Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-12

148 Í2. orsüágos fllés 1892. márczms il-én, pénteken* jelöltet állított; itt német, szerb és mindenféle nyelven voltak proclamatiók olvashatók. A többek közt itt van egy a kezemben. Ez szerbül van. Nem olvasom fel, mint azt tegnap egy németül írottal hallottuk. (Felkiáltások bal felől: De csak tessék! Halljuk! Halljuk!) A tartalma az, hogy t. képviselőtársam legközelebb hatalomra jut. Ez az ő dolga. Hanem a proclamatio végén, a hol a jelszavak vannak, az áll, hogy »zsivio Kossuth Lajos!« (Zajos éljenzés a hal- és szélső baloldalon.) De kérem, ez kis betűvel van. (Hosszantartó zajos derültség a jobboldalon. Zaj. Halljuk! Halljuk ! bal felöl. Elnök csenget.) Thaly Kálmán: Kis betű, de nagy éljenzés! Hegedűs Sándor: Azután nagyobb betűvel van irva: >7Zsivio gróf Apponyi Albert!« (Zajos éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) És végül legnagyobb betűkkel: »Zsivio dr. Sík Sándor!* (Zaj a baloldalon. Derültség a jobbon.) Természetes dolog, hogy a kinek diadalmi szekerébe három ily név van fogva, az hatással dolgozik. (Tetszés jobb felől.) S én tudnék több ily dolgot is felhozni, (Halljuk! Halljuk! bal felől.) de hogy ezt nem teszem, arra nekem két okom van. (Felkiáltások bal felöl: De halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy az adatok közvetlenül rendelkezésemre nem állanak; (Nagy derültség bal felöl. Halljuk! Halljuk!) a másik pedig az, hogy azt hiszem, azok felsorolásával a t. házat csak untatnám. (Felkiáltások bal felöl: Dehogy! Dehogy! Halljuk! Halljuk!) De ha a t. ház kegyes türelmével megajándékozni méltóztatik, még volna mondani valóm. (Egy hang a szélsőbalon: Kassát mondja még el! Derültség.) Majd azt is! Természetes dolog, hogy mindenütt ott, a, hol gr. Apponyi Albert, a ki művészi szónok és többet mondok, de hát ez nem több, hanem a dolog természetében van —kinek egészen önzetlen hazafias lelkesedése iránt nem szabad magyar embernek kételyt támasztani, de a ki, mint említettem és most ismétlem — rendkívül impressionabilis ember — megjelenik, az akármilyen párthoz tartozók egybegyűlnek, mert egy szép szónoklatot Magyarországon mindig örömmel meghallgatnak. így természetes dolog, hogy ha gr. Apponyi Albert Kassán megjelenik, ott az ottani különböző pártok tagjai megjelennek, ha másutt megjelenik, ott is mindenütt megjelennek annyival inkább, mert gróf Apponyi Albert utóbbi működésében teljes erővel dolgozik a pártszenvedélyek felköltésén és többet mondok, vállalkozik arra az igen könnyű és régen ismeretes feladatra, hogy a kormányt szidja. Ha már most ő akáxhova megy Magyarországon s hozzá akár a kisbíró szobájában, akár a parlamentben, akár a város- vagy megyeházán oly ékesszólással é^ — többet mondok — oly előkészülettel beszél, mert nem megy az előkészület nélkül, tessék elhinni; (Hosszantartó derültség a baloldalon.) mindent rendezni kell, azt pedig mindenki tudja, hogy a gr. Apponyi impressariói előre bejárják azokat a városokat, a hova ő menni fog és külön felhívás intéztetik a fiatalság átengedésére, a karzatokra nézve már első nap azt írják, hogy mind elkeltek a jegyek, csak egy pár áll még rendelkezésre, siessen, a ki meg akarja hallgatni és így tovább, (Derültség jobb felöl.) ez oly mesterileg van berendezve, hogy csak úgy zsúfolva van a karzat; (Élénk derültség jobb felől.) ha már most ilyen közönség előtt gr. Apponyi Albert előáll és az ő gyönyörű fuvola hangján elkezd beszélni. (Élénk felkiáltások bal felöl: Éljen Apponyi! Nyugtalanság és felkiáltások l al felől: Ezek is politikai argumentumok ? Halljuk! Halljuk! jobb felől.) Már azelőtt is írt egy tuczat levelet mindenkihez, a mi mindenkinek a hiusgát felkelti. És akkor elkezd beszélni és nemcsak, hogy erősen szidja a kormányt, de többet mondok, úgy karikírozza a kormány egyes tagjait, hogy nincsen az az erős élezlap, a mely vastagabb színeket használna. (Helyeslés jobb felől.) Hogy ennek hatása van, ez a dolog természetében rejlik; de ebből, engedjen meg gr. Apponyi Albert, nem lehet következtetni azt, hogy a nemzet Apponyi grófnak a háta megett áll. Mikor ezt hallom, eszembe jut egy anekdota, melyet a háznak egy igen szellemes tagjától hallottam. Ha régebben budapesti bankár vidéken kérdezősködött valakinek a hitelviszonyairól, a vagyoni viszonyairól, igen gyakran hallotta ezt a választ: »Hja, kérem, az milliőnarius!« De az illető ebben az általános kifejezésben történetesen nem nyugodott meg, hanem azt kérdezte, hogy mégis mennyi vagyona, van? Azt mondják: Vau annak tízezer forintja hl (Derültség jobb felől.) Apponyi Albert grófról az ő lelkes hamuiéi el akarják hitetni, hogy a nemzet az ő háta megett van. Kérdezik: »De hát hány ember van a háti megett?« *> Hatvan ember!« (Élénk derültség jobb felöl. Zaj a baloldalon.) Igen, t. képviselőház, tessék meggyőződni, ha t. képviselőtársain azt akarja, hogy tapsot és határt érjen el, ezt ő szép beszédjeivel, bámulatra méltó ^tehetségével minién körben el fogja érni. En, t. képviselőház, egy pártvezérről, egy államférfiúról, kinek jogosultsága van arra, hogy egykoron az ország ügyeit kezébe vegye, más fogalommal birok. (Zaj

t a bal- és szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk !)Es ezt a más fogalmat megadja közel forrásként maga gr. Apo'iyi Albert: 8 a legutóbbi napokban szép beszédet tartott gr. Széchenyi István felett. Grr. Széchenyi István en-ész működésében aligha kapott annyi