Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.
Ülésnapok - 1892-33
g»ÍÖ %$• #"íágos ölés 1882. vármegyék területére is menjenek nemcsak korteskedni, de még magokkal vigyék az egész megyei közigazgatási tisztviselői kart? Hát ez az a tiszta választás és ez az a morális alap, a melylyel a t. belugyminister ár Magyarországon az összes képviselőválasztásokat vezeti ? T. ház! Nem vélek tévedni, ha azt hiszem, hogy Ivánka t. képviselőtársam volt az, a ki tegnap azt mondta, hogy a választási visszaélésekre nem elég hivatkozni, mert azok oly bajok, oly fekélyek az államkormányzat testén, a melyekkel szemben az égető vasat forgatni állandóan és folytonosan kötelessége a parlamentnek, a mely parlament az államkormányzat ellenőrzésére van hivatva. (Helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Csongrádmegyében az általános választások alkalmával nem pusztán a közigazgatási tisztviselők, de az államépítészeti hivatal, a folyammérnökség, a tanfelügyelőség mind ki volt rendelve és mozgásba volt hozva a csongrádi, szentesi és tápéi kerületben állandóan, úgy, hogy pl. a tanfelügyelőnek több rendbeli express levelét láttam, melyeket az egyes tanítókhoz írt, hivatkozva az ő hazafias érzelmeikre, hogy reményű és elvárja tőlük, hogy a szabadelvű párt jelöltjét teljes igyekezettel és erővel segíteni és győzelemre juttatni fogják. Hát, t. ház, akkor, mikor a belugyminister rendelkezésére álló minden megyei közeg s a vele vonatkozásban álló minden állami tisztviselő a választás alkalmával közönséges kortes szerepre vállalkozik, saját hivatalos fuiictiojának elhanyagolásából, akkor a belugyminister úr szájából nagyon cynicusan hangzik a nemzet bizalmára való hivatkozás. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ha másért nem, már ez maga elég volna arra, hogy részemről a belugyminister költségvetését általánosságban se fogadjam el. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ezek azonban, t. ház, pusztán a választási visszaélésekre vonatkoznak és csak nagyon részleges és fogyatékos adatok, de a melyek elegendők arra, hogy részemről már e miatt is a belugyminister úr kormányzatával szemben a bizalmat megtagadjam. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én, t. ház, úgy fogom föl a dolgot és kell is, hogy így legyen, hogy a mily kormányzásban az ország egy vidéke részesül, több vagy kevesebb különbséggel, az egész ország ily módon kormányoztatik. Azok az általános vonások, a melyek ama vidék kormányzatánál nyilvánulnak, az egész ország kormányzatán végigmennek. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Ha Csongrád vármegyének közigazgatására tekintek és az ott uralkodó viszonyokat veszem alapúi és kiindulási pontúi az államkormányzat közigazgatási ágának a bírálására : akkor nyíltan április 9-én, szombaton. és határozottan ki kell jelentenem, hogy a belugyminister úr kormányzata alatt oly mélyre látGm siilyedve az erkölcsi színvonalat, hogy azzal szemben nem pusztán az ellenzéknek, hanem magának a kormánypártnak, ha elfogulatlanul akar ítélni a viszonyok fölött, nagy aggályokat kellene táplálnia és jogos volna a kormánypárt részéről a bizalomnak a megtagadása. Mert nem a közigazgatás tisztasága, becsületessége, hanem legnagyobb részben — azon a szemüvegen ítélve meg a helyzetet, a melyből én és a melyből concrét esetek alapján jogosítva vagyok véleményt mondani — a visszaélések takargatása, a párturalom érdekében egyes emberek istápolása, az, a mi a jelen belugyminister úrnak kormányát jellemzi. T. ház! Balogh János t. képviselőtársam tegnap ecsetelte a csongrádmegyei kormányzati viszonyokat, melyek felett mosolyogni a közigazgatás tisztasága tekintetében nagyon könynyelmíí dolognak tartom. De azok a dolgok csak parányi részét képezik azon fekélyeknek, melyek Csongrádmegye kormányzatában uralkodnak. Sajnálom, hogy a belugyminister úr e súlyos és concret vádakkal szemben, melyek egyik bizalmasának, egy főispánnak kormányzatát érintik, napirendre látszott térni és felszólalásával nem nyújtott nekem alkalmat rámutatni arra, miként van informálva az ottani viszonyok iránt, vagy miként ül maga is benn amaz erkölcsi viszonyok mérlegében. De azt hiszem, a belugyminister űr semmiképen sem fog kitérhetni azon ostrom elől, mely a csongrádmegyei állapotok ügyében többször is ismétlődni fog s azért én a részletes vitánál újra vissza fogok térni e dolgokra. A múlt évben interpellatio tárgyát is képezte a szentesi polgármesterválasztás; de a belugyminister nem felelt rá. Én most erre bővebben reflectálni nem kívánok, mert nem akarom kínozni a t. házat azon botrányos állapotok ismételt, leírásával, melyek meggyalázzák belügyi kormányunkat; hanem, t. ház, rá akarok mutatni egy körülményre, a mely elől nem lehet sem a t. belugyminister úrnak, sem a t. többségnek és egyáltalában a parlamentnek kitérnie. Vájjon szabadelvííség, az államkormányzat jól felfogott érdeke és az úgynevezett államférfiúi bölcsesség vezérli-e a t. belugyminister urat akkor, mikor például a szentesi polgármester választásával Csougrádmegye kormányzatában oly állapotot teremtett, melynek egy 30.000 leiket számláló város kormányzatára messze időkig legszomorúbb visszahatása lesz úgy a politikai erkölcsök szempontjából, úgy a kormájiy iránti bizalom tekintetében, mint egy-