Képviselőházi napló, 1887. XXVII. kötet • 1891. október 3–1892. január 4.

Ülésnapok - 1887-579

579. országos ülés 1891. deesíemfoer U-én, esütfirtíikito. 409 magyarázni magamnak, hogy a főispánoknak és ministereknek három évi szolgálat után ezreket állapítottak meg nyugdíjképen. Már most nézzük, milyen munkát végeznek a tanítók s mily arányban áll a munkához az, a mit nekik az állam ad, nem is tekintve azt, hogy nem az állam maga adja a nyugdíjat, hanem ők maguk járulnak hozzá. Egyetlen pályánál sincsenek annyira igénybe véve a physikai, erkölcsi és szellemi erők, mint épen a. tanítói pályánál. És nem hiába jellemezte őket Jókai t. képviselőtársam egy alkalommal e szavakkal: »a tanítótestület tulajdonképen az igazi felsőbáz« ; ha csak egy kis gúny nem volt benne; mert Jókai t. képviselőtársam tudvalevőleg nagy humorista; lehet, hogy csak azért hasonlította őket össze a főrendekkel, mert azok fizetést nem húznak. Erkölcsi elismeréssel adóztunk és adózunk mai nap is, de készpénzzel nagyon ritkán és ha igen, akkor is igen apró készpénzzel fizetjük ki a tanítókat a munkáért, a melyet végeznek. Mert bizonyos az, hogy a nemzet legtöbbet a tanítóktól vár: várja tőle azt, hogy a magyar culturát gyökereztesse meg az ifjú nemzedékben; várja azt, hogy okosabbá, műveltebbé, egészségesebbé tegye az ifjú nemzedéket s ha azután ezért megkívánja a méltó jutalmat, akkor találunk szavakat az elismerésre, de anyagilag alig segítünk helyzetükön; sőt a képviselőház annyira ment, hogy még erkölcsi elismerésben sem részesítette őket 1886-ban, midőn az 1886 : XXI. törvényczikk 21. § ában arról volt szó, hogy emeljék a tanítót az intelligentia színvonalára . És mi történt? Megbuktatták azt a javaslatot, mely egyenlő rangba akarta helyezni a tanítókat az értelmiséggel és a. többség kizárta őket az intelligentiából, nem engedte meg, hogy adójuk kétszeresen számíttassák. De megengedte az ügyvédeknek, orvosoknak, állatorvosoknak és sok más pályán levőknek. Tehát az erkölcsi elismerésből is kevés jutott ki a tanítóknak, (Úgy van! bal felöl.) Ez a szőnyegen levő 2. §. nem elégíti ki a tanítók nagy részét, nem elégítheti ki, nem pedig azért, mert mindenki elismeri, hogy a tanítói pálya nemcsak testileg, de lelkileg is igénybe veszi a tanítót ég más pályán, ha megtörik a test, megmarad épen a lélek, a tanítói pályán nem így van. Kérdem, mi érdeke lehet a ministeriumnak abban, hogy rokkantakat alkalmazzon a népnevelésnél, hisz ennek következéseit csak a tanítandó nemzedék fogja megérezni. Tapasztalásból mondhatom, hogy több helyen, — hol mint lelkész működtem, azt tapasztaltam, hogy az a nemzedék, a mely fiatal tanító alatt áll, sokkal szebben ír, jobban olvas, mint az, a melyben a tanító 50—60 évet ért el. KÉPVH. NAPLÓ. 1887 92. XXVII. KÖTET, Mert az bizonyos, hogy az életnek is van delelő pontja. A tanító életének delelő pontja mikor van? 30—40 év közt, azután már visszafelé megy. (Úgy [van! a baloldalon.) Tehát a tanügy, nem a tanítók kívánják, hogy az ő szolgálati éveik száma alább szállítassék 35—30 évre; a tanügy, az állam jól felfogott érdeke kívánja, hogy minél kevesebb évhez és minél kevesebb szolgálati időköz köttessék a jogosan megérdemelt nyugdíj. Sokszor hallani panaszokat arról az úgynezett túlterheltetésről, de arról a túlterheltetésről, mely a tanítót úton-útfélen éri, arról a túlterheltetésről, hogy nyomorúságban kell élete pályája végéig küzdni: nem beszél senki. Pedig ha ezen túltermeltetésen, tudnának valahogyan segíteni, meg volna oldva nagyrészt a növendékek túlterhéltetésének kérdése is. (Ugy van! a szélső baloldalon) Egy argumentum van, mely megdönthetetlen a t. minister úr állítása szerint, t. i. az a mathematikai mérleg, a mely szerint lehetetlenség azt keresztülhajtani, hogy a tanítók 30 évi szolgálati idő után kaphassanak nyugdíjat. Csakhogy másként számítottak két év előtt a niagasministeriumban; vagy 1889-ben számítottak rosszul, vagy 1891-ben. A »Néptanítók Lapjának 1889. évi április 17-én kelt 31. számában, abban az újságban, mely a kormányhoz nagyon közel áll, mintegy félhivatalos és melynek fentartására maga a t. ház 10,000 frtot szavaz meg, egészen másképen fogja fel egy közlemény a financiális helyzetet. T. i. szószerint a következőket irja: »A képviselőház közoktatásügyi bizottsága a mi ügyünkről. Az április 2-án tartott ülésen e lap olvasóit legközelebb érdeklő tárgy került napirendre. Az országos tanítói nyugdíjintézet. Ezen intézetnek oly nagy jövedelme van, hogy nem a mostani, hanem a valaha, talán 32 év múlva elérendő legmagasabb kiadását is képes volna fedezni a mostani rendes jövedelmének kétharmadából. Ha a nyugdíjtörvény változatlan marad, akkor 1895. évvégén minden befizetést meglehet szüntetni, mert az intézet az akkori kamat jövedelméből képes lesz a valaha elérendő legmagasabb kiadást fedezni.* Hát, t. képviselő ház, 1889-ben így számítottak; azt mondták, az 1895. év az a boldog év, mikor nem kell több befizetés és minden igény ki lesz elégítve, melyet nyugdíjához köt a tanító. Még négy éven belül vagyunk 1895-ig, megszaporítjuk a fedezetet 370.293 frt 99 krral, tehát éppen mégegyszer annyival mint tényleg volt ezen törvényben és azt mondjuk, hogy lehetetlen javítani a tanítók helyzetén, lehetetlen lejebb szállítani akár a százalékot, melyet fizetuek, akár a szolgálari évek számát. n