Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.
Ülésnapok - 1892-15
194 15. országos ülés 1892. márczius 16 án, szerdán. elmélete ellen — csak akkor változtatható meg, ha ahhoz az osztrák tartományok többsége is hozzájárul: akkor azt mondom, hogy az meghamisítja a közjogot, nem ismeri magát a törvényt. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Ez a kiegyezés — nem a magam álláspontjáról beszélek, hanem a kiegyezési törvény álláspontjáról és intentiojáról, azok álláspontjáról, a kik azt védelmezték és védelmezik — a kiegyezési törvény nem alkotott Magyarországnak új közjogot, hanem a pragmatica sanctio alapján és ;iz ott közöseknek nyilvánított ügyek és főleg azoknak elintézési, kezelési módja tekintetében állapított meg törvényhozási intézkedéseket és statuált institutiokat. (Helyeslés lal felöl.) Igen természetes t. ház, hogy midőn Magyarország ezen kiegyezés alkalmával felvette a törvénybe a delegatio intézményét akként, hogy azt a túlsófélnek parlamentje is tartozik kiküldeni: gondoskodni kellett azon expediensről is, hogy a népképviseleti alkotmány is életbe lépjen, legyen tehát factor, a mely ezen közös kiegyezés alapján az ahhoz szükséges functiomiriusokat kirendelje. Ezért, de még azért is, mert Magyarország kimondta, hogy az osztrák tartományok népei is részesüljenek az alkotmány áldásaiban, vált szükségessé követelése annak, hogy Ausztriában is alkotmány lépjen életbe. De arra, hogy e törvény csak az osztrákok hozzájárulásával változtatható meg, soha törvényhozás nem gondolt és meg vagyok győződve, hogy Deák Ft-renez megfordulna sírjában, ha meghallaná, hogy ezt Tisza Kálmán neki inrputálja. (Élénk helyeslés bal felöl.) Tehát e törvény ép úgy, mint a pragmatica sanctio, a melynek alapján ezen közöaügyes kiegyezés köttetett, a törvénynek bevezetése szerint csak Magyarország és a felségesen uralkodó magyar király között történt kiegyezés, (Ügy van! Úgy van! bal felől.) a melyre vonatkozólag bőséges adatokat szolgáltatnak a bevezetés 23., 24., 25-ik §-ai, különösen pedig a 26-ik §-a, mely azt mondja: »ezen két alapfeltétel mellett a közösügyek kezelési módja a következő leend«. Tehát csak a kezelés módjára nézve állapított meg újabb dispositiokat, de azt sehol sem mondja, hogy e törvény megváltoztatásához még valaha külön egy más factornak a hozzájárulása kívántatik meg. (Élénk helyeslés bal felöl.) Sőt ellenkezőleg, az 1867 : XII. törvényczikknek egyik cardinalis pontja az, hogy Magyarország alkotmánya annak teljes integritásában, a mint eddig fennállott, fennálljon a jövőben is. Malmost mit értünk Magyarország alkotmányának teljes integritása alatt? Ertjük nemcsak a pragmatica sanctiot, de értjük az 1791-iki törvényhozást is, a melynek ismeretes X. törvényczikke — nem is szükséges felolvasnom — elég bőségesen indokolja azt, hogy Magyarország minden külállamtól é,s minden külbefolyástól menten törvényeit kizárólag az országgyűlésen és fejedéi mének hozzájárulásával alkothatja meg (Élénk helyeslés bal felől.) De, t. ház, az 1791-iki törvényhozásnak 1 nemcsak e cardinalis pontja érdemel itt figyelmet, hanem az 1791: XII. tcz. is, a mely azt mondja: »elismeri ő Felsége, hogy Magyarországon és hozzátartozó részeiben a törvények hozásának, magyarázásának és megszüntetésének joga a törvényesen megkoronázott király és az országgyűlésen törvényesen összesereglett Karok és Rendek közös joga lévén, az országgyűlésen kivűl nem gyakorolható.* Addig, a míg valaki nekem, legyen az Tisza Kálmán képviselő úr, vagy bárki más, elő nem áll azzal, hogy az 1791-iki X. és XII. törvényezikk bármikor abrogáltatott : soha elő nem állhat azzal az elmélettel, hogy Magyarországon a törvény megváltoztatásához más ! factornak, mint a magyar törvényhozásnak és a magyar királynak hozzájárulása szükséges. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) De, t. ház, annak bizonyítására, hogy Tisza Kálmán, a megtört, vezeklő, bűnbánó, szőrcsuhában és hamu alatt járó Tisza Kálmán sokkal osztrákabb az osztrák császárnál, mert az osztrák császár jogát akarja ezen elmélettel itt recipiáltatni: méltóztassanak meghallgatni az 1867 : XII. törvényczikket megelőző időkből származó fundamentális okmányokat. (Halljuk! Halljuk!) Felolvasom a t. háznak az egy személyben osztrák császárnak és magvar királynak, de magyar királyi minőségében a nemzet törvényhozásához 1866. márczius 3-án intézett leiratát, melyben e kérdésre vonatkozólag szó szerint a következők foglaltatnak (olvassa): »A jogfolytonosság gyakorlati alkalmazásának a jelen rendkívüli körülmények között csakis abban látjuk lehetőségét, hogy a törvények változtatása, egyedül a törvényhozás jogosult tényezői közreműködése mellett eszközlendő országgyűlési megállapodások alapján történjék*. Maga a király a közösügyes kiegyezést megelőző ezen leiratban a jogfolytonosság elvén és alapján világosan megnyugtatta a nemzetet az iránt, hogy a törvények alkotásához csakis az országgyűlés hozzájárulása kívántatik. De mit mondod erre üeák Ferencz? Még ezzel a jogfolytonossági elmélettel sem volt az országgyűlés megelégedve és ezen királyi leiratra kelt válaszfelíritában a következőket mondja: »Ezek támasztották bennünk azon aggodalmat, melyet válaszfelíratunkban őszinte bizalommal elmondottunk, midőn kijelentettük, hogy törekvéseinknek csak íigy lehet sikere, ha törvényhozási működéseinkben azon erős hit kíiaéri