Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-31

SÍ. orsrtgos Mén 1S9S, április 7-én, osötCrtSkSn, 165 követeltük, hogy a kormány az állam közegeit, kivált a főispánokat ne használja fel, mint párt­szervező főkorteseket, mert ma is ez történik. A. mai lapokban olvasható ennek világos bizo­nyítékán] az, hogy a főispán Hevesmegyében összehívta a kormánypárt előkelő embereit saját házához, ott velők értekezletet tartott, melyen elhatározták, hogy a szabadelvű pártot az egész megyében szervezni fogják. Midőn a múltkor a nemzeti párt tisztelt vezére, gr. Apponyi Albert kijelentette, hogy az ország érdekében állónak tartja, hogy a pártok országszerte szervezked­jenek és hogy ő szervezi is pártját és a mi­nisterelnök úr sietett kijelenteni, hogy ezt majd ő is megteszi: akkor mindjárt megjegyezték, hogy ez kétségkívül meg is fog történni, csak­hogy más alakban, a főispánok által. Hát most azt kérdezem, hogy daczára annak a sok szemrehányásnak, melyet tettünk a kormánynak, hogy a főispánok visszaélvén állásukkal, nyilt korteziát űznek: hogy van az, hogy Heves­megyében a főispán állott a kormánypárt élére és szervezte a pártot ? Kérdem : a kormányelnök tudomásával történte ez, helyes-e ez? (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) 0 adott-e erre uta­sítást, vagy az illető saját ügybuzgalmából kö­vette-e ezt el? Mert, gondolom, önök sem fogják állítani, hogy ez helyén van. (Zaj a jobboldalon.) Nyilatkozzanak őszintén, nyilatkozzék a t. tál­oldal, helyesli-e azt, hogy egy főispán össze­hívja a megyében a pártot és azt szervezze 1 Helyeslik-e azt önök? Összeegyeztethetőnek tart­ják-e ezt a közigazgatás érdekeivel? Mi fog ebből bekövetkezni? Az, hogy a közigazgatás­nak pártszervezete lesz. (Zajos helyeslés a bal­és szélső baloldalon.) Mihelyt a főispán áll a párt élére, az a közigazgatás, mely ott folyik, a fő­ispán pártjának színezetét fogja viselni és annak az érdekeit fog igyekezni abba beerőszakolni. (Igaz! Ügy van! a bal- és szélsőbal felől.) Nem közönyös kérdés ez sem az ellenzékre, sem az egész országra nézve. Szervezkedjenek a pártok mindenütt; szervezkedjenek, a mint tetszik ; legye­nek ellenzékiek vagy kormánypártiak, nekünk ahhoz semmi közünk; de mikor a főispánok álla­nak a kormánypárt élére, azok hívják össze a szervezkedő gyűléseket, jogunkat és kötelessé­günket teljesítjük e helyen, (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) mikor ez ellen tiltakozó szavunkat felemeljük. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Az a főispán tisztviselő, azt az ország fizeti, (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) annak nincs joga pártot szervezni és ezen szervezkedés által az általa kezelt adnri­nistratiora a pártérdek színezetét reányomni. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Le­gyenek önök őszinték; mondják meg, helyes­lik-e, vagy nem és ha nem helyeslik, adjanak ennek kifejezést; ha pedig helyeslik, legyenek őszinték, hogy az ország magát e tekintetben tájékozhassa. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Ezeket elmondván, felkérem a t. minister­eln( k urat, nyilatkozzék arra nézve, hogy a hevesmegyei főispán kapott-e utasítást pártszer­vezkedésre? (Egy hang jobb felől: Hiszen csak sza­bad nekünk is szervezkedni! Nagy zaj a bal- és szélső laloldalon. Zajos felkiáltások a bal- és szélső balolda­bon: A főispánnak nem szabad a párt élére állani! Öt az ország fizeti! Gyalázat! Elnök csenget.) Gr. Károlyi Gábor: Az ország fizeti, nem a pártcassa! (Nagy zaj.) Horváth Gyula: Akkor a pártcassából kell fizetni. (Folytonos nagy zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Szederkényi Nándor: Helyesli-e ezt a t. ministerelnök úr? Hegedűs Sándor: Önöknek is van párt­cassájuk! (Nagy zaj a bal- és szélső baloldalon.) Szederkényi Nándor: Tessék nyilatkozni s akkor tisztán fogunk látni s a kormányt sem fogjuk vádolni azzal, hogy politikáját igyekszik véka alá rejteni és künn azt oly eszközökkel gyarapítani, melyek ellenében tiltakoznunk kell nemcsak az ország, nemcsak a parlamentaris min. hanem az erkölcsiség érdekében is. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ezeket kíván­tam elmondani. Részemről a tételt nem szavazom meg. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. (Nagy zaj a bal- és szélső' haloldalon. Felkiáltáfok: Halljuk a ministerelnököt!) Gr. Szapáry Gyula ministerelnök: (Halljuk!Halljuk!) Azért késtem felszólalásom­mal, mert a pozsonyi hídra vonatkozó adatokat a legilletékesebb helyről, a betegsége miatt meg­jelenésében akadályozott kereskedelmi minister úrtól kívántam megkapni és az ő általa nye­rendő válasz alapján akartam ezen kérdéshez szólani. (Helyeslés jobb felől.) Nehogy azonban a miatt méltóztassanak nehézségeket tenni, hogy a vita bezárása után nyilatkozom, ezen válasz bevárása nélkül leszek bátor ezen ügyre vonat­kozólag úgy nyilatkozni, a mint arról tudomás­sal birok, fentartva azonban a kereskedelmi minister úrnak, hogy e részben esetleg bővebb felvilágosítással szolgálhasson. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőház! Azon állítással szemben, hogy a pozsonyi hídvámnál oly eljárás követte­teti volna, a mint azt Pázmáncly Dénes t kép­viselő úr előadta, az én informatióm alapján a következőket vagyok bátor előterjeszteni. Tudo­másom szerint a pozsonyi polgárság részéről még 1890-ben indult meg a mozgalom az iránt, hogy a Pozsonyban évszázadokon át fennálló gyakorlat, a mely szerint a pozsonyi polgárok gyalog, ingyen mehettek át a hídon, továbbra

Next

/
Thumbnails
Contents