Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-10

u 10. orsiágos Ülő* lHUt. márwritts Mn, Héráin, kereskedelem érdekeinek előmozdítására vonat­kozó javaslatokkal fog az oszággyíílés elé lépni. Mi ezeket az előterjesztéseket teljes buzgalom­mal fogjuk tárgyalni, sőt kötelességünknek tart­juk, hogy e téren minél intensivebb és több­oldalú munkát sürgessünk és követeljünk. Az ország némely részében előfordult társadalmi forrongások és az északi megyék területén mutat­kozó éhinség nem csupán pillanatnyi intézkedésre hívják föl a törvényhozást és a kormányt, hanem arra is, hogy a kereseti források szaporodását és különösen az ipari termelés meghonosítását előmozdítsa ott, a hol annak természetes előfel­tételei megvannak, a hol tehát csupán a kezde­ményezés nehézségeit kell leküzdeni. A közgazdasági kérdések sorából kiemel­jük a valuta rendezését, melynek keresztülvite­lét a legmagasabb trónbeszédezen országgyűlés feladatai közé számítja. Elismerjük, hogy ez a művelet állami hitelünk megszilárdulásának és egészséges közgazdasági fejlődésünknek egyik nagyfontosságú tényezőjévé válhat, és azért készséggel fogunk ahhoz hozzájárulni, ha az a kellő előfeltételek mellett, a kedvező időpontban, a szerzett jogok megóvásával és az átmeneti rázkódtatásoknak lehető kikerülésével hajtatik végre. Megelégedésünkre fog szolgálni, ha ezen az országgyűlésen alkalmunk nyílik a régen várt igazságügyi reformokkal az anyagi és az alaki jognak terén behatóan foglalkozhatni; de fájda­lommal nélkülözzük a legmagasabb királyi trón­beszédben a katonai büntető-igazságszolgáltatás­nak fölemlítését, melynek korszerű átalakítására az ország már évtizedek óta vár. Ezt a refor­mot elhalasztanunk már nem szabad; a tanul­mányozás szokott kifogását ennyi idő után csak ürügynek tekinthetjük; és nem tennénk eleget népképviselői kötelességünknek, ha a nemzetnek minden fegyverfogható fiát, katonai szolgálatának ideje alatt, továbbra is megfosztatni engednők az állampolgárság egyik leglényegesebb jótéte­ményétől, a kellő biztosítékokkal ellátott igaz­ságszolgáltatástól. A legmagasabb trónbeszéd a vallási ügye­ket is érinti, de ezek tekintetében, a felmerült sajnálatos bonyodalmakkal szemben is, csupán azt az általános óhajtást fejezi ki, hogy az állam és egyház közötti béke a kölcsönös érdekek és jogkörök megóvása mellett fentartassék. Tel­jesen magunkévá teszszük ezt az óhajtást, de kételkedünk abban, hogy Felséged kormányának tétovázó eljárása annak teljesüléséhez vezessen, A vallásügy helyes vezetése egyik leglényege­sebb el őföl tétele ama nagy czél elérésének, melyre a magyar politikának mindenek fölött törekednie kell, hogy tudniillik a haza összes polgárai, valamint közjogilag egységes nemzetet képeznek, ugy az erkölcsi solidaritás átérzésé­ben is felbonthatlanul tömörüljenek. Ez a czél pedig csak olyan politikával érhető el, mely mindenkinek azon jogos igényét, hogy a vallás terén is az állami renddel megférő legteljesebb szabadságot élvezze, tiszteletben tartja, de senki­nek olyan követelését, mely mások elnyomására irányúi, tekintbe nem veszi. Ez a politika a lelkiismereti szabadság és a jogegyenlőség el­vein alapúi és ezeket érvényesíteni a haza min­den polgárára kiterjedöleg a vallásügyre kiható állami intézményekben és kormányzatban; tisz­teletben tartja az egyházak jogait, és gondosan őrködik a fölött, hogy a nemzeti egység nagy orgánumának, az államnak tekintélye erkölcsi csorbát ne szenvedjen. A legmagasabb királyi trónbeszéd a köz­igazgatásnak korszerű átalakítását tűzi ki ezen országgyűlésnek egyik legfontosabb feladatául, és Felséged ezen kijelentése teljesen találkozik a mi meggyőződésünkkel. Elismeréssel vesszük azt az ígéretet is, hogy Felséged kormánya az 1891. évi XXXHí. törvény ez ikkben felsorolta­kon kivtíl még egyéb, a közigazgatás rendezé­sére vonatkozó javaslatokat is szándékozik elő­terjeszteni, különösen a tisztviselők jogviszo­nyainak szabályozásáról, továbbá az egyesületi és gyülekezeti jogról szóló törvényjavaslatokat. De a tett tapasztalások után ezekben a kijelen­tésekben még nem találhatunk teljes meg­nyugvást. Mindig azt tartottuk, hogy a közigazgatási reformnak azon része, mely a központi háta lom kezeibe több jogot ad, csak olyan intézke­désekkel együtt lépjen életbe, melyek az önkor­mányzatot és a közjogi jogvédelmet biztosítják, a politikai szabadságot megvédik, és a tisztvise­lők állását a jogállam követelményei szerint állapítják meg. A múlt országgyűlés hajlandó volt eme biz­tosítékok nagy részére nézve Felséged kormá­nyának puszta nyilatkozataiban és az egészséges fejlődés reményében megnyugodni, és igy elné­zően támogatta azt az egyoldalú és töredékes kezdeményezést, melylyel a kormánya közigaz­gatási reform nagy munkájákoz hozzáfogott. De sajnálattal kell constatálnunk, hogy a kik a múlt országgyűlésen a reform eszméje iránti lelkese­déstől vezérelve ama csonka járásiatokat is támogatták, ezzel olyan bizalmat előlegeztek a kormánynak, mely az időközben történtek után többé fenn nem tartható. A reformnak szerencsétlen kezdeményezését a parlamenti tárgyalásoknak még szerencsétle­nebb vezetése követte; a kormánynak azon ténye pedig, hogy Felségednek minden objectiv indok nélkül, az országgyűlés felosztását hozta javas­latba, mielőtt a Curia választási bíráskodására

Next

/
Thumbnails
Contents