Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-24

24. országos ülés 1893. márczius 80-án, szerdán. 2J mértékben, a mint gazdasági tényezőink és viszonyaink megengednék s a mint különösen a világversenyben való részvételünk megkövetelné. (Igaz ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) A t. pénzügyminisfer úr a felirati vita alkalmával nagyon erősen ütötte a mellét, hogy sikerült a fogyasztási adózás terén érdekeinket teljesen megvédeni és hogy az ezen fogyasztási adózással kapcsolatban levő iparágak nagy mérvben emelkedtek és fejlődtek. Eri azonban nem hiszem, hogy a szesztermelőknek nagy része és a sörgyárosok valami lelkesülten mondanának igenlő választ ezen pénzügyministeri nyilatkozatra. A mi pedig az íij ezukorgyárakat illeti, gondolom, a t. pénzügyminister úr is tudja, hogy az új kereskedelmi szerződések életbeléptetése előtt a t. kereskedelmi minister urat mennyire szorongatták az új gyárak tulajdonosai, hogy találjon ki valamely módozatot versenyképességük lehetővé tételére. Bizonyára nem kis fejtörésébe került, míg ezen módozatot megtalálta. Már most, hogy a t. pénzügyminister úr a közös vámterületet annyira előnyösuek találja, hogy az önálló magyar közgazdasági fejlődést biztosító intézményeknek teljesen független felállításától megriadt, azt csak most, a felirati vita alkalmával mondott beszédéből tudtuk meg; s úgy látszik, a t. pénzügyminister úr i< beállott azok közé, a kik azt hiszik, hogy az önálló vámterület behozatala esetében összes nyersterményünk és gabnánk kiszorul Ausztriából. Én azonban tudom nagyon jól, hogy az önálló vámterület mellett is úgy a gabonában, búzában, mint az élelmi czikkekben Ausztria ép-m olyan jó fogyasztónk marad, mint a milyen most. Különben is a búza világforgalmi ezikk, a melyet, mint minden export-országban, még a belföldön is a világárak szerint fizetik meg. Nem hagyható figyelmen kivűl az sem, hogy a búza és termékei tekintetében jó fogyasztóink közé tartozik Ausztrián kivűl Svájez, Olaszország, Brazília; a mi pedig lisztkivitelünket illeti, mely talán értékesebb, e tekintetben Ausztria határozottan nem tartozik első fogyasztóink közé. Nem értem tehát, miként mondhatta a t. pénzügyminister úr oly nagy dicsekvéssel, hogy íme, milyen nagy gazdasági előny származik a közös vámterületből, ha csak az általa e tekintetben mondottakat nem akarjuk oly argumentumnak tekinteni, a mely a beszédnek fényt ad; mert hiszen diesekvőleg említette, hogy a vasutaknak nagymérvűi államosítását behoztuk, hogy a tengeri hajózási ügyeinket rendeztük, pedig ezt csak nem a közös vámterületnek köszönhetjük, de köszönhetjük annak, hogy a vasutakat — némelyeket nézetem szerint drágán is (Igaz ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) — megvásároltuk, a tengeri hajózási ügyek rendé zését pedig annak, hogy az Adriát tetemes öszszeggel subventionáltuk. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hivatkozott a t. pénzügyminister úr a kereskedelmi szerződésekből származó nagy előnyökra is. Én, megvallom, a szerződések hosszabb tartamától eltekintve, valami rendkívüli gazdasági előnyt Magyarországra nézve ezekből a kereskedelmi szerződésekből nem látok. Hisz Svájczezal szemben a búza, a liszt, bor és állatkivitel tekintetében az eddigi állapotok tartattak fenn. Olaszországgal szemben főkiviteli czikkeink: a fa, szesz, czukor és ló tekintetében a status quo fentartatott, sőt a borra nézve némileg még hátrányosabb viszonyban állunk. A Németországgal kötött kereskedelmi szerződés állatkivitelünkre némely előnyöket helyez ugyan kilátásba, de a gabonavámok mérséklése oly csekély, hogy rendkívüli kézzelfogható előnyt ez reánk nézve nem nyújt és ha nyújtana is, nem hagyható figyelem nélkül, hogy ez épen oly hasznára van Ausztriának is, mert hisz rozsban, zabban, árpában Ausztria nagyobb termelő, mint Magyarország. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) A kereskedelmi szerződések főtendentiája, az egyes vámmérséklésektől eltekintve, az, hogy az eddigi állapotokhoz szigorúan akartak ragaszkodni, a mi pedig ipari tekintetben Ausztria érdekeinek megvédését jelenti. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Mi tehát a külfölddel szemben mindig Ausztria közgazdasági érdekeinek lelánezolt követői, Ausztriával szemben pedig saját érdekeinknek figyelembe nem vevői vagyunk. (Úgy van ! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Már magi az az eszme, hogy egy túlnyomóan földmívelésből élő ország egy előhaladottabb és fejlett iparral biró országgal egységei vámterületet képezzen, okvetetlenül arra kell, hogy vezessen, hogy az az iparííző ország alárendeltjévé teendi a földmívelő országot. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hisz a mai közgazdasági életben, a mai vagyonmegoszlási rendszer szerint símmi sem bizonyosabb, mint az. hogy a vagyonosabb és erősebb fél teljesen rabszolgává teszi a gyengébb felet. (Úgy van ! Úgy van! a szélsőbalon.) Mindaz, a mit a közös vámterület mellett felhoznak, hogy ez által legalább biztosítjuk magunknak nyers termékeink és gabaiiánk részére a piaczot, voltaképen igaz, Magyarországra annyit jelent, (Úgy van! Úiy van! a ssélsőbxlon.) hogy Ausztriának nyers és élelmi ozikkskre nézve van* biztos eladója, kinek közelsége folytán e ozikkekhez olcsón jut; Ausztriának pedig a vámközösség egységi politikája folytán az iparczikkek tekintetébea van nagy fogyasztási területe Magyarországon, hol verseny nélkül áll. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Valóban a