Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-32

82, országos Més 1892, április 8-A«, pénteken. 187 állapot ez, t. ház, nemcsak a közügyek szolgálata érdekében, ;i melyek az ilyen függő helyzetben levő tisztviselő kezében valósággal ki vannak szolgáltatva ; de szomorú állapot ez maguknak a munkás tisztviselőknek szempontjából is, mert bizony nagyon sok keserű lelki tusát kell nekik leküzdeniök, a míg beletörődnek abba a fásultságba, hogy közönyössé válik előttük meggyőződésüknek őszinte nyilvánítása. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hozzájárul mindezekhez a mai időkben felszaporodott munkával arányban nem levő csekély létszáma a munkaerőnek, továbbá a mai viszonyok közt a megélhetést, az állásnak megfelelő tisztességes és becsületes megélhetést nem biztosító csekély mérve a fizetésnek. Ujabb törvényalkotásainknál egy, úgyszólván állandóvá vált symptomával találkozunk és ez az, hogy törvényeink a helyett, hogy rövid, könnyen érthető eathegoricus és impcrativ intézkedéseket tnrtalmaznának, hoszszadalmasak, terjengősek, elastieusak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hosszadalmasak annyiban, hogy némely törvényünkben egész lapok foglaltatnak egy szakaszról, úgy, hogy egyes szakasz valóságos elbeszéléshez hasonlít. (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) Ehhez hozzájárulnak a törvényeket kísérő életbeléptetési ministeri rendeletek, melyek hosszadalmasság és terjengősség tekintetében túllicitálják magukat a törvényeket, úgy, hogy a végrehajtásra hívatott képviselő kezébe olyan óriási anyaghalmaz van adva, hogy különben is felszaporodott munkája mellett nem képes azt magáévá tenni, hogy úgy mondjam megemészteni. (Úgy van! szélsőbal felöl.) A mikor pedig a végrehajtásra kerül a sor, a nélkül, hogy a törvényt tanulmányozta, annak szellemével megismerkedett volna, alkalmazza azt, a fenforgó concret esette egyéni felfogása szerint ráülő, kikapott paragraphus szerint. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De van a törvény végrehajtása körül egyéb baj is. (Halljuk! Halljuk!) Minden nevezetesebb törvényeinknél megvan az, hogy annak végrehajtása temérdek sok kezelési munkával jár. Ha megtekintjük a végrehajtásra hívatott hivatalokat, mit látunk? Látjuk azt,hogy a munkaerőnek jelentékeny, mondhatnám, talán felerésze, rubrikázással, kimutatásokkal, felterjesztésekkel foglalkozik. A súly erre a kezelési munkára, van fektetve, ez a fontos, mert ez az, amit felülről látnak és számon kérnek, ellenben az intézkedés lényege semmi. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hozzájárul ezekhez a bajokhoz még az is, hogy ámbár, mint már az imént érintettem, az 1883-iki törvény gondoskodott arról, hogy a tisztviselők minősítését megkívánja, azonban a törvény ezen intézkedése alól nagyon is kilátszik a lóláb. Mert habár a törvény a közigazgatási tisztviselői állás betöltésére nézve általánosságban kíván is némi qualificatiot, de mindjárt készen van a kivétellel is, a mely kivétel a törvénynek hasznát a jelen időre, a mely szempontból a közigazgatást megbírálni szoktuk, javarészben illusoriussá tette. Azt mondta nevezetesen, hogy mindazok, a kik a törvény végrehajtása alkalmával tisztviselői állást már elfoglaltak, habár semmi qualificatioval nem bírnak is, arra az állásra nemcsak hogy újból megválaszthatok, de még elő is léptethetők és ezzel meg van teremtve az a képtelenség, hogy mondjuk egy elmebeli képzettséggel nem bíró, megfelelő iskolákat nem végzett szolgabíró nemcsak hogy újra megválasztható szolgabíróvá, de még alispánná is előléptethető, illetőleg elfoglalhatja azt a jelentőségteljes állást, a melyhez különösen az 1883-iki törvény utáni alkotások oly jelentékeny fontos feladatokat fűztek és a melyeknek végrehajtása ily esetben az elméleti képzettség hiányában szenvedő tisztviselő kezébe és bizony nem a mester kezébe kerül. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mit szóljunk továbbá az ellenőrzésről, arról az ellenőrzésről, mely a főispánnak, alispánnak, a szolgabírónak kezébe van letéve. Ez már maga is úgy megérdemli az ázsiai jelzőt, mint a szűz leányt a koszorú. (Derültség.) Soha szerencsétlenebb intézkedést és nagyobb könnyelműséget nem ismertem, mint a melylyel ez a jog legnagyobbrészt, gyakoroltatik. (Halljuk! Halljuk!) Talán lesz alkalmam máskor, más körülmények közt bővebben foglalkozni ezzel a nagyon nevezetes kérdéssel, mely egymagában is igen elegendő arra, hogy a jó közigazgatáshoz fűzött reményeket tönkretegye. De nem kívánok ezúttal a részletekre kiterjeszkedni, csak reá akarok erre mutatni, mint a bajok egyikére. (Halljuk!) Nagyon sok kívánni és javítani való maradt hátra az árva- és gondnoksági ügyek kezelése terén. E themával sem foglalkozom azonban bővebben, mert elismerem, hogy ez magában véve is olyan tág mező, a mely egy önálló dissertatio keretébe is beleillik. Az árvaügyi törvények hiányairól, de ezek közül is csak némelyikre kívánok nagy rövidséggel rámutatni. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Azon rendszer, a mely szerint az árvaügyek kezelése és elbírálása harmad- és legfőbb fokban a kormány kezébe van letéve, továbbá az árvaügyekkel foglalkozó másodfokú bíróságnak, mondhatnám az észjogi törvényekkel össze nem egyeztethető módon való összeállítása, a mely szerint tagjaitól — néhány csekély kivétellel — sem elméleti, sem gyakorlati képzettséget nem kívánnak, holott e fórum oly hatóság fölött ítél, melynek tagjaitól a gyakorlati jártasságot elvitatni még sem lehet: ez a rend24*