vasúti jövedelemre sem lehet állandóan számítani. Én azt hiszem, t. ház, hogy a ki fiuantialis multunkat figyelemmel kísérte, azt a tanulságot vonja le belőle, hogy minden magyar finánc-politicus elsőrendű követelménynek állította oda, hogy ne az egyenes adók növeléséből, hanem a fogyasztási adókból igyekezzünk állami jövedelmet fokozni, (Élénk helyeslés jobb felöl.) hogy vasutainkat ne csak oly eszközöknek tekintsük, melyek közgazdasági czéljainkat kielégítik, hanem szükséges, hogy finaneialiter is használjuk azokat. (Helyeslés jobb felöl.) És midőn e tételt KÉHVU. NAPLÓ. 1892—97. II KÖTET. ma, a mennyire az adott viszonyok közt csak lehetett, megvalósítottuk, azt most a képviselő úr a fin intiális rendezettség egy nagy bajának méltóztatik feltüntetni. Azt is mondja a képviselő úr, hogy a fogyasztási adóknál már végkimeritlés állott elő; nem emlékszem a szavakra, de az eszme az volt, hogy jelentékeny visszaesésekre kell elkészülve lennünk. Azt hiszem, bogy ha a képviselő úr azokat a financiális statisztikai adatokat, a melyeket — úgy tudom — igen alaposan tanulmányoz, megfelelő figyelemre méltatja, akkor a végkimerülés jenlenségével itt nem fog találkozni, (Élénk helyeslés jobb felöl.) sőt ellenkezőleg azt fogja látni, hogy minden fogyasztási czikk fogy.tsztása jelentékenyen emelkedik, a mi mindenesetre nem annak a bizonysága, bogy a végkimerfílés korszaka felé közeledünk. Sőt épen azou fogyasztási czikkeknél, a hol a kormánynak nincs módjában a fogyasztás nagyságára befolyást gyakorolni, teszem: a dohányfogyasztásnál, azt fogja látni — hogy csak egy statisztikai adatot említsek — az utolsó évben a szivarkafogyasztás 50jmillióval emelkedett és a míg négy év előtt csak 300 miliót árusítottunk el, ma azokból a sokat emlegetett rossz szivarkákból 500 millió fogyott el. Meszlény Lajos: Rossz ízlésre mutat! (Nagy derültség.) Wekerle Sándor pénzügyminister: Azt ez alkalommal nem vitatom, hogy rossz Ízlésre mutat-e, csak constatálni akarom és azt a következtetést óhajtom levonni, hogy midőn a fogyasztás óriási növekedést mutat, nemcsak a szivarka, de a szivar fogyasztás terén is, midőn égető kérdéskép állunk az előtt, hogy dohánygyárainkat sürgősen szaporítsuk, hogy a szivarfogyasztás igényeit, a mennyire csak lehet, ki tudjuk elégíteni: akkor talán még sem lehet ebből a fogyasztási adóképesség végkimerülésére következtetni. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Ugyanez áll, t. ház, a vasutaknál. Egy felszólalásomban már volt alkalmam kimutatni, hogy ha mi azokat a vasúti jövedelmeket oly maximalis összegekben irányoztuk volna elő, a melyek tényleg elérettek az utóbbi években, ha azok nem mutatnának folytonos emelkedést — és pedig pénzügyi emelkedést is mutatnak, daczára a tarifák jelentékeny leszállításának — akkor megengedem, joggal férhetne kétely ahhoz, hogy azok a vasúti jövedelmek jövőre ugyanily mértékben elérhetők lesznek-e. De akkor, mikor a vasúti jövedelmek előirányzásánál az időközi fejlődések daczára messze alul maradunk az eddig tényleg elért eredményeken, akkor, midőn e vasúti nettó bevételek nettó állami bevételeinknek alig 7%-át teszik, arra, hogy ezek a vasúti 7