Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-43

48. országos Ülés 18 minden kritika nélkül, szolgaikig ismételték. . . (Zaj a bal- és szélső baloldalon.) Bocsánatot kérek e kifejezésért; ezen az oldalon gyakran találkozunk azzal, hogy embereknek vagyunk szolgái, én Sághy képviselő úrról azt mondtam, hogy egy eszmének a szolgája, melynek Beöthy képviselőtársam kifejezést adott, ez, azt hiszem, nem lehet sértő. (Helyeslés. Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Azt. mondta tehát Beöthy képviselő úr, hogy enquétteről van szó. A mennyire én ismerem, az enquéteknek úgy elvi természetét, mint jelentőségét és irányzatát, ezt a vitát semmi enquéteféle eszmével összeegyeztetni nem tudom. Mert lehet enquéte bizonyos coneret megoldandó kérdésekre nézve adandó válaszok kieszközlésére; itt erről szó sincs. Lehet enqnéte reformok megállapításáról. Erről sincs szó. Lehet enquéte, eontradictorius eljárással, bizonyos hibák és hiányok feltárására nézve; azt hiszem, hogy erről sincs szó, mert bátor vagyok figyelmeztetni arra, hogy azok a dolgok, a melyeket a közigazgatás köréből mint sérelmeket és visszaéléseket méltóztattak felhozni, azok tulaidonképen vagy a fegyelmi, vagy a kriminalis téren forognak és ennek következtében nem is per tangentem és nem is a törvényhozásban intézendők el, mert itt ezeket soha czélszerűen elintézni nem lehet. Miben áll itt az egész eljárás ? Valaki felhozza a helyi sérelmeket és pedig tuczat számra, söt tizenkétszer ugyanazt a kérdést és akkor a ministernek módja van ebből kénye-kedve szerint kiválasztani azt és válaszolni épen arra, a mi épen neki tetszik. De ez nem enquéte. Az enquete a kérdést meg kell, hogy szorítsa, a a kérdést fel kell, hogy derítse, meg kell, hogy oldja: ez pedig ily módon a törvényhozásban nem fog történni soha és egyébre, mint recriminatiókra, nem is vezet. Ugy, hogyha egyáltalában elismerem annak a jogosultságát, hogy ezen panaszok érintessenek, elismerem ezt azon felfogásból, a melyből ezeket gróf Apponyi Albert az ez ügyben tartott beszédében előhozta, mint motivatiot a bizalmatlanságra. Ezt készséggel elismerem és azt hiszem, sem a mértékben nem csalódom, sem pedig túlságos indiseretiot nem követek eh ha azt mondom, hogy e szem pontból oly hosszasan tárgyalni, annyiszor ismételni ugyanazon dolgokat és visszamenni a közigazgatás miseriái tekintetében egész a század elején kezdődő dolgainkra — mert még ebbíd az időből is hozattak fel adatok — azt hiszem, egy kissé csakugyan túlmegy a határon. Hozzáteszem, hogy ez csak saját nézetem, méltóztassék vele érdeme szerint elbánni. De másfelől meríthetem ebből a jogosultságot arra a megjegyzésre, hogy gróf Apponyi Albert »S. május 2-án, hétfőn. 451 t. képviselő úr Szála vszky Gyula államtitkár úrral szemben nem volt egészen igazságos. Mert mikor a t. államtitkár úr arra hívta fel a figyelmét . . . (Nyugtalanság bal felől. Felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak hallgatni, én is eleget hallgattam. (Halljuk! Halljuk!) Mondom, midőn az államtitkár úr arra hívta fel a képviselő urak figyelmét, hogy ne csak a dolognak személyes részeivel foglalkozzanak, hanem vizsgálják meg evvel kapcsolatosan az instructiok hibáit is, ezt a suplicatiot Apponyi t. képviselő úr visszautasította. Nem vagyok oly egyoldalú, hogy azt mondjam, hogy a baj a rendszerben van, tehát a reform indokolt. Nem. Közigazgatási bajaink összeköttetésben vannak a személyekkel, de az ellenőrzés, a végrehajtás, a szabatosság tökéletes hiányával és a rendszertelenséggel, tehát magával az institutiokkal. És ha így parallel méltóztatnak felállítani a hibákat és hiányokat, azt hiszem, — ha már e térre megyünk — Szalavszky Gyula államtitkár úr felhívásának is eleget lehetett volna tenni. E« ha ezen a téren mozgunk, a vita tartalomban többet nyeri és jobb eredményre is vezetett volna. Nem marad tehát egyéb hátra e panaszok és recriminatiokkal szemben — a mint már említeni bátor voltam, — mint az az álláspont, melyet gr. gr. Apponyi Albert képviselőtársam fogadott el, t, i. a bizalmatlanságnak ezzel való indokolása. Itt csak az a nehézség, hogy a bizalmatlanságot bizonyos közegek visszaéléseivel kapcsolatosan indokolni egy kormánynyal szemben abban a rendszerben, a melyben most mozog közigazgatásunk, vajmi nehéz. Nehéz pedig azért, mert a mint méltóztattak a felhozott panaszokból hallani, azok túlnyomó része választott közegek visszaéléseire vonatkozik. Egész tárgyilagosan elismerem, hogy ha valamely kormány a közvetlen rendelkezése alatt álló közegeknek akár mulasztásával, akár visszaélésével szemben — mert kapcsolatosan ilyenek is hozattak fel, a nélkül, hogy azokat acceptáb nám, mert a dolgokba beavatja nem vagyok — magát igazolni nem tudja intézkedései által és azok megnevezésével, teljesen elismerem, hogy a vita e tekintetben akkor egészen alapos és jogo • súlt téren mozoghatna, De azt hiszem, hogy a felhozott és hosszan tárgyalt — de nem bizonyított — reerimin itioknak ezek csak minimalis részét képezték, a nélkül, hogy ezek jogosultságát vagy heigazoltságát tagadnám vagy elismerném. A legnagyobb részük tehát olyan, a melyek a kormány iránti bizalmatlansággal összeköttetésbe nem hozhatók. Ha pedig odáig megyünk, hogy csakis ezzel a, kormánynyal