Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.
Ülésnapok - 1892-15
196 * 5> országos fllés 1892 márezins 16-án, szerdán magyarul, mással kénytelen magát képviseltetni. (Mozgás a szélső baloldalon.) Oly alkotmány tehát, t. ház, az, a melynek jubileumát önök ünneplik, hogy megtörténhetik, hogy Magyarország legvitalisabb érdekeit, a nemzetre nézve legfontosabb ügyeket oly ember kezelheti, ;i ki magyarul még csak nem is tud. (Úgy van! a szélső baloldalon.) En azonban megfordítom a dolgot és azt kér lem, hogy kezelhetné-e ezeket az ügyeket akkor is, ha németül nem tudna? (Úgy van! a szélső baloldalon.) Erre a közös kiegyezésre nézve is, a melyre nézve, remélem, minden kétségen kivííl helyeztem azt, hogy a harmadik factor, a melyet, becsempészni kívánt Tisza Kálmán, absolute nem foglalhat helyet Magyarországon, már a 67-iki kiegyezés is bizonyos visszaesést constatál a persona! unió a realunio felé, habár mi sohasem ismertük el, hogy realunio köttetetthetett volna Magyarország és Ausztria közt. Ezt a jövőre sem akarjuk elismerni. (Helyeslés a baloldalon.) Hiszen 1848 előtt is voltak közösügyek Magyarországon. 1848 előtt is fennállottak a pragmatica sanctio alapján a közös védelem kérdéseinek közösségei. Miként oldotta azt meg a nemzet? Úgy, hogy Magyarországnak azelőit is volt újoncz-ajánlási joga; csakhogy azzal a különbséggel, hogy az újonezokat, sohasem a közös hadsereg számára, hanem mindig azon ezredek pótlására szavazták meg, a melyek magyarok voltak. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Magyarországnak akkor még a fejedelem személye körül is erőseid* jogai voltak, mint most. Méltóztassanak csak visszaemlékezni a gyámság esetére. {BaVjuh! Halljuk!) Magyarországon vagy az országgyűlés rendelt gyámot a királynak ámbár a későbbi törvények szerint a nádor volt a király gyámja, míg Ausztriában a családi gyámság intézménye állott fönn. Ma el van törülve a nádori intézmény, de ezen közjogilag annyira fontos kérdésről gondoskodva nincs. (ügy van! a szélső baloldalon.) A pénzügy terén is voltak azelőtt közösügyek. Méltóztassanak csak visszaemlékezni e század elején a devalvatio korszakára, n időn ötödrészre csökkent a váltóezédulának nevezett bankó értéke. Akkor is felszólították Magyarországot, hogy száz milliót vállaljon e] ezen közös adósságból, de erre Magyarország azt felelte, hogy egy krajezárral sem járul hozzá és hogy az új pénzalap teremtéséről sem gondoskodik. Hogy még a külügyekre is volt Magyarországnak befolyása; igazolja ezt az 1791: XIX. tez és az 1741-iki törvényhozás. Az 1867: XII. tez. mindezen kérdésekben visszaesést, jogfeladást igazol. Es most, t. ház, a kiegyezés 25 éves jubilaeumát tetözcsííl azzal akarják a nemzettel megünnepeltetni, hogy Apponyiékkal szemben, a kik a közjogi alapot és annak intézményeit fejleszteni akarják nemzeti irányban ; az osztrákokat hívják segítségül, hogy azok válaszfal gyanánt álljanak közénk azért^ nehogy valaha ezen törvénynek fejlesztése irányában bármi is történjék. Vájjon jogos-e Magyarországon az olvan tendentia, hogy ott, a hol a törvénynek nemcsak változtatásáról, de interpretatiojáról, magyarázatáról is szó lehet, a hol szó lehet a külügy, hadügy, pénzügy stb. kérdésekről, az osztrák törvényhozás többségének biztosíttassák befolyás arra, hogy a magyar alaptörvényt ők interpretálják minekünk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ez nem méltó azon dicsőséghez, melyet Tisza Kálmán Deák Ferencz számára megakart őrizni, mert az nem dicsőítő, hanem vádbeszéd volt Deák Ferencz ellen, a kire rá akarta bizonyítani, hogy Magyarországot ily módon megalázta és hogy kiszolgáltatta Ausztriának. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Most még csak egy kérdésre térek ki Tisza Kálmán képviselő úr beszédjéből. (Halljuk! Halljuk!) Azt kérdezte a t. képviselő úr, hogy mi lett volna akkor, ha a nemzet 1867-ben ily módon ki nem egyezik? És erre azt válaszolja, hogy következett volna valószínűleg Ausztria senki által nem óhajtott összebomiása (Halljuk,! Halljuk!) Bekövetkezeti volna egy illetékes helyről jött provocatio alapján az, hogy vándorszínészek módjára,, hol Bukarestben, hol Bécsben, hol Sofiában tartottunk volna országgyűlést. Ez sohasem történt volna meg, mert Kossuth e confoederationalis elméletét, mint már Irányi Dániel t. képviselő úr is kifejtette, Magyarországon párt sohasem osztotta; de ha ez be is következett volna, azt hiszem, e confoederatio semmivel sem lett volna veszedelmesebb ama foederativ viszonyoknál, melyet Ausztriával most akar szőni Tisza Kálmán és az ő köre. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A különbség csak az, hogy míg akkor Bukarestben és Belgrádban vándorszínészek jártak volna, addig most, igaz, hogy válogatott sziné-ztársaság. megkötött számban jár Bécsbe. (Élénk derültség a szélsőbalon.) A különbség csak az lett volna, hogy Magyarország hegemóniája alatt felvirágozhatott volna egész Kelet és Dél, míg most Ausztria hegemóniája alatt görnyed a nemzet, mely jobb sorsra s jövője érdemes. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De vajon csakugyan vízözön következett volna-e be? Hiszen tudjuk s erre történeti adatok állnak rendelkezésre, hogy a kiegyezés histotiája fokozatos volt; hogy az 1867: XII. t.-czikket megelőzte annak a Lustkandel által oly hévvel védett februári alkotmánynak kihirdetése. Lustkandl bebizonyította, hogy a februári alkotmán> ban Magyarország nagyobb jogokat kapott, minta minőkkel azelőtt
