Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-15

15. országos Ölés 1892. márezins 16-ftn, szerdán. 197 bírt! De a nemzet nem volt oly kislelkü, hogy azt elfogadja. Következett erre az októberi diploma. De a nemzet ezt sem fogadta el, és csak végííl következett az 1887: XII. tcz. Mi következik ebből? Az, hogy ha a nemzet ezt sem fogadta volna el, okvetlenül még jobbat kapott volna. (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Ez a történet világos tanúsága. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) De ad nekünk Tisza Kálmán képviselő úr egy arany tanácsot. Az a jó lélek, az a tiszta szív, az a nemes forrás, melyből a jóindulatok egész tömege fakad, megérdemli, hogy foglalkozzunk vele. (Halljuk !Halljuk!) Azt monda a t. képviselő úr: álljunk a nemzet színe elé s mondjuk meg, hogy a mit akarunk, kivihetetlen, hogy az békés úton nem lehetséges hogy az csak forradalom útján lehetséges, és álljunk be közös ügyes lovagoknak és segítsük kizökkenteni a kátyúból azt a szekeret, a melyet ő tegnapelőtti beszéde szerint az osztrákok segítségével akar kimenteni. Én megszívlelem Magyarország számára e tanácsot és aranynak is tekintem azt; de nem követem. Megszívlelem és mérlegelem is e tanácsot, mely nekem aranyat is ér, mert ha Tisza Kálmán mondja, mit tegyünk, legalább biztosan tudjuk, hogy mit ne tegyünk. (Zajos tetszés a szélső baloldalon.) Nem fogjuk követni útjait annak a politikai hypokritának, kinél az a kedélyállapot, mely nála 14 évig tartott, akkor, a mikor oppositio volt, ma már betegséggé fajult; a ki most megfordított sorrendben a nemzetet a lemondás átkára akarja tanítani és arra, hogy meggörbedjen az osztrák birodalom eszméje előtt. Mi tudjuk kötelességünket, megtanít arra honszerelmünk és elvszilárdságunk s mindenekelőtt" az a, meggyőződés, hogy Magyarország önállósága és függetlensége, melyért őseink véreztek, a törvény által van számunkra biztosítva és a mit 67-ben könnyelműen elkótyavetyéltek, meg akarjuk menteni a jövő generatio számára, de nem elvtagadás és hitehagyottság, hanem ha kell, vértanúság árán i< és így biztosítsuk azt, hogy Magyarország egy jobb korban boldog, önálló és független legyen. Ezért nem fogadom e! a többség felirati javaslatát. (Zajos tetszés és éljenzés a szélső baloldalon.) Pogrányi József: T. ház! Az a vezéreszme, mely a trónbeszéd közjogi vonatkozású kijelentésein átvonul, különösen felhív bennünket arra, hogy a trónbeszéd e részével foglalkozzunk, még akkor is, ha erre a t. túloldal és részben a t. nemzeti párt részéről hallott, nyilatkozatok által sarkalva nem lennénk. A mi politikai ismert hitvallásunk : Magyarország állami önállósága, ez szabja meg politikai cselekvéseinknek és gondolatainknak az irányt és mert úgy vagyunk meggyőződve, hogy Magyarországcsak az önálló állami létben fejtheti ki teljesen nemzeti erejét és teremtheti meg saját fejlődésének és halad vsának természetes föltételeit, épen ezért a trónbeszédre adott válasz felirati javaslatunkban erre a pontra kívántuk helyezni a fosul yt.(Iga,í !Ügy van! a szélső baloldalon.) Ha arról van szó, hogy valamely ország fejlődésének és haladásának feltételeit a különböző verseny tényezők közül mi mozdítja leghatályosabban elő, készséggel elismerem én is, hogy alkotmányszertí államéletí tevékenység munkáskeze az, mely e tekintben az első helyet megérdemli. Magyarországon még azon időből is, midőn alkotmányos életünk szünetelt, a társadalmi tevékenységnek nem egy nagy, maradandó alkotását köszönhetjük.(Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Mit kellene hát rólunk tartani, ha a 67-iki kiegyezéssel visszaszerzett belkormányzati önnöllóságunk segélyével 25 év lefolyása alatt, egyben is, másban is, haladást el nem értünk volna. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De bár távol esik tőlem, hogy azt, a mit akár a múltban, akár a jelenben elértünk, el ne ismerjem, kénytelen vagyok kifejezni azt is, a mit én a mi haladásunkra s annak irányára nézve, általán véve és egészben hazafiúi aggodalommal tapasztalok. (Halljuk! 1 [álljuk !) Nem akarok igazságtalan lenni, a miért is előre sietek kijelenteni, hogy mindazt, a mit a haladás lépcsőjén el nem értünk, vagy azt, a mit elértünk, nem a kívánatos irányban értükéi. Én ezt nem a kormányzók hazafias jóakarata hiányának, hanem, igenis félszeg közjogi helyzetünknek és ebből folyó belkormányzati viszonyainknak tulajdonítom. T. ház! Az 1867-iki és az ezt követett kiegyezési törvényekkel belkormányzati ön állóságunk úgy eresztetett útnak, mint az a serdülő ifjú, a kit teherrel agyouraknak, megkötöznek s aztán azzal bocsátanak vissza: menj, eredj, szaladj fel a hegynek, annak a tetején majd szép kilátást fogsz éhezni. Ma t. ház, mi az eddig elért magaslatról egy pillanatra visszatekintünk, azt látjuk, hogy eddigi összes alkotásaink egészben véve nem olyanok mint aminőket a nemzet akár önkéntes, akárvaskapocscsal reá kéiiyszeiitett erőfeszítésért cserében várhatott. Az a tájkép, a melyet látunk, nem az egyenletes, a. társadalom, a nemzet minden rétegére egyenlően kiterjedő, jótékonyan és áldásosán ható haladásnak a képe. (Igaz! Úgy van ! a szélsőbalon.) A mi haladásunk anyagi téren nem a. közvagyonosodást hannem a vagyonnak egyes központokra való mesterséges ösözeterelését és ezzel ellentétben a nemzet, és társadalom eddi* nemzetfentartó eleméül ismert osztályának hanyatlását hozza létre. (Élénk helyeslés a szélső balolda-