Képviselőházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–márczius 26.

Ülésnapok - 1892-12

124 12. országos Blés 1808. márezitis il-ún, pénteken. tani. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Örömmel eonstatálom tudnillik azt, hogy a felfogásban és taktikában, melyet a t, 48 as és függetlenségi, valamint a 48-as párt a közjogi alappal szemben tanúsított, némi változás állott be ennek javára. A korábbi feliratokban s költségvetési vitákban ugyanis a szélső baloldal minden árnyalata eddig határozottan azt a tételt állította fel; az 1867-iki kiegyezés megakadályozza az országot annak lehetőségében, hogy fejlődjék, culturalis téren haladjon, pénzügyeit rendezze és hogy nálunk ipar és keresdelem keletkezzék. Ez állásponttal szemben és ettől eltérőleg most úgy felirataikban, mint be-zédeikben elismerik, hogy — :tz ő kifejezésüket használva — megizmosodtunk, minden téren nagy haladás tapasztalható és hogy az 1867-es kiegyezéssel szemben tulajdonképen csak két okitól ragaszkodnak még régi álláspontjukhoz. Az egyik az, hogy a haladást és culturalis fejlődést, a pénzügyek rendezését s mindazt, a mit 25 év alatt elértünk, értük el; a másik pedig, a mi evvel némileg ellentétben áll, az, hogy kinőttünk, kifejlődtünk, kiizmosodtunk abból a kiegyezési kötelékből és épen ezért kell azt megváltoztatni. Ez a két tétel ugyan egymást magában véve lerontja, de méltóztassanak csak visszaemlékezni a korábbi vitákra s meglátják, hogy előbbi álláspontjuk nem ez volt, hanem határozottan azt állították : bármit csinálunk a pénzügyek terén, bármilyen törvényeket és kedvezményeket hozzunk az ipar fejlődése terén, bármiképen akarjuk kereskedelmi és culturalis intézményeinket fejleszteni, az »átkos közös iigy« megakadályoz ebben bennünket. Ha már most e tények ós adatokkal szemben e loyalis magatartást tanúsítja a szélsőbal, én ezért csak köszönettel tartozom. De nem fogadhatom el azt a theoriájukat, hogy kinőttünk, kifejlődtünk a 67-es törvényből s azért kelljen azt megváltoztatni. Nem fogadhatom el azért — és itt nagyon csodálkozom, hogy Eötvös Károly t. barátom és Ugron Gábor t. képviselő úr is ilyen eszmének adtak kifejezést — mert én szerintem kétoldalú nemzetközi sz< rződésből (Ellentmondás a szélső baloldalon. Felkiáltások: Egyoldalú!) kinőni nézetem szerint sem jogilag, sem politikailag nem lehet. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) Ugy igenis lehet argumentálni, a mint eddig méltóztattak, hogy ez a szerződés rossz, tehát megváltoztatandó; de hogy kinőttünk belőle s ezért rázzuk le magunkról, így argumentálni nem lehet, (Helyeslés jobb felöl.) Készséggel elismerem, hogy a szélső bal e tekintetben igen üdvösen változtatta meg felfogá-át, de e mellett következetesen megmarad a mellett minden árnyalatában, hogy a 67-es kiegyezést meg kell változtatni s ennek következtében az ezen alapon alakult kormányokkal szemben határozott ellenzéket képez. E tekintetben természetesen a régi vita köztünk változatlanul fennáll, annak újabb felelevenítésébe nem kívánok tehát bocsátkozni s a helyzet közöttünk teljesen tisztázva van. Mégis megengedek azonban magamnak Ugron Gábort, képviselőtársammal szemben egy megjegyzést, mert azt vettem észre, hogy a t. képviselő úr némi részben a politikai alaphoz közeledni látszik, a mennyiben felvette programmjába a fokozatos átalakítás theoriáját, de némi tekintetben talán antidotumkéut még túlzottabb állást foglal el, midőn a természettudományokhoz folyt módik és abból vezeti le, hogy oly ellentétek vannak Magyarország és Ausztria közt minden téren, a melyek összeférhetlenek. Már ilyen álláspontot a függetlenségi párt sem foglalt el, mert bizonyos összeköttetést és közösséget maga is elismert és ennek következtében már csak a történeti fejlődés, a szomszédsági viszony és más ilyen összeköttetésből származó kötelék tekintetében azt hiszem, hogy bármikor akarná érvényesíteni programmját, ezen a téren az nem érvényesíthető és mint hallottam, nem is akarja érvényesíteni. Ha tehát Ugron Gábor t. képviselőtársam azt az argumentumot hozza fel, hogy Ausztriában a különféle nemzetiségű tartományok miatt nem baladhat úgy a fejlődés, mint nálunk, a kik egységes nemzetet képezünk és tehát már ezen az alapon sem lehet közöttünk közösség, engedje meg, hogy én is a természettudományokhoz forduljak a különféle erők összeállítása tekintetében és figyelembe véve a monarchia két állama közt levő tényleges viszonyt, a t. képviselő úr állítását ezzel megezáfolhassam. Mert tényleg úgy áll a dolog, hogy Ausztria fejlődik szerencsésen, sokszor nem szerencsésen a maga természetes útján. Magyarország pedig centralisálja összes nemzeti és alkotmányos erőit és ebben az erőszervezésben egyáltalában nem gátol Ausztriával való viszonyunk. Azt hiszem tehát, hogy ebben a theoria kissé sántít. De mondom, ismervén a függetlenségi pártnak álláspontját a 67-iki kiegyezéssel szemben, nem bocsátkozom e tekintetben vitatkozásba. Az a theoria, a mit most fejtegettem, alkalmazást nyert gróf Apponyi Albert és pártjánál egy variatioval és más alakban. De már az indokok és eszmekör tekintetében — bocsássanak meg t. képviselőtársaim — egészen új