Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-32

188 32. országos ülés 1898. április 8-án, pénteken. szer képtelenség; (Helyeslés a szélső baloldalon.) egy ilyen rendszer, a mely már előlegesen szabályul azt állítja föl, hogy egy, habár legkevésbbé fontos árvaügy, mihelyt az vitássá válik és be nem fejeztetett, egy szerencsétlenül összealkotott magasabb fórumhoz kerüljön elbírálás végett: már magában véve is tarthatatlan, (Helyeslés a szélső baloldalon.) E rendszer tarthatatlan és a leggyökeresebb orvoslást igényli, (Helyeslés a szélső baloldalon.) mely rendszer mellett, méltóztassék elhinni, nem kevés számával találkozunk az életben azoknak, a kik nem már nagykorúságukat, hanem aggkorukat érték el és még mindig abban fáradnak, hogy árvaügyileg' kezelt vagyonukhoz hozzájussanak. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mindezen bajokon és ezeken kivűl azokon, melyek a mi beligazgatási állapotainkban fenforognak, segíteni, felfogásom szerint nem azzal lehet, a mit a kormány tervez, nem az államosítással, nem a választási rendszer eltörlése mellett, a kinevezési rendszer behozatalával. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ez magában véve semmi. Ez nem fog egyébre szolgálni, mint a kormányhatalom mindenhatóságának erősítésére; (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) de magára a beligazgatás javítására ép oly kevéssé fog szolgálni, mint a mily kevéssé használ az, hogy ma a beligazgatás munkásainak jó része kinevezve van. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ezeken a bajokon, a melyeknek némelyikére rámutattam, nézetem szerint csak gyökeresen, bátor kézzel és hozzáteszem kíméletlen kézzel lehet javítani és csak azután kell mondani ítéletet magáról a rendszerről. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ezeket kívántam a megyei közigazgatást érdeklőleg röviden előadni. Bátor vagyok még hozzászólni a táreza egy másik kérdéséhez, nevezetesen a közegészségügy kérdéséhez. (Halljuk! Halljuk!) Elismerem, hogy e téren nagyon sok üdvös intézkedés történt az utóbbi időben. l)e azért még most is nagyon igénybe veszi ez ügy a kormány és a törvényhozás istápolását. Hazánkban az utóbbi években, sőt évtizedekben a járványok úgyszólván meghonosodtak. E részben történt is sok, de kivált egy tekintetben még nagyon sok a kívánni való: a ragályok azon nemével szemben, mely a gyermekek soraiból szedi áldozatait. ( Úgy van! a szélsőbalon.) Sok a tenni való a köztisztaság szempontjából a lakásviszonyok tekintetében is. Nem a főváros lakásviszonyairól akarok szólani —- tegye ezt nálam hivatottabb — hanem a vidékről. (Halljuk!) A vidék szegényebb osztályai s kivált az uradalmak munkásai azok, a kikre a figyelmet felhívom, Újabb időbeli földes urának takarékossági szelleme százával utalja az urasági cselédeket egészségtelen, bűzhödt lakásokba, melyek tele vannak a betegség miasmáival. Ez oly nagy baj, a melyen legislativ úton lehet segíteni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Sok törvényhatóságban van erre nézve ugyan szabályrendelet, de fájdalom, nagyon kevés van végrehajtva. Nagyon fontos továbbá egészségügyi intézményeink javítása s azok személyzeti létszámának szaporítása. Helyesen vezetett egészségügyről ma, midőn a gyógyítás oly drága, a népnek alig lehet beszélni. Tudom, nem kevés áldozattal járna e téren a javítás, de ép e tér az, a melyen az áldozatot sokalni nem szabad. (Igaz! Úgy van! bal felől.) Rendkívül fontos a nyilvános betegápolás ügye is, melyet az 1875-iki törvény oly elmésen rendezett, hogy a míg egy szegénysorsú beteg illetőségi helyének megállapítása végbemegy, ügye a sok törvényhatósági tárgyaláson keresztül valóságos tengeri kígyóvá lesz, hogy e kérdés különböző törvényhatóságokat csaknem egymás ellenfeleivé teszi, hogy szinte kényszeríti a községeket arra, hogy a szabad költözködést megakadályozzák. Tudjuk, hogy míg a szegény sorsú beteg nyilvános betegápoló házainkból kikerül, meglehet, nem is egészségesen: koldusként jut haza, mert a magas ápolási költségek nemcsak az ápoltnak, hanem családjának vagyonát is felemésztik, nem lévén semmi határa ezen költségek behajtásának, úgy hogy ha csak egy viskója, egy házikója van, a mely legalább otthont nyújt, a melyben az idő viszontagságai ellen oltalmat talál, azt is kíméletlenül ellicitálják ápolási költségek fejében Ezzel az eljárással a megyékben és a községekben nem ritkán, de nagyon sűrűn találkozunk. S ez a jelenség nemcsak elszomorító, de vérlázító. (Igaz! Úgy van ' a szélső baloldalon.) Szólni kívánok még egy másik kérdésről, nevezetesen a közbiztonság kérdéséről. (Halljuk! Halljuk!) Nem is oly nagyon régen volt az még, midőn hazánkban a megyei pandúr-intézmény állott fenn. Általános volt ellene a panasz országszerte. Jött helyette a csendőrség katonai szervezete. (Halljuk ! Halljuk!) Kétségtelen, hogy a közbiztonsági helyzet ettől fogva javult. Nem is csoda, hogy mikor az addig rosszul fizetett egyének helyébe jöttek a jobban fizetett és fegyelmezett egyének, midőn a létszám körülbelül megötszörödött, mindennek a hatása meg is látszik. Azonban nem az a kérdés, hogy értünk-e el valamely eredményt, hanem hogy elértük-e magát a. czélt, a melyért ezt a nagy áldozatot hoztuk ? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az a kérdés, hogy a hozott nagy áldozatnak megfelel-e az ellenszolgálat? A felelet az, hogy nem ; mert a csendőrségnek az a, hogy úgy mondjam, szerencsétlen szervezete, a melynél fogva a közbiztonságnak ezen végrehajtó közegei a közbiztonság intéző hatóságaihoz, a bíróságokhoz,