Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-10

lö. országos ülés 1892, ínáreíhis 9-én, szerdám 79 vonatkozó ígéretét beváltotta volna, továbbá a választásoknak erőszakos vezetése, oly mértékben domborította ki a kormánynak hatalmi politikáját, hogy reformtervei iránt minden bizalom ki van zárva. Szükségesnek tartjuk tehát már most kijelenteni, hogy a közigazgatási reformnak azon részeihez, melyek a kormányhatalom növekedését tartalmazzák, csak ugy fogunk hozzájárulhatni, ha a kormány azon javaslatait is előterjesztve látjuk, melyek az önkormányzatnak, a jogvédelemnek és a tisztviselői állásnál? biztosítékait tartalmazzák, tehát az 1S91: XXXIII. törvényezikkben felsoroltakon kiviíl a községeknek és városoknak rendezéséről, továbbá a fegyelmi törvény módosításáról szóló javaslatokat, és ha ezek a jogállam és szabadelvííség követelményeinek megfelelnek; továbbá: ha az 1891: XXXIII. törvény ezikkben felsorolt javaslatoknak és az új fegyelmi törvénynek együtíe < életbeléptetésére nézve teljes biztosítékot nyerünk; végíil, ha előbb megtörténtek azok a törvényhozási intézkedések, melyek a képviselőválasztások szabadságának és tisztaságának megóvására szükségesek. Felséges urunk! A legmagasabb trónbeszéd kilátásba helyezi a képviselőválasztások fölötti bíráskodásnak átruházását a kir. Curiára. Ezt mi elvileg helyeseljük, és olyan javaslathoz, mely ezt a kérdést kielégítő módon oldja meg, szívesen hozzá fogunk járulni. De ezt a rendszabályt egymagában véve elégségesnek nem találjuk. Mert kötek-s őszinteséggel ki kell mondanunk, hogy a hivatalos hatalommal való visszaélés és a eorruptio a képviselőválasztásoknál ma már annyira elterjedt és olyan fokra hágott, hogy magát a parlamentarismusnak lényegét, a nemzeti akaratnak szabad érvényesülését teszi kérdésessé. Felséged uralkodásának legnagyobb dísze az, hogy mint szigorúan alkotmányos fejedelem, a nemzet akaratával egyetértően kívánja királyi jogait gyakorolni. De az ilyen visszaélések által befolyásolt választások nem nyújtanak Felségednek biztos tájékozást a nemzet igazi akarata iránt, és így Felségednek legjobb atyai szándéka mellett is veszélyeztetik a trón és a nemzet közti bizalomteljes egyetértést Ezért tehát szemügyre kell vennünk ezt a bajt azzal a férfias bátorsággal, melyet más alkotmányos nemzetek a szabadság igazi szeretetéből merítettek, hogy az ö közéletükben is mutatkozó ezen sebeket ne háborgassák álszégyenlől, hanem orvosolják elszánt kézzel. Végig kell mennünk mindazon törvényeinken, melyek a képviselőválasztásokra vonatkoznak, és azokban át kell alakítanunk azokat az intézkedéseket, melyek ma a visszaélések elkövetésére alkalmat nyújtanak; szaporítani és tökéletesbíteni mindazokat, melyek e visszaéléseket gátolják; szigorítani azokat, melyek megtorolják. Ennek a reformnak eszközlése, ha minden oldalon meg van hozzá az őszinte jóakarat, sem magában véve nem nagyon nehéz, sem igen hosszú időt nem vesz igénybe. Az a kormány, mely azt felkarolná, ezzel többi reformjainak hathatós útját egyengetné, mert megmutatná, hogy nem törekszik egyoldalúlag hatalmának kiterjesztésére. Mi pedig hódoló tisztelettel, de egész határozottsággal ismételve kijelentjük, hogy — miután ennél a reformnál alkotmányunk valóságának és nemzeti szabadságunk lényegének biztosításáról van szó — mi ezt tekintjük fontosságra és idősorozatra nézve elsőnek, és hogy addig, míg törvényerőre nem emelkedtek mindazon újabb biztosítékok, melyekkel az utolsó tapasztalások szerint a képviselőválasztások szabadságát és tisztaságát körülbástyázni szükséges, olyan reformot nem fogadhatunk el, mely a kormányhatalomnak fokozását tartalmazza. Felséges urunk! Hódolatteljes előterjesztésünk végén visszatérünk a legmagasabb trónbeszédnek azon már előbb érintett részére, mely a 25 évvel ezelőtt létesített közjogi kiegyezésről, mint hazánk eddigi és ezentúli fejlődésének alapjáról emlékezik meg és kiemeli, hogy ez az alap helyesnek bizonyult és hogy ízt >bármiféle rázkódtatásoktól meg kell óvni«. Teljesen osztozunk a legmagasabb trónbeszédnek ezen felfogásában, és épen azért mély sajnálattal kell látnunk, hogy Felséged kormányának politikája ezt a kiegyezést mélyreható rázkódtatások veszélyének teszi ki. Az 1867-iki kiegyezés a pragmatict santio kettős alapgondolatának a modern alkotmányosság által követelt formába öntése. E kettős alapgondolat Magyarország állami önállósága, és a Felséged uralkodása alatt álló országoknak közös védelme. E ezélból az 1867: XII. tez. taxatíve felsorolta a közös ügyeket, valamint azon ügyeket is, melyeknek közös egyetértéssel való elintézésére törekedni kell, fenmaradván ez utóbbiakra nézve az országnak önrendelkezési joaa, ha az egyetértés el nem érhető. De ezek a törvényes intézkedések nem ejtettek csorbát a magyar koronának önállóságán, mely bár ugyanazon fejedelemnek homlokát díszíti, nem olvad bele az osztrák császári koronába, és nem csökkentették a magyar állam önállóságát sem, mely bár egy nmsik állammal közös védelmi viszonyban áll, és ennek megfelelő közös intézményeket alkotott, nem vált valamely összbirodalomnak részévé. Ez a kiegyezés alapgondolata; és ezen alapgondolat sértetlen megóvásában, minden azzal ellenkező, a múltból fenmaradt tényleges állapot megszüntetésében, közjogunk hézagainak ezen