Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.

Ülésnapok - 1892-24

i • 2á. országos ttlés 1892. inárézius Sö-án, síerdáii. mert látunk oly földbirtokosokat, a kik kénytelenek 1 érméseiket raktáron tartani, a kik eladták termésöket bizonyos terminusra, de nem képesek azt akkorra helybe szállítani. Nagy uradalmak képesek bevárni az időt, a mikor ez bekövetkezhetik és legfölebb az árnak kamatját vesztik, de a kisebb birtokos nem tud ezzel megbirkózni. (Úgy van .' Úgy van! a hal- és szélső baloldalon.) Ott vannak az igazságügy terén elhalaszthatatlan, elkerülhetetlen reformok, melyek óriási összegeket vesznek igénybe. Hisz börtönügyünk oly állapotban van, hogy az ember elpirul, ha valaki külföldről idejő és ez állapotot látja. Van számos humanitárius intézet, melynek hiányát okvetlenül pótolni kelj. Hiszen hogy csak egyet említsek : ezrével vannak az országban a siketnémák, a vakok, a kiket elhelyezni sehol sem birunk. Hosszú lenne a sorozata annak, a mi még hiányzik. Mindenki tudja, mindenki érzi; minderre elkészülve kell lenni. Az igen t. pénzügyminister úr okt. 7-én tartott exposéjában mintegy érezvén, hogy ez képezi gyengéjét a mi háztartásunknak, hivatkozott arra, hogy bizony eléggé bőségesen juttatja a kincstár az anyagi segélyösszegeket a kormányzat különböző ágainak és így elősorolta nevezetesen, hogy négy esztendő alatt, beleértve az 1892. évet is, a belügyi ministeriumnak rendes kiadásai szaporodtak 500.000 frttal, a kereskedelmi tárczáé 19,300.000 frttal, az igazságügyi tárczáé 1,400.000 frttal, a földmívelésié 1,100.000 frttal, a honvédelmi tárczáé 3,300.000 forinttal. Engedelmet kérek a t. minister úrtól, ez bizonyára vajmi kevés vigasztalás, mert először eltekintve attól, hogy négy esztendő alatt ily emelkedés nem is volna valami rendkívüli, de aztán lényegében túlnyomó része azoknak, a miket elősorolni méltóztatott, egészen illusorius. Mert hiszen az a 19 millió, mit a kereskedelmi tárczának, az az 1,400.000 írt, melyet az igazságügyi s az 1,100.000 frt, melyet a földmívelésügyinek ad, az tulajdonképen üzemfentartás, mely a pénzügyministernek bőségesen visszatérül. Hiszen igen jól méltóztatnak tudni, hogy a kereskedelmi ministerium majdnem kétszerannyit szállít a pénzügy ministeriumnak, mint a mennyit az ad neki. A földmívelési ministerium kiadása 13,832.000 forint, saját bevétele pedig ennél 3.000 forinttal több. De még az igazságügyi tárcza is, igaz, hogy nem saját bevételeiből, de felmutathat a pénzügy ministerium tárczájában oly jövedelmet, mely tulajdonképen az igazságügyi tärezához tartoznék. Itt vannak a jogilletékek, melyek felmennek 14 millióra, a bélyegek, melyeknek egy részét tagadhatatlanul az igazságügyi tárczába kellene sorolni, ha — á mi sokkal helyesebb — nem volna benne a pénzügyministerium tárczájában. Mi marad tehát ? Maradnak az igazi kiadások, a mint méltóztatott felemlíteni, 500.000 frt a belügyministeríum számára. De nem hiszem, hogy azzal dicsekedhetnénk, ha Magyarország összes belügyi szükségleteire egy esztendőben bírtunk 125.000 frttal többet adni, mint eddig, a mikor még annyi a teendő. Marad továbbá a közoktatási és vallásügyi ministeriumnak 1,100.000 frt. A honvédelmi ministeriumról nem szólok; nem mondom, hogy ez meddő költség; örvendek, ha honvédelmi intézményünk minél jobban fejlődik, de tény az, hogy ez nem függ tőlünk, miután a honvédség kiegészítő részét képezi a közös hadseregnek és e tekintetben a közös hadügyminister intézkedik, itt a honvédelmi minister csak végrehajtja az utasítást, melyet onnan kap. De ha szemben ezekkel a relatív csekély kiadási emelkedésekkel, tekintetbe veszem, hogy például csupán csak ebben az egy esztendőben a közösügyi kiadás rendes rovata 1,082.000 forinttal emelkedett, hogy a rendkívüli költség 5 millió ; és ha hozzászámítom a boszniai és herczegovinai rendkívüli költségvetést, 6,647.000 forint, mely nem egyszerre, ebben az esztendőben keletkezett ugyan, de oda fejlődött: ezzel szemben, azt hiszem, azok a nyomorúltan csekély összegek, melyeket saját szükségleteinkre fordítunk, ezeket a kiadásokat ellensúlyozni nem képesek. Egyébiránt ismétlem: én teljes készséggel elismerem a javulást, mely pénzügyi helyzetünkbenbeállott; valamint készséggel elismerem, hogy az igen t. pénzügyminister úr nagy buzgalommal, óvatossággal és szakértelemmel vezeti ügyeinket. Mielőtt ezt a részt elhagynám, egy kérést és egy kérdést vagyok bátor a t. minister úrhoz intézni. Tudjuk, hogy két nagy reform előtt állunk: egyik a valuta, rendezése, a másik az adóreform. Az elsőre nézve, mely fölött magam is készséggel jelentem ki örömömet, csak arra vagyok bátor kérni a t. minister urat, méltóztassék lehetőleg legszigorúbban ügyelni arra azon tárgyalások folyamán, a melyeket természetszerűleg ez ügyben a másik állammal folytatnia kell, hogy abból megint ralami újabb közösügy ne keletkezzék. (Helyeslés hal felöl.) Ne méltóztassék elfeledni, hogy a pénzverés, pénzkibocsátás a magyar királynak olylsouverain joga, melyet soha senki kétségbe vonni nem mert. (Úgy van! Úgy van! hal felöl.) De akármiként történjék az, ma, miután szerződés áll fenn közöttünk és az u. n. osztrákmagyar nemzeti bank között, én csak arra kérem az igen t. minister urat, ha most