Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-579

579. orsiiígos ülés Í891, deczember 17-én, csütörtökön. 421 állássi iránt tartozó tekintetekkel volt ellentétben. (Helyeslés bal felöl.) Kégl György: Most meg vagyok nyugtatva. (Derültség és helyeslés bal felél.) Madarász József jegyző: Kovács Albert! Kovács Albert: T. ház! Nem tudtam, hogy a t, minister úr tegnap reflectál felszólalásomra és különösen számításaimra ; elháríthatatlan kötelezettség kényszerített arra, hogy innen eltávozzam és azután sem tudtam a t. minister úr beszédének szövegéhez jutni. De ma saját szavaiból értettem meg, hogy pár év előtti számításaimat idealisoknak és alaptalanoknak nyilvánította. Azok a számítások, t. ház, nem voltak idealisok és alaptalanok, hanem reális alapon nyugodtak, ellenben a t. minister úr mostani számításai nem állanak reális alapon. Ezen két számítás közt két különbség van. Az egyik, a melynek szükségkép lenni kell, t. i. az, hogy az én számításaim a ma fennálló törvényre, az abból előállható következményekre vonatkoznak és azokban kimutatta tik számtanilag, hogy ha az a törvény változatlan marad egy bizonyos hosszabb időn át, minő pénztári eredmények fognak belőle keletkezni; a minister űr számításai pedig erre a törvényjavaslatra vonatkoznak, a mely egészen más alapra helyezi a nyugdíjazást, mint a régi. Természetes tehát, hogy az ebből folyó különbségnek a két számítás közt meg kell lenni. A másik különbség pedig az, hogy az én számításom alapítva van a, lehetséges dolgok középátlagárn, míg a minister úr számítása a lehetséges dolgok lehető legrosszabb esetén alapszik, a mely egyes esetekben igenis bekövétkezhetik, de nem mindig. Példának okáért a nyugdíjbefizetés összege arra a lehetőségre van alapítva, hogy a hány nyugdíjazott lesz, az mindegyik teljes fizetésével lép nyugdíjba. Akárki meggyőződhetik róla, a íegnap általam kimutatott tételből egyszerű sokszorozás útján, hogy a számítás erre van alapítva. Ez az eset pedig néhányszor igenis be fog következni, de minden esetben nem, mert némelyik nyugdíjazott fizetésének csak 40%-ával nyugdíjaztatik, számítani lehet tehát az átlagos közepet, a mi 70%-nak felel meg. Ezért, t. ház, az én számításom, mely a lehetséges dolgok középátiagán alapszik, meg is fog valósulni, míg a minister úré, mely rémlátásokra és a legborzasztóbb lehetőségekre van alapítva, beválni teljességgel nem fog. Az én számításaim különben az 1887-iki állapotra nézve készültek. Ma már három esztendővel több számadás van kezeink közt és kiszámítások tétettek 1895-ig, illetőleg 1899-ig. Három év eltelt azóta és akárki összehasonlíthatja az én akkori jelentésemet, melyet a minister úr akkor kegyes volt kinyomatni, a három év alatt beállott eredményből meg fog győződni arról, hogy számításaim a legközelebbi három év alatt beváltak és bizonyos, hogy ha változatlan maradt volna a nyugdíj-törvény, beváltak volna a további esztendőkre is. Tegnap egy tételre nézve tettem számításokat és pedig két évre, t. i. 1892-re és 1893-ra és elég közel van az idő, hogy meggyőződhessünk, hogy ez a részletes számítás is valósággal helyes. (Helyeslés bal felől.) A t. minister úr a kamatozást nem azon az alapon veszi fel, a mely ma létezik, hanem azon, a mely valaha száz esztendő múlva állhat elő. De ha a minister űr a kamatozást 4°/°-ban veszi, a mikor a mai kamatozás 5% és ha számításba veszi azt a kamatozást, a mely 3°/

0 lesz, mert itt az átlagos középút a 4%: akkor olyan állapotra számít, a mely talán száz év múlva következhetik be és most gondoskodik az élő nemzedékek súlyos megterhelésével arról, hogy az a. eultuemmister, a ki száz esztendő múlva fogja vezetni az ügyeket, deficitet ne lásson és zavarba ne jöjjön. Ilyen számítás beválni semmi esetre nem fog. De a t. minister űr alkalmasint úgy gondolkodik, hogy ha néhány év múlva i»mét előáll valaki és azt mondja, a mit én mondtam három év előtt, hogy ez az intézet úgy van megalapítva, hogy jövedelmi túlíengésben szenved, túlságos befizetései vannak és túlságosan kevés javadalmat ád a fizetőknek: ezért sokkal könnyebben tudja elvállalni a felelősséget, mint ha netalán olyan körülmények állanának be, a melyek esetleg az államnak valamicskével nagyobb hozzájárulását tennék szükségessé. Ezen nyugdíj-intézet életének már harmadik évében elérte azt, hogy a kamat-jövedelemből, a két év alatt összegyűlt tőke jövedelméből fedezi az összes szükségletet és azóta ez meg nem szűni. Most is a kamatjövedelemnek egy kis része fedezi az egész szükségletet azon az alapon, melyen a t. minister úr megindította. Ezt a tulajdonságát az intézet ezután sem fogja elveszíteni, nem fogja elveszíteni 1892-ben, mert akkor is kamataiból fedezi az egész szükségletet ós fedezni fogja, 1893-ban is és ha ezen az alapon marad, még 25 év múlva is. Jellemző az a túlságos aggodalmaskodás, az a rémlátás, mely fél minden bátor cselekedettől, nehogy majd valami megszorulá* álljon elő. A bevételeket és kiadásokat kellő arányban kell egymáshoz tartani. Az ilyen intézetnek nem szükség meggazdagodnia, csak arra van szükség, hogy élhessen és szükségleteit fedezhesse, de nem szükséges az, hogy majd néhány év múlva dicsőséggel zengjék a t. minister úr nevét azért, mert ilyen tőkét halmozott