Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-32

$2. orsaágos iÜés 1893, április 8-An, pénteken. 199 polgárának arczképét leleplezze saját közgyűlése termében. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Én nem vonom le ebből a eonsequentiát, hanem óhajtom, követelen és megvárom, úgy is mint képviselő, úgy is, mint ama város közönségének képviselője, hogy vonja le belőle a eonsequentiát a celügynrinister úr. (Élénk helyeslés bal felől..) Meglehet, talán helyesebb lett volna és talán több haszonnal járt volna e felszólalásom, ha interpellatio alakjában adtam volna elő ezeket. (Felkiáltások a szélsőbalon: Jól van ez így!) Megmondom az okot, hogy miért nem interpelláltam. (Halljuk! Halljuk!) Én még, t. ház, nem veszítettem el hitemet, nem vesztettem el reménységemet az iránt, hogy a t. kormány, midőn ily concret esetek által figyelmeztetve van az ottani tűrhetetlen állapotokra, meg fogja ragadni az alkalmat, hogy ő maga a legtisztább forrásból tájékozást szerezzen magának az ottani dolgok és állapotok felől. Ha meggyőződik arról, hogy ezek a dolgok igazak, hogy ezek az okok azok, melyek azt a választóközönséget arra indították, hogy csapa ellenzéki képviselőt küldjön a képviselőházba, a saját jól felfogott érdekében is intézkedni fog az iránt, hogy álljon viszsza a régi állapot s legyen a kormány is képviselve ebben a várraegyében. Madarász József: Dehogy legyen! Inkább ne állítsa helyre a régi állapotot. (Derültség a szélső baloldalon.) Balogh János: Ne méltóztassék a t. ház pártállomásommal ellenkezőnek venni azt, ha régi reminiscentiák támadnak fel bennem, hiszen én húsz esztendei tisztviselőségem alatt tőlem telhető munkássággal, egész lelkesedéssel igyekeztem azon, hogy tisztességet és becsületet szerezzek annak a zászlónak, mely alá politikai tekintetben állottam. (Éljenzés a szélsőbal felől.) Remélem, hogy ugyanaz a lelkesedés és lelkiismeret hevíti a ministerelnök úr szívét és lelkét is, a mi bennem van s vizsgálatot fog indítani azon dolgok iránt, melyek Csongrád vármegyében a közérzületet, zaklatják, hogy úgy mondjam: megbotránkoztatják. Hiszen a vallás- és közoktatásügyi minister úr nem rég hivatkozott rá, hogy távol legyen tőle, mintha rossz [néven venné akármelyik hírlaptól, akármelyik nyilvános orgánumtól, ha figyelmeztetik őt a tárezájához tartozó dolgok vagy ügyek bármelyikének helytelen voltáról, mert így legalább módja és alkalma nyílik, hogy azon a téren orvoslást szerezzen. Ha a kormány egy tagja ekként nyilatkozik, ekként érez, akkor coneedálom, hogy a t. belügyminister úr is ekként érez, ekként gondolkozik. Hoitsy Pál: Nem gondolkozik, mert nincs mivel. (Derültség szélsőbal felől.) Balogh János: De mivel hosszú idő óta azt tapasztalom, hogy állapotaink bajai nem orvosoltatnak, ezen állapotok bajaira kevés gond fordíttatik, daczára annak, hogy van reményem, hogy e helyzet meg fog változni, ez alkalommal nem fogadom el még általánosságban sem a helügyministerium költségvetését. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső haloldalon. Szónokot többen üdvözlik.) Lázár Árpád jegyző: Horváth Gyula! Horváth Gyula: T. ház! (Halljuk! Halljuk! bal felöl.) Én az idők jelének és az állapotok rendkívüli voltának tulajdonítom, hogy a képviselőház budget-lárgyalásai alkalmával oly természetű kérdések hozatnak fel, a melyek, mint az igen t. előttem szólott képviselő úr kijelentette, más alkalmakkor, rendes körülmények közt egyáltalán nem tartoznak a budget keretébe. Tanújele ez, t. ház, annak az administrationalis miseriának, melyben ez az ország szenved. {Úgy van! Úgy van! a balés szélső baloldalon.) Éveken át tartó panaszok állnak az ország előtt, melyek elkezdve a megye termétől az országgyűlés terméig, elkezdve a legalsóbb tisztviselőtől fel a ministerelnök úrig, fel hozzák sérelmeiket s megjelennek ezek újra meg újra, a nélkül, hogy az illetők orvoslást, vagy bár csak, a mi sokkal kevesebb, némi megnyugvást találnának, (Igaz! Ügy van! a balés szélső baloldalon.) kit hiszem, érti az egész ország, tudja mindenki, hogy szükség van a közigazgatás reformjára. De vájjon, a ki látja a jelenségeket, hogy honnan származnak azok a bajok, a melyek a legsulytóbban terhelik az országot, a melyek alatt a legérzékenyebben szenved a nemzet, vájjon a higgadt, objectiv szemlélő elé úgy fogja e állítani a kérdést, hogy mert a megyéknek autonóm jogai túltengenék, ennélfogva egy és más irányban jobb adninistratiot kell behozni, vagy pedig önkénytelenül az a kérdés ltolúl a gondolkozó elé, hogy igenis, maga a központi kormány idézte elő, hogy ezek az állapotok tíírhetlenekké váljanak. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hiszen arra nézve, a mit mindunta lan nap nap után hangoztatnak, liogy szükséges a közigazgatás reformja, arra egyetlen egy érvet sem szolgáltatott az utóbbi idő, mintha a megyék az autonóm jogokkal visszaéltek volna, vagy pedig gátul szolgáltak volna az állami administratio helyes menetének. Hanem azt látjuk, hogy ha a múltban mutatkoztak is ilyen jelenségek, de a jelenben a központi kormányzatnak visszaélései oly mérvet öltöttek, hogy mindazok a bajok, melyek a múltban mutatkoztak a megyei közigazgatásban, mind elenyésznek azon administrationalis miseriák előtt, azon administrationalis confusiu előtt, melyet a kormány az